Újra elfoglaljuk a demokráciát
Nagyon sokan kérdezik: mit is akarnak tulajdonképpen a kalózok?
Nagyon tágan megfogalmazva mi egy életmódpárt vagyunk: a connected lifestyle, azaz az interneten folyton egymással kapcsolatban álló, közösségi hálókat használó fiataloké. Azok az ötvenes-hatvanas éveikben járó politikusok, akik meghatározzák a jelenlegi diskurzust, nem ezt az életet élik. Így nem értik azt sem, milyen hatalmas előnyökkel jár mindez a vállalkozói szféra, a kultúra vagy az oktatás terén. És azt sem, hogy a mostanában tervezett, az internetet szabályozó törvények és egyezmények egyenértékűek azzal, mintha minden kávéházi asztal alá mikrofont szerelnének. Ezért vannak az utcán tüntetések a szólásszabadságért. Tehát a privát szférához való jogért, a bizalmas kommunikáció jogáért, a kultúra és a tudás megosztásának jogáért kampányolunk.
Érdekli egyáltalán az átlaginternetezőket, hogy ki és milyen adatokat gyűjt róluk?
Itt Kelet-Európában az embereknek még nagyon is élő emlékeik vannak arról, hogy miért is nem jó, ha az állam megfigyeli őket, vagy adatokat gyűjt róluk. És már a demokratikus államokban is eljutottunk oda, hogy ma már nem az a kérdés, hogy „elfogadható-e ilyen mértékű hatósági megfigyelés?”, hanem az, hogy technikailag hogyan lehetne kivitelezni. Emiatt egyre többen tesznek azért, hogy megőrizzék az anonimitásukat az interneten, a svéd fiatalok egyötöde már rendszeresen vásárol erre szolgáló programokat, szolgáltatásokat. A mai fiatalok nagyon is tudatában vannak annak, hogy mit tehetnek ki az internetre, és mit nem. Egyébként nagy a különbség aközött, ha valakiről a hatóságok vagy egy internetes vállalat gyűjt adatokat. Ha a Google valami olyat lát, ami nem tetszik neki, legfeljebb küld egy e-mailt vagy letiltja a hirdetéseinket, de nem küldi ránk a rendőrséget.
Tehát amiatt nem kell aggódnunk, hogy a Google vagy a Facebook rengeteg adatot gyűjt és tárol rólunk?
Dehogynem, különösen, ha a most nagyon divatos „felhőre” gondolunk. Amikor a felhőbe feltöltünk valamit, az adatainkat akkor is egy fizikailag létező szerveren tároljuk, csak épp feladtuk a jogunkat arra, hogy kiválasszuk, hol. Pedig nagyon nem mindegy, abban az országban milyen a jogi környezet.
Egy interjúban azt mondta: ez az internet kontrolljáért folytatott harc, és nem a szerzői jogokról szól. Mégis, ki fog fizetni a tartalomért, ha az ingyen terjed az interneten?
A technológiamindig is változott. Nemrég még pénzt lehetett kérni egy fax vagy levél elküldésért, ma meg mindenki e-mailezik. Az, hogy emiatt mi lesz a postával, nem a társadalom problémája, mert mi csak megtanultuk, hogyan tudjuk ezeket a dolgokat hatékonyabban intézni. Egyébként a művészek köszönik, jól vannak. A Napster megjelenése óta a zenészek bevételei 114 százalékkal emelkedtek. A fájlmegosztás elindulása óta a pénz elkezdett átvándorolni a kiadóvállalatoktól magukhoz a zenészekhez. Mindezzel senki másnak nincs problémája, csak az élősködő közvetítőknek.
Ezek a közvetítők hatalmas cégbirodalmak, rengeteg pénzzel és lobbierővel.
Van egy dolog, ami hatalmasabb náluk: a szavazatok egy demokratikus választáson. Igaz, hogy ezeknek a cégeknek talicskányi pénzük van, amivel a politikusokat befolyásolhatják. De abban a pillanatban vége a játéknak, ahogy a politikus rájön: ha belenyúl a talicskába, az állásába kerülhet. A fiatalok pedig készek arra, hogy a szavazatukkal megvédjék az életmódjukat.
Hogyan tud egy „együgyes” protesztpárt annyi szavazatot szerezni, hogy befolyásolja a politikát?
Minden nagy politikai mozgalom így indult. Amikor a munkásmozgalmak tényezővé váltak Nyugat-Európában az 1920-as, 1930-as években, a munkások kizsákmányolása ellen küzdöttek. Egy szűk platformról indultak, majd egy szélesebb politikai ideológia, a szolidaritás elve lett a működésük alapja. Mi is ezen az úton járunk. De látjuk azt is, hogy mire egy párt eléri a célt, amiért politizálni kezdett, azon veszi észre magát, hogy van pénze és hatalma, ekkor pedig másféle embereket kezd vonzani. A lelkes aktivistákat fokozatosan leváltják, és 30-40 év alatt a politikai elit része lesznek. Nagyjából negyven évente jön egy új generáció, és újra elfoglalja a demokráciát. A kalózpártoknak is ez a jövője, csak épp a mi működésünk transzparens, ez valamekkora védelmet biztosíthat.
Többször írta: a politikai ellenfelek sem gonoszak, csak jobbá akarják tenni a világot a maguk elvei szerint. De épp azért is szavaznak a fiatalok a kalózokra, mert azt gondolják, a többiek egyszerűen korruptak, demagógok és populisták.
Az Egyesült Államokban az embereknek csupán 6-8 százaléka tartja jónak a kongresszus működését. Azaz a kongresszusnál még a herpesz is népszerűbb. Mégis, úgy vélem, a politikusok nem tartják saját magukat gonosznak vagy korruptnak. Úgy gondolják, hogy azért dolgoznak, hogy valami jót alkossanak a világban, hogy bizonyos értékeket védjenek, és néha ennek érdekében a rövidebb utat választják. A probléma akkor van, amikor ezek a védeni vágyott értékek szemben állnak a többség akaratával. És akkor az uralkodó elit összefog, hogy megerősítse, védje a saját értékeit a közvélemény ellenében. Az egész akkor kezd instabillá válni, amikor a cél érdekében a hatalmi elit mindebbe belekeveri az igazságszolgáltatást és a rendőrséget is.
Politikusként ön is a rövidebb utat választja?
Mind a rövidebb utat választjuk, nap mint nap. De minél több hatalom van valaki kezében, annál súlyosabb mindennek a következménye. Ahogy egyre ismertebb lettem, meg kellett tanulnom felismerni, mikor keresem a kiskapukat, és rájönnöm, mit nem szabad megtennem.
Kapcsolatban áll a formálódó, épp párttá alakulni készülő magyar kalózokkal?
Tegnap találkoztam velük, már működik a Kalozpart.org oldal is. Ma már több mint 50 országban alakult Kalózpárt, de mindegyiknek nagyon nehéz a dolga azelőtt, hogy áttörne a gát, hogy bekerülnének a fősodorba. Kemény, de érdekes és eseménydús korszak előtt állnak most a magyar kalózok.
