Miért ölt meg a helyi magyar rendőr három magyar romát?

– Szombat délelőtt éppen ablakot mostam, amikor a szemben lakó Lakatosék előtt lefékezett egy kék személygépkocsi. Juhász Milán ugrott ki belőle, overallban volt, így is felismertem, hiszen régóta városi rendőr nálunk. Gyakran jártak oda zsaruk, ezért nem tartottam különösnek az érkezését. Csak akkor rémültem meg, amikor lövéseket és sikoltozásokat hallottam. Ijedtemben én is a hátsó szobába menekültem – mondja még három nappal a tragédia után is remegő hangon az ógyallai (Hurbanovo) Virág Gézáné.

Idős férfi közeleg a járdán, amikor hallja, hogy miről beszélünk, felém fordulva jegyzi meg: – Uram, ezt a takaros települést régóta Konkoly-Thege Miklós nemzetközi hírű csillagvizsgálójáról ismerték, néhány évtizede pedig az itt főzött Zlaty Bazant, vagyis az Aranyfácán söréről. Most meg hova süllyedünk? – fakad ki.

Két éve nem messze innen lőtték agyon Basternák Lászlót, a Magyar Koalíció Pártjának Nyitra megyei képviselőjét, most meg három romát mészárolt le az 51 éves rendőr, egyet életveszélyesen megsebesített, tüdejét találta el a golyó.– Szörnyű ez a világ! – sóhajt fel. Közben rendőrök érkeznek. Igazoltatnak, aztán járőröznek tovább.

Zemko Margit polgármester arca még mindig falfehér. – Legalább három évtizede ismerem Juhász Milánt, húsz éve a város alkalmazásában álló helyi rendőr. A közeli Szentpéteren (Svaty Peter) lakik a feleségével, ott él két felnőtt leánya, akik már férjnél vannak, és három unokája. Mindhárom ház előtt még most is rendőrök posztolnak, mert állítólag a meggyilkoltak hozzátartozói bosszúra készülnek – közli.

A polgármester szerint Juhász jókedélyű ember, sosem voltak konfliktusai. Határozott fellépésével, termetével szerzett magának tekintélyt. Hallgattak rá a romák is, akik körülbelül nyolcszázan laknak a nyolcezer lakosú kisvárosban, akik a 2011-es népszámlálás alapján fele-fele arányban szlovákok és magyarok. Lopások, verekedések előfordulnak, de súlyosabb konfliktusok itt sosem voltak, kivéve a két évvel ezelőtti gyilkosságot. Aztán széttárja a karját: – Nem értem, mi vezethette Milánt erre a vérengzésre. Legutóbb péntek este beszélgettünk, viccelődött, semmi rendkívülit nem tapasztaltam a viselkedésében – sóhajt fel.

A kisvárosban terjedő szóbeszéd szerint Juhásznak állítólag nagy összeggel tartozott a lelőtt Lakatos Gábor. Pénteken érkezett a havi szociális segély, de az adós ezután sem törlesztett, ezért végzett vele, továbbá a fiával és a vejével is – így az egyik változat. Mások szerint Lakatosék egy nappal korábban Juhász Milán apját lopták meg, emiatt vett elégtételt a gyilkos. Többen azt hajtogatják, az ámokfutóra is hatott a világhálót elöntő rasszizmus.

A tüdőlövést kapott férfi felesége ógyallai házuk előtt. Nem mentség, ha Juhász Milánnál elszakadt a cérna
A tüdőlövést kapott férfi felesége ógyallai házuk előtt

Zemko megvonja a vállát. Szerinte ezek csak találgatások. Azt a rendőröktől tudja, hogy a három áldozatot és az életveszélyesen megsérült férfit nemrég fémlopáson érték, a házkutatás során lopott és szétszerelt gépkocsik alkatrészeire bukkantak a rendőrök, ezért nemrég bűnvádi eljárást indítottak Lakatosék ellen. A két, szomszédos családi házban több mint harmincan laktak. Az utca lakói éjszakai ricsajozásért sokszor feljelentették őket. – Minderről Juhász régen tudott, ez aligha verhette ki nála a biztosítékot – tette hozzá elcsukló hangon.

– Egyelőre nem jutott előre a hármas gyilkosság indítékának felderítésében a rendőrség sem – közölte kedden Tibor Gaspar. A szlovák országos rendőrfőkapitány elmondta: a gyilkos gyakran esik vissza sokkos állapotba. Ha beszélni tud, akkor csak azt ismétli, nem emlékszik a szombaton történtekre. – Elég sok embert hallgattunk már ki, de még mindig keveset tudunk ahhoz, hogy a motívumot kétséget kizáróan megállapíthassuk – hangoztatta Gaspar.

Robert Kalinák belügyminiszter azonban – miután a gyilkosság után pár órával a helyszínre érkezett – már kizárta a rasszista indítékot. Azzal érvelt, hogy a tettes és a három áldozat is magyar nemzetiségű. Ezért sokkal inkább valamilyen személyes leszámolásról lehet szó. Ezt igazolja az is, hogy a rendőr engedély nélkül tartott pisztolyából célzott lövéseket adott le – a családi ház udvaráról elkergette azokat, akikkel nem volt „elintéznivalója”. – Mi az, hogy több embert is megölhetett volna, hát az nem szörnyű, hogy hárommal végzett? – üzent a miniszternek Irena Biháriová, az Emberek a Rasszizmus Ellen (LPR) civil szervezet tagja.

Zuzana Kusát, a neves szlovák szociológust leginkább az internetes hozzászólások hozzák ki a sodrából:

– Döbbenetesek a reakciók az ógyallai vérengzésre. Sokan szinte hősként ünneplik bejegyzéseikben a gyilkost, mások ujjonganak, hogy valamivel tisztább lett a levegő az országban. Sokan meg csak legyintenek, mert szerintük ez is a szólásszabadság része. A szélsőségesek pedig röhögnek a markukba, mert ez a frusztrált társadalmi légkör őket erősíti. S nem akad olyan politikus, aki nyilvánosan elítélné ezeket a megdöbbentő megnyilvánulásokat. Három éven belül országunkban háromszor gyilkoltak romákat. Vajon ez sem súlyos figyelmeztető? – nyilatkozta a pozsonyi Pravdában. Kedden több szlovák értelmiségivel együtt nyílt levélben szólította fel a közélet szereplőit: végre emeljék fel szavukat az aggasztóan terjedő rasszista megnyilvánulások ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.