Al-Kaida: feje nincs, keze van

– Nemcsak kiszorítottuk az al-Kaidát Afganisztánból, de fokozatosan semlegesítettük vezetőit, tavaly pedig megbüntettük Oszama bin Ladent – nyilatkozta váratlan afganisztáni vizitjén az amerikai elnök.

Barack Obama (képünkön) szerint a NATO bő tíz éve tartó – alapvetően amerikai erőkre épülő – afganisztáni missziója a végéhez közeledik. Az újraválasztásáért küzdő elnök érthetően nem beszélt a kérdőjelekről. Például arról, hogy az amerikai kommandósok által pakisztáni – nem is különösebben eldugott – rejtekén tavaly megsemmisített első számú terroristavezér után sem lehet beszélni a folyamatosan átalakuló al-Kaida végéről. Valóban több fontos alkaidás fej hullott le az elmúlt évben: amerikai drónok likvidálták Jemenben a szervezet egyik főideológusát Anvar al-Aulakit, végeztek a líbiai származású Átija Abder-Rahmannal, majd a külföldi terroristacsoportokkal való kapcsolattartásért felelős vezető utódjával, a szaúdi Oszama Hamúd as-Sahrival is. – A likvidálásokkal nem szűnt meg a szervezet, de az akciók nem feleslegesek – mondta lapunknak Wagner Péter. A Külügyi Intézet politikai iszlámot és terrorizmust kutató tudományos

munkatársa megjegyezte, hogy az al-Kaida több metamorfózison ment keresztül. 2001. szeptember 11-e előtt egy hierarchikus szervezet volt, amely pontos szerződésekben rögzítette a feladatokat a hozzá kapcsolódó fiókszervezetekkel. Ezután erősödött a „franchise jelleg”: a mindinkább szimbólummá váló al-Kaida eszményét átvevő csoportok lazán kapcsolódtak a központhoz, például az iraki szárny. Pakisztán és Jemen vonatkozásában erős maradt azonban a „cégszerűen” tagolt szervezeti struktúra. – Sok elemző itt megállt, pedig az „al-Kaida 2.0” után vannak már újabb fokozatok: az „al-Kaidaközpont” mind nagyobb hangsúlyt fektetett a toborzásra a Nyugaton élő muzulmánok körében és kiképzésükre, főként Pakisztánban. De a „3.0” után már a „4.0-nél”, a „hálózatok hálózatánál” tartunk – mondta Wagner. Utóbbi azt jelenti, hogy mind kevesebb közvetlen kapcsolat van az al-Kaida központja és a potenciális terroristák között. Ma már az újabb fenyegetést nem a szervezett, szeptember 11-hez vagy a londoni, madridi akciókhoz hasonló támadások jelentik, hanem a magányos, zárkózott, önjelölt terrorista fiatalok, akik az eszme nevében készek elkövetni merényleteiket, központi szervezés és finanszírozás nélkül, pusztán az interneten szerzett információk és kapcsolatok segítségével. – Ez új irány, hatása szerényebb is, de nehezebben legyőzhető – mondta Wagner, hozzátéve azonban, hogy a régi, hierarchizált szerkezet sem veszett el. Ez ellen pedig hathatós eszköz lehet egy-egy vezető célzott likvidálása.

– Az al-Kaida mint szervezet elleni nyugati fellépés eredményes volt: struktúrája szétzilálódott, újabb szeptember 11-re nem képes. De az eszméjével szembeni harc kudarcot vallott, hiszen nem sikerült felszámolni a megerősödésében szerepet játszó igazságtalanságokat – vélte a szakértő, kiemelve, hogy szeptember 11-e nyomán nem azért lett népszerű az al-Kaida, mert rengeteg civilt megölt, hanem azért, mert „pofont adott” a Nyugatnak. – Egészében azonban az al-Kaida társadalmi támogatottsága az iszlám világban kicsi, elvégre a támadások zöme muszlim civilek életét követelte – hangsúlyozta Wagner.

Az újraválasztásában a harcok sikeres befejezését ígérő Obama optimizmusa azonban nemcsak az al-Kai dát, de Afganisztánt illetően is kérdéses: itt megerősödtek a tálibok. Ezt mutatta a szerdai kabuli bombamerénylet a főváros diplomáciai negyedénél, nem sokkal azután, hogy Obama együttműködési megállapodást írt alá az afgán elnökkel a NATO 2014 végén esedékes teljes kivonása utáni időszakra. Ez – akárcsak a múlt havi tálib támadás Kabulban – jelzi, hogy a kiképzett afgán erők nem képesek az ország ellenőrzésére, miközben Hamid Karzai elnök mind aktívabban követeli az irányítás mielőbbi átadását. Washington és Kabul nézeteltérését igazolja az is, hogy a szerdán aláírt egyezmény nem tér ki arra, milyen amerikai erők maradnak az országban 2014 után. Ezt majd egy későbbi megállapodás fogja rögzíteni. A tálibok legyőzése helyett Kabulban Obama is a megbékélésről beszélt: ha az iszlám fundamentalisták szakítanak az al-Kaidával, akkor Washington elfogadja létüket. Kérdés, mit jelent a szakítás. – Tálibok nélkül nincs al-Kaida, fordítva viszont ez nem igaz. Annak idején a tálibok vették szárnyuk alá az al-Kaidát, amely civilizációs harc kirobbantását célzó nemzetközi mozgalom lett. A tálibok megmaradtak lokális szervezetnek, azonban átvették az al-Kaida módszereit, önállóan is képesek a fegyveresek, öngyilkos terroristák kiképzésére. A tálibok felnőttek – mondta Wagner.

FOTÓ: REUTERS KEVIN LAMARQUE
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.