A gazdagok elnöke

Sokba került Nicolas Sarkozynek a 2007-es választási győzelme után a párizsi luxusétteremben, a Fouquet’sben elköltött vacsora. Nemcsak azért, mert miközben ő a barátaival ünnepelt, tízezrek vártak rá a párizsi Concorde téren jó két órán keresztül, hanem szó szerint is.

Az 55 fős vacsora ára is húzós lehetett, de igazán drágán az üzenete miatt kellett fizetnie. Két újságíró még a győzelem évében könyvet jelentetett meg Sarkozyről, amelyben a gazdagok elnökeként jellemezték – ezt a bélyeget azóta sem sikerült lemosnia magáról.

Sok hibát elkövetett ötéves elnöki periódusa alatt a most 57 éves, magyar gyökerekkel rendelkező államfő, de ha elveszíti a választásokat – a felmérések pillanatnyilag ezt valószínűsítik –, az nem ezek miatt történik. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy nem sokkal a győzelme után beütött a máig tartó világgazdasági válság, és jórészt ezzel magyarázható, hogy Sarkozy nem tudta felrázni bénultságából az országot. Sőt bizonyos mutatók tekintetében ma rosszabb a helyzet, mint amikor átvette elődjétől a kormányrudat. Az államadósság szintje pél dául a GDP 90 százalékára nőtt, ma többen dolgoznak a közszférában, mint azelőtt, és nem sikerült végrehajtani a gazdaságot a piaci irányba mozdító modernizációt sem.

De a legnagyobb teher, amit a választók rendszerint megbüntetnek: Sarkozy alatt nőtt a munkanélküliség aránya. S nem lehet mindent a válságra fogni. Merkel Németországa hat százalékon tudta tartani a munkanélküliségi rátát, Sarkozy Franciaországa tíz százalékon állt meg.

Sarkozy több interjúban is elismerte, hogy hibákat követett el, és nehezen tanult bele a hivatásába. S bár tele van lapszerkesztő barátokkal, legutóbb mégis keserűen kifakadt: a mai viszonyok között képtelenség egy gondolatot átvinni a sajtón.

Sarkozy
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.