A zsiráfmenhelyen is jön a motozóember
A szabályok a társadalmi életben is rugalmasak (általában az erősebb kutya törvénye érvényesül), de a dolog valahogy mégis működik. A kenyai gazdaság évi hat százalékkal nő, mindenütt építkezések, rengeteg a kocsi, mindenki – még a piros kendőbe burkolózó lándzsás maszáj harcos is – mobiltelefonon intézi az ügyeit. Persze ettől ez még Afrika, az egy főre jutó nemzeti jövedelem körülbelül hússzor alacsonyabb, mint a magyar, milliók élnek nyomorban. Ám az üzlet virágzik.
– Válság? Ugyan! Talán Európában. Mi itt semmi ilyesmit nem érzünk – állítja az egyik divatos pláza méregdrága kávézójában az italát szürcsölve Musaun úr, aki a reklám- és médiabizniszben utazik, s legfeljebb az inflációra, a magas kamatokra panaszkodik. – Azért ettől még egy kis luxust a középosztály megengedhet magának. Én csak az idei választásoktól félek: hogy esetleg ismét olyan zavargások törnek ki utána, mint a múltkor. De a politika, meg hogy ki lesz az elnök, hidegen hagy. Csak nyugalom legyen – mondja.
A nyugalom, a biztonság azonban Kenyában sokba kerül, és nagy üzlet. Mindenütt hatalmas, szögesdróttal és villanyárammal megerősített kerítések (van, ahol két telek közé mindkét oldalról felhúztak egyet), a szomszédtól is védik tehát magukat. Főként pedig rengeteg a biztonsági őr. Nemcsak a magánházak, a hivatalok körül, hanem szinte minden üzletben és az utcán is.
Nairobi városközpontjában még egy vendéglőbe sem lehet úgy bemenni, hogy előtte egy fémdetektorral végig ne tapogassák a vendéget. Néha egy nagyobb bevásárlóközpontban háromszor-négyszer is át kell esni a biztonsági ellenőrzésen. A szomszédos Szomáliából beszivárgó és itt robbantgató terroristák miatt ez még csak érthető, de azt már túlzásnak érzem, amikor egy városszéli zsiráfmenhelyen is elém áll két biztonsági motozóember.
Persze ettől még a közbiztonság nem túlmegnyugtató. Itt élő európaiak sokat panaszkodnak, hogy Kenyában sosem tűnik el teljesen a fenyegetettség érzése. De azért javult valamit a helyzet. A nyílt utcán fényes nappal a korábbinál kevesebbszer fosztják ki az embert, rabolják el a kocsit. Valószínűleg azért, mert a rendőrség kevésbé korrupt.
Ennek ellenére a korrupció továbbra is súlyos probléma, bár nem annyira szembeszökő és pofátlan, mint akár egy évtizede, a diktátor Arap Moi idejében. A nairobi egyetemen hatalmas felirat hirdeti, hogy az intézmény korrupciómentes zóna; ilyen plakátot, no meg felhívást, hogy jelentsük a hatóságoknak, ha korrupcióval találkozunk, szinte mindenütt látni. Ma már magas beosztású hivatalnokokat-politikusokat is lebuktatnak – ami lehet, hogy csupán a hatalmi harcok része, mégis fejlődés.
A közpénzek felhasználása is értelmesebb. Bővül az infrastruktúra, nemcsak hivalkodó felhőkarcolók, hanem utak is épülnek. Az egész Afrikában egyre jelentősebb pozíciókat szerző kínaiak most éppen nyolcsávos modern autópályán dolgoznak. Ezt remélhetőleg nem teszi tönkre az esővíz egy év alatt, mint az indiaiak által kicsit slamposan épített utakat. Mindez persze az izmosodó középrétegek világa.
A lakosság jelentős része egyelőre kívülrekedt a fellendülésen. Nairobiban vannak Afrika legnagyobb nyomortelepei, ahol elképesztő viszonyok uralkodnak (se víz, se csatornázás, se villany, a szemét mindent ellep), de még itt is lakbért kell fizetni a „tulajdonosnak”, aki először költözött ide.
Jane mama a múlt hónapban nem tudta kifizetni annak a négy sötét lyuknak a bérét, amelyben árvaházát és iskoláját működteti – a tulaj egyelőre csak az átjárót zárta le. Az 52 éves özvegyasszonyt, aki családjába apránként hetven utcagyereket fogadott be, ennél már nagyobb csapások is érték.
– 2005-ben megfenyegettek, hogy mindent ledózerolnak, de aztán megúsztuk, és még mindig működünk. Néha kapok az egyháztól meg jóakaróktól némi segítséget, legutóbb például negyven kiló kukoricalisztet. De a tandíjat már nem tudom mindenkinek kifizetni, így végül magam fogtam hozzá a tanításhoz. Matematikát, angolt, földrajzot, kémiát és társadalomtudományokat oktatunk, összesen nyolc tantárgyat.Most az ágyamban négy kicsivel alszom, mögöttünk hátul a nagylányok. Mert ahol eddig aludtak, oda bárki bejárhatott, férfi ak is – mondja Jane mama. A tanulást tartja a kitörés egyetlen útjának, és ezzel nincs egyedül.
Kenyában feltűnően nagy az oktatás becsülete. A munkahelyeken, még vendéglőkben, hotelekben is gyakran látni továbbképző kurzusokat, ahol minden az itt hivatalos nyelvnek számító angolul folyik. Az ország legalább nyelvileg jó starthelyzetből indul a nagy afrikai felzárkózási versenyben.
