A jobbközép nem közösködik a szocialistákkal

A vártnál valamivel simább győzelmet aratott a francia baloldal az alacsonynak számító, 57 százalékos részvétellel megtartott nemzetgyűlési választások vasárnapi első fordulójában – derül ki a hétfő délután közzétett végleges eredményekből. A szocialistáknak így jó esélyük nyílt arra, hogy esetleg a zöldek és a kommunisták támogatása nélkül is abszolút többséget szerezzenek a jövő vasárnapi második fordulóban.

A belügyminisztérium hivatalos adatai szerint a szocialisták és szövetségeseik együtt csaknem 47 százaléknyi szavazatot szereztek meg vasárnap, míg a konzervatív UMP 34, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) pedig majdnem 14 százalékot ért el. Az első baloldali kommentárok szerint a szocialisták megőrizték dinamikájukat a májusi elnökválasztások óta, és Francois Hollande elnök a most elért eredménnyel egyértelműen megerősítheti pozícióit. Gyakorlatilag elmúlt annak a veszélye, hogy a szocialista kormányfő jobboldali parlamenti többséggel „társbérletben” legyen kénytelen kormányozni a következő öt évben – teszik hozzá a baloldalon. Konzervatív részről viszont azt hangsúlyozzák, hogy az országban „nincs rózsaszín hullám”, és Nicolas Sarkozy volt elnök visszavonulása ellenére az UMP gyakorlatilag „döntetlen körüli eredményt” ért el a szocialistákkal vívott szavazatszerző versenyben. A kisebb pártok a vártnál általában gyengébben szerepeltek, beleértve a szocialistáktól balra álló Baloldali Frontot, amelynek vezetője, Jean-Luc Mélenchon súlyos presztízsvereséget szenvedett egy északi körzetben Marine Le Pen szélsőjobboldali vezér ellenében.

A Nemzeti Frontnak egyébként az ország 577 körzetéből 61-ben maradt állva jelöltje a második fordulóban, ami jó eredménynek számít. Mint ahogyan az is: az FN-nek három választási körzetben maradt reális esélye mandátumszerzésre. Le Pen bejelentette, hogy jelöltjeik egyetlen körzetben sem lépnek vissza más párt javára, viszont kölcsönösségi alapon hajlandók lennének támogatni bizonyos, számukra érdektelen körzetekben akár szocialista, akár konzervatív jelölteket. Ezt az ajánlatot a szocialista párt és az UMP egyaránt kapásból visszautasította.

Ezzel szemben a szocialisták a hagyományoknak megfelelően „köztársasági frontot” javasoltak az UMP-nek a szélsőjobb kirekesztése céljából. Jean-Francois Copé UMP-főtitkár azonban előre közölte: a párt visszautasítja a „köztársasági front” gondolatát, és ehelyett a „sem-sem stratégiát” készül alkalmazni. Vagyis az UMP sem a szélsőjobboldallal, sem a szocialistákkal nem hajlandó szövetségre lépni egyik választókörzetben sem a második fordulóban, hanem önállóan verseng majd a mandátumokért. Ezt az álláspontot állítólag többen vitatják az UMP felső vezetésében.

Jean-Marc Ayrault kormányfő feleségével
Jean-Marc Ayrault kormányfő feleségével
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.