Az aszkéta főbíró luxusnyaralásai

Karibi heteket tartott a spanyol legfelsőbb bíróság elnöke: három nap munka, négy nap pihenés. Mindezt közpénzből.

De hát nevetséges összegről van szó – fakadt ki a spanyol legfelső bíróság elnöke, amikor számon kérték rajta, mire is költött 15 ezer euró közpénzt. Carlos Dívar (képünkön) „nagyvonalúsága” most különösen érzékenyen érinti a spanyolokat: az ibériai ország bankjait az európai mentőalapból kell konszolidálni, a gazdaság recesszióban, a munkanélküliek száma meghaladja az ötmilliót. Miközben régóta köztudott, hogy a közszolgák milyen lazán bántak (bánnak?) a közpénzzel.

A hetvenéves főbíróról például – aki egyben az igazságügyi tanács elnöke is – az derült ki, hogy nagyon szeret utazni: rendszeresen hosszú hétvégéket töltött a spanyol tengerparton, főképp Marbellában. A lehető legdrágább luxusszállodákban éjszakázott, és éttermekben vacsorált. Fizetéséből éppenséggel futotta volna a jólétre, hiszen évi 130 ezer eurót keres, de ő ezeket a kiruccanásokat „szolgálati utakként” számolta el. – Sokat dolgozom, olykor hétvégén is, hiszen a nap 24 órájában a legfelső bíróság elnöke vagyok – magyarázta. Ám a spanyol El País azt is kiderítette, hogy Dívar nem szakmai konferenciákra vagy hivatalos utakra utazott, hanem a legtöbb esetben egyszerűen hosszú hétvégét szervezett magának. Ezekre olykor vele mentek a testőrei (turnusonként heten, összesen 21 jár ugyanis neki, ez is állami pénzből), és szolgálati autóval vagy első osztályú vonatokon utazott. A spanyolok úgy mondják, Dívar „karibi heteket” dolgozott, vagyis csak három napot a szokásos öt helyett. És az utolsó fillérig mindent elszámolt az igazságügyi tanács számlájára: a minibárfogyasztást, a koktélokat az úszómedence partján vagy épp a szobába rendelt vacsorákat.

FOTÓ: REUTERS ANDREA COMAS

Dívár nem tagadja az utazásokat, a szállodákat és a vacsorákat sem, de azt állítja: ezek mind hivatalos utak voltak, csak azt nem hajlandó megmondani, miféle hivatalos ügyekben járt el. (Előfordult, hogy néhány órás munkáért négynapi szállást számolt el).

Nemcsak anyagilag, hanem morálisan is kínos az ügy: Spanyolországban az emberek többsége azzal szembesül, hogy a fizetése csökken, az adók emelkednek, a létbizonytalanság egyre kínzóbb. Ennél jóval nagyobb összegeket is eltapsoltak már tartományi politikusok, de egy főbíróval szemben mégiscsak mások az elvárások. Kiváltképp hogy Dívar eddig arról volt ismert, hogy rendkívül konzervatív, bigott katolikus, naponta jár misére, és „olyan szigorúan él, mint egy pap”. Az El País viszont közli a luxuslakosztályok fotóit is, ahol a hosszú hétvégéket töltötte, és ezek bizony nem az aszkéta életmódot támasztják alá. Még pikánsabbá teszi az ügyet, hogy a férfi – aki nem tagadja homoszexualitását – a személyi testőrével elköltött vacsorákat is a protokollkiadások között számolta el. Mondhatnánk, hogy sokat ad a biztonságára, hiszen az ETA 2003-ban merényletet tervezett ellene, de végül testőrei a megszokottól eltérő utat választottak, és ezzel megúszta a támadást. (Ám nem nekik, hanem a Fátimai Szűznek mondott hálát a segítségért, és azóta is isteni csodaként emlegeti az esetet).

A főbíró a szocialisták és a konzervatív Néppárt háttéralkujának köszönhetően 2008-ban került a posztjára, de most már mindkét párt szabadulna tőle. A szocialisták nyíltan a lemondását követelik, és ahogy dagad a botrány, úgy hátrálnának ki mögüle óvatosan a konzervatívok is. Ám kollégái többsége védelmezi: a legfelső bíróság tegnapi ülésén úgy döntöttek, hogy Dívar nem tett semmi törvénybe ütközőt, a nagyvonalú költségelszámolás lehetőségét egy 1996-os jogszabály biztosítja. Nemcsak neki, hanem a bíróság és az igazságügyi tanács összes tagjának. Ettől az ítélettől aligha nyugszik meg a spanyol közvélemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.