A Fed elnöke is üzent Európának

Kockázatokat rejt magában az európai helyzet az amerikai gazdaságra nézve is – hangoztatta csütörtökön Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) elnöke a kongresszus két házának közös gazdasági bizottsága által rendezett meghallgatásán.

– Európának többet kell tennie a krízis megoldására, rendeznie kell a bankok helyzetét, kezelnie az államadósság-válságot, működő fiskális keretet kell létrehoznia és ösztönöznie a növekedést.

Az amerikai gazdaság állapotáról azonban kedvezően nyilatkozott: a növekedés üteme mérsékelt, két százalék körüli, bővül az export, a fogyasztói bizalmi indexek javulnak, a bankok stressztűrő képessége a feltőkésítések után sokkal jobb, mint volt.

Igyekezett elkerülni, hogy elkötelezze magát további monetáris politikai könnyítések mellett a likviditás bővítésére, s emlékeztetett rá, hogy a jegybank kész a nulla százalék körüli kamatot 2014 végéig tartani.

Azzal érvelt, hogy a májusi foglalkoztatási adatot, amely szerint csupán 69 ezer munkahely keletkezett szemben a januári 275 ezerrel, s amelyet pénteken a nagy tőzsdék drámai méretű visszaeséssel fogadtak, nem a gazdasági lendület megtörése magyarázhatja, hanem néhány más tényező. Ugyanakkor elismerte, hogy a foglalkoztatás javulásához gyorsabb növekedési iramra lenne szükség.

Az európai és a New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitottak csütörtökön, erőt merítettek a kínai kamatcsökkentésből. Közben a Brent olaj hordónkénti ára is visszakapaszkodott a száz dollár feletti szintre. A tőzsdei indexek aztán lefelé kezdtek ereszkedni, miután a befektetők kezdték megérteni Ben Bernanke szavait.

Az amerikai jegybankelnök azt hangoztatta, hogy a jövő év elején kifutó adókedvezmények sorsát is rendezni kellene. Ha a törvényhozás nem lép, akkor a nemzeti össztermék (GDP) három-öt százalékának megfelelő sokk érheti a gazdaságot. Az utóbbi három évben a költségvetés hiánya a GDP kilenc százalékára rúgott, s becslések szerint még 2017-ben is öt százalék körül alakulhat változatlan politika mellett.

Ez viszont az államadósság további növekedését vetíti előre – figyelmeztetett a jegybankelnök A piacok hangulatát az is befolyásolhatta, hogy közben Janet Yellen, a Fed alelnöke Bostonban úgy fogalmazott: megszakadt a javuló irányzat az amerikai munkaerőpiacon, a gazdaságot olyan sokkok érhetik, amelyek miatt lefelé tartó spirálba kerülhet, hacsak a Fed nem lép. A következő jegybanki ülést június 19–20-án tartják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.