Egók harca Londonért

A rendetlen és szabadszájú konzervatív vagy a trükköző munkáspárti jelölt kerüljön a londoni főpolgármesteri székbe? – többek között erről döntenek ma a britek.

Bár több jelölt is ringbe száll, a verseny minden bizonnyal a tisztséget jelenleg betöltő konzervatív jelölt, Boris Johnson, illetve a London élén 1981 és 1986, majd 2000 és 2008 között összesen tizenhárom évet eltöltött munkáspárti Ken Livingstone között dől el.

Egyikük sem szürke, jellegtelen figura, így a választók inkább a személyiséget, mint a választási programot vagy a kampányok sikerét fogják díjazni. A 48 éves Johnson kezelhetetlen szőke haja és rendetlen megjelenése csavaros észjárást, kitűnő etoni és oxfordi képzést és sokoldalú újságírói tapasztalatot rejt. Bár az elmúlt négy év nem volt számára diadalmenet, a főpolgármester 12 százalékkal vezet Livingstone előtt. Választási programja középpontjában 200 ezer új londoni munkahely megteremtése és a tömegközlekedés színvonalának emelése áll. Nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy a kormányhoz való személyes közelsége alapján is jobb helyzetben van, hiszen könnyebben megkaphatja a fejlesztési programokhoz szükséges anyagi és erkölcsi támogatást. Grandiózus álmai között szerepel a Temze tölcsértorkolatában építendő új repülőtér, illetve egy új folyami átkelő. Emlékezetes, hogy egyik utolsó kampányrendezvényén a BBC Londonnak sikerült kihozni őt a sodrából és élő rádióadásban káromkodásra kényszeríteni, amikor a riporter arról faggatta, hogy milyen gyakran találkozgatott James Murdochkal, a lehallgatási botrány sújtotta News International volt vezérigazgatójával. Johnson színes nyelvezete az „egyszerű” emberek körében ellensúlyozza a konzervatív vezetésről kialakult (amúgy rá is vonatkozó) előkelősködő, pöffeszkedő képet.

A londoni üzleti élet képviselői és külön a City (a pénzvilág) is kiáll Johnson újraválasztása mellett, már csak a folyamatosság miatt is. Ellenfelét, a 67 éves Ken Livingstone-t a választás közeledtével a Munkáspárt egyre több befolyásos tagja is nyíltan bírálta mint „idejétmúlt” figurát. Annak ellenére, hogy az ő nevéhez fűződik a metróhálózat modernizálásának a megkezdése, a buszközlekedés javítása és a belvárosi „dugódíj” bevezetése. A különc munkáspárti veterán fáradt és ötlettelen kampányt folytatott, melynek egyetlen vonzó – bár sajnos megvalósíthatatlan – eleme a nemzetközi összehasonlításban is méregdrága metró- és buszjegyek árának 7 százalékos csökkentése volt. A gőtéket tartó expolgármester megítélésének nem tettek jót antiszemita megjegyzései, és az sem, hogy az elmúlt három évben megkeresett 1,2 millió fontos jövedelme után a hatályos 50 százalék helyett trükkös módszerekkel csak 18 százalékos jövedelemadót fizetett.

Bármelyikük is lesz a győztes, kritikus időpontban tartja meg vagy veszi vissza a város kulcsát. A kilenc hónappal ezelőtti súlyos zavargások fájó faji és társadalmi ellentéteket hoztak felszínre. A londoni rendőrség fellépése is sok kívánnivalót hagyott maga után, nem a legjobbkor: épp II. Erzsébet gyémántjubileuma és a nyári olimpiai és paralimpiai játékok előtt. A londoni voksolással egy időben Angliában, Skóciában és Walesben 181 önkormányzat ötezer képviselői helyéről is döntenek a választók. A részleges helyhatósági választások eredménye fontos jelzés lehet a politikai pártok pillanatnyi állásáról a parlamenti ciklus feléhez közeledve. A költségvetés népszerűtlen, a tehetősebb rétegeknek kedvező, a középosztályt megszorongató intézkedései és a sajtóetikai botrány utózöngéi miatt érezhetően csökkent a kormánykoalíció támogatása. A The Times napilap megrendelésére készült felmérés szerint ha most kerülne sor az általános választásra, a Munkáspárt a voksok 44 százalékát (az előző szavazáshoz képest +7), a Konzervatív Párt 33 (–1), a Liberális Demokraták pedig 11 százalékát (–11) kapnák. Politikai megfigyelők szerint a Munkáspárt azt tekinthetné sikernek, ha legalább 700 új képviselői pozíciót biztosítana magának. A kormánykoalíció 2015 utáni túlélési esélyeit viszont komolyan fenyegetné, ha a Liberális Demokraták angliai és walesi önkormányzati helyeik felét elveszítenék.

Ken Livingstone munkáspárti jelölt ellenfele, a konzervatív főpolgármester, Boris Johnson plakátja mellett
Ken Livingstone munkáspárti jelölt ellenfele, a konzervatív főpolgármester, Boris Johnson plakátja mellett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.