A derék könyvelő

Francois Hollande megosztó személyiség – a Chirac családot legalábbis sikerült totálisan megosztania. Míg a volt államfő felesége kitart a jobboldali elnökjelölt, Nicolas Sarkozy mellett, addig a férje, a lánya és a veje deklaráltan Hollande-párti.

Ugyanígy a szocialista jelöltet támogatja egy sor volt jobboldali miniszter, Chirac számos egykori tanácsadója, sőt életrajzírója, Jean-Luc Barré is. Mi több, maga Sarkozy sem tud rosszat mondani legnagyobb vetélytársáról. „Vicces ember, tehetséges valaki” – szólta el magát egyszer újságírók előtt.

Majd amikor rájött, hogy öngólt rúgott, rögtön odaszúrt egyet: „Maguk emlékeznek Francois Hollande egyetlen mondatára?” De a tisztesség kedvéért megjegyezte: „Ezt nem én kérdezem, ezt Ségolene Royaltól, Hollande volt élettársától idéztem.”

Akad egy meglepő azonosság Sarkozy és Hollande életútjában: mindkettő az öt évvel ezelőtti elnökválasztás két fordulója között szakított élete párjával. Hollande kritikusai szerint ez az egyetlen színfolt a „derék könyvelő” életrajzában. Mások nem győzik hangoztatni, hogy a joviális külső mögött hatalmas ambíció rejtőzik.

Intelligens, kifinomult, rokonszenves és szerény. De szerénysége konok határozottságot rejt, a franciákra – ha megválasztják – kellemes meglepetések várnak.

A tehetőseket büntető adókat tervező, az európai fiskális paktumot átírni készülő Hollande-ot sokan – és talán nem véletlenül – félreértik. A baloldali jelöltnek semmi kifogása ugyanis a fiskális szigor ellen, csak a gazdasági növekedésnek szeretne nagyobb teret adni. Ami pedig az egymillió euró feletti jövedelmek 75 százalékos adóját illeti: ez nagyon szűk kört, csak a szupergazdagokat érintené, akiknek a többsége már jóval Hollande felbukkanása előtt kimenekítette vagyonát Svájcba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.