A bojkott fáj a focirajongóknak
Timosenkót hét év szabadságvesztésre ítélte egy kijevi bíróság, mert állítólag az országára hátrányos gázszerződést kötött Oroszországgal. Timosenko kezdettől fogva politikai elítéltnek, a bosszú áldozatának nyilvánította magát. Hamarosan kiderült, hogy beteg, gerincsérve van. A politikusnő elutasította, hogy a kormány szolgálatában álló orvosok kezeljék – félti az életét, mondta. Példának hozták fel Jurij Lucenko volt belügyminiszter esetét, aki a börtönben kezelés közben hepatitisszel fertőződött.
Timosenko ellenállt, amikor korábban kórházba akarták szállítani, ekkor feltehetően megütötték. A világot bejárta a kép, ahogy a hasán és karján lévő nagy véraláfutásnyomokat mutatja. Ezután mondták le sorban az európai politikusok részvételüket a kelet-közép-európai államfők tervezett jaltai csúcstalálkozójáról, majd a labdarúgó-Európa-bajnokság ukrajnai mérkőzéseiről is. A bojkott miatt Viktor Janukovics ukrán elnök kénytelen volt a csúcstalálkozót „későbbre halasztani”.
A foci-Eb-vel kapcsolatos legutóbbi politikai esemény, hogy lemondta részvételét az ukrajnai rendezvényeken Vilmos herceg, a brit uralkodó unokája is. Pedig ő egyben az angol labdarúgó-szövetség elnöke is. Az ukrán sajtó taglalja a bojkott fejleményeit, de meglehetősen ellentmondásosan: az újságok egy része állami tulajdonban van, ahogy a rádiók és televíziók is, így Mikola Azarov miniszterelnök szavait visszhangozzák.
A politikus szerint az Eb-t mindenképpen megtartják, akkor is, ha a bojkottálók „meg akarják alázni az ukránokat.”
Ukrajna elnöke konokul hallgat. A bojkottáló nyugat-európai politikusok pedig elsősorban őt büntetik. Az Európai Unió Timosenko, illetve más, koholt vádakkal elítélt ellenzéki politikusok szabadon engedését követeli. Ez a feltétele a normalizált viszonynak.
– Miért nem enged Janukovics? – kérdeztem Andrij Bicsenkót, a Razumkov Központ szociológiai kutatási igazgatóját. A kijevi elemző azt mondta, hogy maga is nehezen érti az elnök indítékait. Timosenko népszerűsége korábban megkopott, de amikor megkezdődött ellene a per, majd súlyos börtönbüntetésre ítélték, emelkedni kezdett. A társadalom tisztában van vele, hogy ez politikai, és nem bűnügy. Az ukránok jól tudják, hogy az aktuális uralkodó elit tagjai (és leszármazottaik) mindenféle bűncselekményeit és kihágásait az ukrán hatalom elnézően kezeli. Janukovicsnak csak árt az egész ügy. Feltételezik, hogy az elnök személyisége, a donyecki közegből hozott kultúrája miatt cselekszik irracionálisan. Ha kiengedné a politikusnőt, azzal ugyan nyerne a nemzetközi porondon, de úgy véli, hogy otthon rontana a saját reputációján, ha gyengének mutatkozik.
– Nem lehet kizárni a személyes bosszút sem – mondta Bicsenko. Julija Timosenko pályafutása során konfliktusokba keveredett Leonyid Kucsma elnökkel, majd utódjával, Viktor Juscsenkóval is. Az, hogy 2005-ben Janukovics nem lett elnök, főleg az általa szervezett „narancsos forradalom” műve volt. Timosenkónak része volt a narancsos tábor szétverésében is a következő években, és korábbi harcostársával, Juscsenkóval ellenséges lett a viszonya. Bicsenko szerint az ukrán közvélemény politikailag széttöredezett. A jaltai csúcs lemondása keveseket rázott meg, de az Eb bojkottja azokat is érzékenyen érinti, akik nem hívei Janukovicsnak, ám szeretik a labdarúgást, és ezt a rendezvényt nemzeti sikerként, ünnepként élnék meg. Az is közrejátszik a közvélemény alakulásában a kutató szerint, hogy kiderült: a stadionok építése korrupciótól bűzlik, az Eb-re szánt pénzek jelentős részét eltüntették.
A bojkott és a Timosenko-ügy egyelőre még nem kampánytéma. Októberben az ukránok új legfelsőbb tanácsot választanak. A két fő ellenzéki párt (az egyik Timosenko Batykivscsina, azaz Haza pártja, a másik a Szövetség a változásokért) választási szövetséget kötött. Az ellenzéki szervezetek együttesen Janukovics pártjáéval azonos erőt képviselnek most.
Az ukrán pártokat nehéz lenne a klasszikus kategóriákba helyezni (kivétel ez alól a kommunista párt). Az ellenzék inkább az ország nyugati felében erős, itt van hagyománya az ukrán nacionalizmusnak. Az ország keleti és déli részén az orosz nyelv használata, az Oroszországgal való szövetség fontos téma. A politikát azonban szinte mindenütt a helyi oligarchák diktálják, akik gyakran igazolnak át a konkurens pártokba. A jelenlegi kormányban is miniszteri tárcája van több egykori „narancsosnak”. A személyiségek és indulatok versengenek tehát, és ebben helyzetben a gazdaságpolitikáról, az ország modernizálásáról alig esik szó.
