Orbán Meciar nyomában?

Vladimír Meciar áprilisban végérvényesen távozott a közéletből, miután pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (LS-HZDS) – amelynek huszonkét éven át megszakítás nélkül állt az élén – egyszázalékos támogatottságot sem szerzett a kora tavaszi előrehozott választásokon.

A volt pozsonyi háromszoros kormányfő és pártvezér populizmusa, a társadalom demokratikus alapjait tudatosan lebontó módszere azonban továbbra is itt élősködik térségünkben – állítja Marián Lesko szlovák publicista lapunk kérdéseire vála szolva.

Hiába bíznak vezérükben a fanatizált tömegek
Hiába bíznak vezérükben a fanatizált tömegek

A minap egy külföldi diplomata Budapesten azt mondta, hogy nemrég újraolvasta a Meciar és a meciarizmus című, több világnyelven és magyarul is megjelent könyvet, amelynek ön a szerzője. Összevetette a leírtakat a jelenlegi magyarországi állapotokkal, és elég gyakran déja vu érzése támadt. Mit szól ehhez a megállapításhoz?

Aligha tévedett vagy túlzott az illető, mert a kétségtelen különbözőségek ellenére szinte már kísértetiesen hasonló elemeket, hatalomtechnikai módszereket lehet felfedezni Vladimír Meciar egykori és Orbán Viktor mai tettei, törekvései között.

Melyek ezek?

Csak a legmarkánsabbakat említem meg. Mindkét kormányfő legálisan, a szavazók nagy többségének akarata révén jutott hatalomra. Meciar háromszor, Orbán idáig kétszer. A pozsonyi miniszterelnök a múlt század végén éppen e felhatalmazásra hivatkozva a demokrácia alapjainak gátlástalan lebontásában mesterkedett, budapesti kollégája pedig az elmúlt két esztendőben ugyanezt teszi. Olyan alkotmányos pillérek ledöntésére törekedtek, amelyeket a demokratikus társadalomban a hatalom egyensúlya és megosztása, az ellenőrző mechanizmusok, valamint a súlyok és ellensúlyok megőrzése, továbbá a közhivatalok és a társadalmi intézmények autonómiájának tiszteletben tartása fémjelez. Mostanság a magyarországi fejleményeket figyelve gyakran jut eszembe Meciar egyik elhíresült, cinikus mondása: „Vége a választásoknak, szokjátok meg az új viszonyokat!” Ahogy egykor nálunk, most Magyarországon is minden olyan szférába, például a közmédiába, különböző intézményekbe is pártkatonákat ültetnek, ahol a hatalomnak semmi keresnivalója sincs. Mindkét személy értelmezésében és magatartásában egyaránt a szüntelen ellenségkeresés a politika abszolút lényege, fő tartalma pedig a harc, hogy ki kit győz le. Főleg emiatt vált egykor Szlovákia kettészakadt országgá, sajnos ilyen veszélyes irányba sodródik Magyarország is. Egy társadalmon belül két társadalom alakul ki, amelyek egyre nehezebben tudnak együtt létezni.

Miként magyarázza, hogy mindkét politikusnak ekkora szekértábora volt, illetve van?

Neves szociológusok szerint a rendszerváltást a polgárok jórészt azért kényszerítették ki, mert mindarra vágytak, ami bőséggel volt a bőség országaiban. Fontos volt ugyan számukra a szabadság és az emberi méltóság, de még fontosabbnak tartották jólétük megteremtését. Ami viszont 1989 után következett, az a térségünkben csalódást okozott. Újabban az elhúzódó válság miatt is egyre többen érzik magukat veszteseknek, egzisztenciálisan is veszélyeztetetteknek. Ezek a frusztrált polgárok, bizonyos mértékig Csehországot kivéve, minden posztszocialista országban valamihez vagy valakihez menekülnek. Carl Gustav Jung szerint amikor nagy tömegeket fenyeget az elszegényedés, akkor a legjobb úton vannak ahhoz, hogy olyan birkanyájjá váljanak, amely állandóan azt várja, hogy a juhász végre jó legelőre hajtsa őket. Főleg ilyenkor tarolnak a populisták, akik úgy hatnak a biztonságérzetre sóvárgó tömegekre, mintha közülük valók lennének, de ők a legerősebbek és a legokosabbak. Ezt a nyájat többek között különböző manipulációkkal és hazugságokkal, a már említett állandó ellenségkereséssel, nem utolsósorban pedig a főkolomposok, a politikai szélkakasok megjutalmazásával, fontos tisztségekbe való juttatásával, állami és egyéb vagyonok, például földbirtokok átpasszolásával, sokféle konc odavetésével lehet egy ideig kellő irányba terelni és összetartani.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok illetékesei egykor Meciart intették meg, többek között demarsok sokaságával, ma Orbán Viktor kormányával teszik ugyanezt. Milyen eredménnyel?

E téren lényeges különbség tapasztalható. Szlovákia Meciar idején nem volt uniós tagország, ezért a külföldi figyelmeztetések lényege az volt, hogy addig nem is lesz, ameddig a demokratikus elveket Pozsony nem váltja valóra. Magyarországot viszont évekkel ezelőtt felvették ebbe az elit közösségbe, tehát a kormányfőjét a vállalt szerződések és az európai értékrend tiszteletben tartására figyelmeztetik. Évtizedekkel ezelőtt, az uniós alapdokumentumok megalkotásakor aligha gondolt valaki arra, hogy egyszer csak megjelenik a porondon egy renitens, hivatalosan szabadságharcot, valójában inkább belpolitikai indíttatású szélmalomharcot vívó kormányfő. Egyébként érdekes összevetni Meciar egykori és Orbán Viktor mostani reagálásait is, amelyek olykor szó szerint megegyeznek. Mindkét kormányfő hazája elleni gyarmatosítási törekvésekről, kétféle uniós mércéről, az ország szuverenitásának megőrzéséről papolt-papol, és egyéb badarságokat emlegetett, illetve emleget.

Helyesnek tartja-e, ha Brüsszel politikai feltételekhez köti a Nemzetközi Valutaalap és a magyar kormány közötti gazdasági tárgyalások megkezdését?

Ideális körülmények között nem tartanám indokoltnak. Miután azonban – ahogy már említettem – az uniónak nincs sok hatékony eszköze, ezért érthető a brüsszeli álláspont, amely nyilván abból indul ki, hogy Orbán Viktor külön utas politikája akár fertőző is lehet. Óriási gondot okozna az amúgy is súlyos problémákkal szembesülő uniós közösségnek, ha például Jaroslaw Kaczynski vagy más populista előretörésével ez a kór a negyvenmilliós Lengyelországra, esetleg más tagországba is átterjedne.

Meciar tábora viszont mindeközben elporladt. Miért?

Politikai karrierjét leginkább két szám jellemzi: 1994-ben a párt 1 millió 148 ezer 625 voksot kapott, idén márciusban pedig már csak 23 ezer 772 szavazatot. Ez a hatalmas zuhanás egyfajta figyelmeztető is: hiába bíznak a jórészt fanatizált tömegek abban, hogy istenített vezérük sosem bukhat meg, a történelem nem ezt igazolja. Egyébként Meciar politikai karrierje tulajdonképpen már 1998-ban véget ért, amikor pártja győzött ugyan, de már nem nagy többséggel, s a pozsonyi parlamentbe bejutott többi párt közül senki sem volt hajlandó koalícióra lépni vele. Ekkor egyébként mindenki feszülten várta, mit tesz a kormányfő, hiszen egy évvel korábban, nyilván az ő parancsára, a belügyminiszter egyszerűen érvénytelenítette a Michal Kovác államfő által meghirdetett népszavazást a közvetlen elnökválasztásról. Végül Meciar hátrább lépett, miként később Orbán Viktor is, aki 2002-ben némi hezitálás után elismerte a választási vereségét.

Politikai kiközösítése a nagykoalíció révén modellértékű lehet a jövőre nézve is?

Egyértelműen. A sikeres választások során összeverődött hatalmas tábort ilyen eszközökkel sokáig aligha lehet egyben tartani. De nyilván nem mindegy, hogy a csalódottak százezrei a továbbiakban miként viselkednek. Szlovákiában és Magyarországon is leginkább friss erőt jelentő, új, karizmatikus politikusok, leginkább tiszta lappal induló új ellenzéki párt révén lehet viszszatérni a demokratikus útra. A jelenlegi viszálykodó és különböző okok miatt elhasználódott politikusok, akik a két miniszterelnök vetélytársai szeretnének lenni, a Duna egyik partján sem sok vizet zavarnak. Ha nem adják át a helyüket másoknak, akkor az olykor nacionalista szólamokba is bújtatott populizmus továbbra is tarolni fog, mert nem lesz hiteles, a csalódottakat is meggyőző alternatívája.

Most viszont Szlovákiában a Robert Fico vezette Smer-SD szerzett csaknem alkotmányozó többséget, amelynek köszönhetően a rendszerváltás óta először egypárti kormányt alakíthatott Szlovákiában. Folytatódhat a populista politikusok regnálása?

Sokan Meciar legjobb tanítványának tartották és tartják a jelenlegi szlovák miniszterelnököt, aki azonban okult elődje és saját első kormányának baklövéseiből, a brüsszeli és az európai szocialistáktól kapott intelmekből is. Ugyanakkor a nacionalista retorikától sem riadna vissza, ha érdeke úgy kívánná. Most nincs ilyen helyzetben.

Nem is olyan régen harcias kijelentéseket tett Robert Fico és Orbán Viktor is. A minapi első, Varsóban lezajlott találkozójuk során és utána viszont feltűnően békülékeny hangnemben beszéltek a két szomszéd ország politikai kapcsolatairól, szőnyeg alá söpörve a feszültségeket okozó problémákat, többek között a magyar kettős állampolgárság ügyét. Pálfordulás vagy taktikázás tanúi vagyunk?

Mindkét politikus pártja hatalmas többséggel nyert a legutóbbi választásokon. Odahaza súlyos társadalmi, gazdasági problémákkal kell szembenézniük, amelyek csak részben adódnak az elhúzódó világválságból. Szekértáboruk megőrzése érdekében ezeknek a belpolitikai gondoknak az enyhítésére összpontosítanak. Orbán ráadásul több más csatát is vív. Egyiküknek sem érdeke itt és most újabb frontot nyitni. Robert Fico jelenlegi magatartását az is befolyásolja, hogy szerintem másfél év múlva szeretne államfő lenni. Nem mernék mérget venni arra, hogy magyar partnere egészen az elmúlt hetekig nem dédelgetett-e legalább önmagában ugyanilyen tervet, esetleg a putyini elnöki rendszer hazai változatának keresztülhajszolásával. Alighanem mindketten köztársasági elnökként betonoznák be személyes hatalmukat, amelyet mindennél fontosabbnak tartanak. Meciar is próbálkozott ezzel, de már csak akkor, amikor a csillagzata hanyatlóban volt, ezért megbukott az elnökválasztáson. Szerintem Robert Fico ezt a történetet is szem előtt tartja, s Orbán Viktor ismég sokáig szeretne a politikai porondon maradni. Nem biztos, hogy csak kormányfőként.

Marián Lesko

A neves szlovák publicista és politikai elemző 1954. augusztus 1-jén született a kelet-szlovákiai Sároseperjesen (Presov). A rendszerváltás előtt szülővárosában a Safárik Egyetem tanársegédeként dolgozott 1992-ig, majd mindössze egy hónapon át volt a pozsonyi Pravda főszerkesztője, ahonnan saját elhatározásából távozott. Független politikai elemzőként évekig a Sme, jelenleg pedig a Trend gazdasági hetilap munkatársa. Négy könyvet adott ki, amelyek közül a magyarul is megjelent Meciar és a meciarizmus (Balassi Kiadó és Kalligram, 1998), valamint az ezredfordulón napvilágot látott Az új szlovákiai politikai elit arcai és álarcai (Masky a tváre novej elity) a legismertebb. A rendszerváltás után több éven át a Szabad Európa szlovák adásának munkatársa volt, többször járt hosszabb tanulmányúton az Egyesült Államokban. Kommentárjai jelenleg is a legolvasottabbak közé tartoznak Szlovákiában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.