ATOM SZUPERHATALOM A Putyin-féle vezetés igyekszik megszilárdítani Oroszország nagyhatalmi státusát a többpólusú világban. Ez az orosz stratégiai atomfegyver-arzenál modernizálását, az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai egyensúly fenntartását jelenti. Ez egyben azt is magában foglalja, hogy Oroszország – az USA kivételével –mindenmás atomhatalomnál sokkal erősebb marad. Ez mindenekelőtt a Kínával szembeni nagy (nukleáris) erőfölény megőrzését célozza. A hagyományos fegyverzetet illetően Oroszország már Kína mögé szorult, Peking katonai kiadásai meghaladják Moszkváét. Az orosz hadsereg jelenleg már nem alkalmas egy nagy, hagyományos eszközökkel folytatott háborút megvívni, sem a Nyugat, sem Kína ellen. De egy korlátozott konfliktusban még helyt tudnak állni.

A POSZTSZOVJET TÉRSÉG INTEG RÁCIÓJA Putyin úgy akar bevonulni a történelembe, mint az „unió”, a „szojuz” helyreállítója. Ne felejtsük el, hogy a mai Oroszország területén élők többsége számára a Szovjetunió széthullása nem egy gyarmattartó birodalom bukását, hanem országuk szétesését jelentette. Ez nem olyan volt, mint amikor az angolok kivonultak Indiából vagy a franciák Algériából, hanem olyan, mintha Franciaország elvesztette volna Burgun diát vagy Bretagne-t. Ebben az új „szojuzban” Oroszország vezető szerepet kapna, mint egy olyan állam, amely meghatározza a játékszabályokat és mint akié az utolsó szó joga. Putyin számára már az is elég lenne, ha Ukrajna, Kazahsztán és Belarusz részt venne a gazdasági integrációs folyamatokban és a nemzetközi biztonságot szolgáló projektekben. Nem új állam alakulna, hanem új struktúra. Ez már csak azért sem lenne az Európai Unió ellenpárja, mert az EU-ban nincs (Oroszországéhoz fogható súlyú) hegemón szerepet játszó állam.

AZ USA, AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS KÍNA A többi nagyhatalom nemigen érdeklődik a posztszovjet térség iránt. Washington számára az igazi probléma a Peking támasztotta verseny. Afganisztán, Irán és a Közel-Kelet is fontosabb számukra. Ugyanakkor az amerikai és a NATO-csapatok afganisztáni utánpótlása nagymértékben Moszkva jóváhagyásától függ. Obamával csökkent az orosz–amerikai szembenállás mértéke. Az USA nem kezdett el hangosan protestálni Ukrajnában Janukovics politikája miatt, nem kifogásolta az Oroszország, Belarusz és Kazahsztán részvételével létrejött vámuniót, és hozzájárult ahhoz is, hogy Moszkva belépjen a WTO-ba, a Kereskedelmi Világszervezetbe.

Az Európai Unió most nincs abban a helyzetben, hogy Oroszország vagy a „szojuz” ügyeivel foglalkozzon. Kínát természetesen érdekli Közép-Ázsia (kevésbé Ukrajna és Belarusz), ám nem annyira a biztonsági kérdések, mint inkább a gazdasági erőforrások miatt. Peking pragmatikus külpolitikát folytat, akár meg is állapodhat Moszkvával valamiféle regionális modus vivendiben.

MOSZKVA ÉS WASHINGTON KÖZÖS ÉRDEKEI PEKING KAPCSÁN Moszkva nagy érdeklődéssel figyeli, hogy Washington Európa helyett egyre inkább a csendes-óceáni térségre koncentrál. Ezzel csökken a feszültség is, hiszen a korábbi orosz–amerikai ellentétek az európai térségre összpontosultak.

Washington, Moszkvához hasonlóan, aggodalommal szemléli Kína felemelkedését – beleértve Peking katonai programjait. Washington abban érdekelt, hogy Oroszország ne szövetkezzen Pekinggel az USA ellen.

Az USA ösztönözni tudná régióbeli szövetségeseit az ASEAN-ban és Ausztráliában az Oroszországgal való szorosabb együttműködésre, beleértve az energiaellátást, Szibéria természeti kincseinek feltárását. Szibéria újjászületése jelenleg nem történhet meg külső támogatás nélkül. Moszkva tudja, hogy veszélyes lenne Szibériát kiárusítani a kínaiak nak, tehát jobb több szereplőt bevonni, így az USA-t, Japánt, Dél-Koreát és Indiát. Ezzel együtt Oroszország nem engedheti meg magának, hogy nyíltan Kína-ellenes politikát folytasson, Moszkva tehát manőverezni fog.