A baloldal teljhatalmat kaphat

Az ellenzéki Demokrata-liberális Párt (PDL) közel áll a széteséshez a vasárnapi választási fiaskó után. Ám ha ez bekövetkezne, a Jobbikhoz hasonló populista PP-DD válna Victor Ponta kormányfő Szociálliberális Uniójának (USL) alternatívájává – értékelte a Népszabadságnak adott interjúban Cristian Pirvulescu politikai elemző, egyetemi tanár.

Pirvulescu szerint számítani lehetett rá, hogy a szociálliberálisok megnyerik a helyhatósági választásokat. Váratlan volt azonban, hogy a PDL ilyen mértékű vereséget szenvedett a saját szája íze szerint alakított választási rendszerben. – Arra számítottak, hogy a párt vezető politikusainak kedvez az egyfordulós szisztéma, amelyben a legtöbb szavazatot szerző jelöltet nyilvánítják győztesnek. A számításuk nem jött be, ahol pedig mégis, ott is pirruszi a győzelmük. Kolozsvárott például Emil Boc pártelnöknek ellenséges közgyűléssel kell majd dolgoznia polgármesterként – magyarázta. Vidéken kevésbé jellemző a politikai szavazás, ezért ott tudta mérsékelni a PDL a katasztrófa méreteit. Országos szinten végül a voksok mintegy 15 százalékát kapta, és így a négy éve megszerzett megyei tanácsok körülbelül 80 százalékát elvesztette.

Traian Basescu
Traian Basescu

A politológus professzor szerint a választópolgárok masszívan büntették a demokrata-liberálisokat az április végéig tartó kormányzásuk hibáiért, erre utal a nagyarányú részvétel. A párt leginkább Traian Basescu politikájáért bűnhődik, illetve azért, mert nem tudott elszakadni az államfőtől, a formáció korábbi elnökétől. Miután Basescu egyelőre a helyén marad, nem valószínű, hogy az őszi választásokig érezhetően változzon a PDL megítélése.

A szociálliberálisok népszerűségét kikezdheti ugyan a kormányzás, de semmiképp sem olyan mértékben, hogy ne nyerjék meg magasan az őszi parlamenti választásokat. – Ha életbe lép az új törvény, amely szerint a polgármesterekhez hasonlóan a képviselőket és a szenátorokat is egyetlen fordulóban választják (a jogszabályt jelenleg az alkotmánybíróság vizsgálja), az USL eredménye a 70-80 százalékot is elérheti. De az ötven százalékuk biztosan meglesz – tette hozzá Pirvulescu.

Sok múlik azon, hogy sikerül-e leváltani Traian Basescut. Ehhez a parlamentnek fel kell függesztenie az elnököt, viszont az utolsó szót csak a választók mondhatják ki egy e célból kiírandó referendumon. – Mintha csak Traian Basescu okot akarna adni a felfüggesztésére – jegyezte meg ennek kapcsán Pirvulescu arra utalva, hogy az elnök korábban tengelyt akasztott Victor Ponta szociálliberális miniszterelnökkel, hogy ki képviselje Romániát az Európai Tanács ülésein. Pirvulescu szerint nem kizárt, hogy a liberálisok erőltetni fogják az államfő leváltását. A Szociálliberális Unió létrehozásakor kötött egyezség szerint a liberálisok elnöke lenne a szövetség államfőjelöltje, Crin Antonescu pedig már többször jelét adta, hogy nem szívesen várná meg, amíg a jelenlegi elnök mandátuma lejár 2014-ben.

Az RMDSZ jól szerepelt, de nem tudott megtartani olyan pozíciókat –a Maros megyei tanácselnöki és a szatmárnémeti polgármesteri tisztséget –, amelyek elveszíthetetlennek tűntek. –Ezért a magyar szervezetek széthúzása okolható. Ha a helyzet megismétlődik az őszi parlamenti választásokon, a magyar képviselet erősen összezsugorodhat, pláne akkor, ha életbe lép az új választási törvény. Ez esetben megnőhet a radikális mozgalmak befolyása a magyar közösségen belül. Kívánatos lenne tehát, hogy a három magyar szervezet közös nevezőre jusson, mert csak úgy biztosíthatják a magyarok arányos képviseletét és tudják megfelelően megjeleníteni a magyar érdekeket Bukarestben – tette hozzá Pirvulescu.

Az elemző felhívta a figyelmet: fennáll a veszély, hogy ha Basescu pártja szétesik, az USL alternatívája a Dan Diaconescu vezette populista protesztpárt (PP-DD) lesz, amely június 10-én a szavazatok tizedét kapta. – Jelenleg a PP-DD inkább mozgalom, mint párt, viszont számolni kell azzal, hogy ha ez a formáció előretör, az ország elcsúszik a nacionalizmus vagy akár a rasszizmus irányába. Románia máris azok közé az országok közé tartozik, ahol dinamikus populista mozgalmak ugrásra készen várják, hogy bevegyék az állam központi intézményeit – fogalmazott az elemző, hangsúlyozva, hogy a PP-DD-t a Jobbik romániai megfelelőjének tartja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.