Négykezes két államtitkárral

Talán egy Budapestre „kihelyezett” amerikai–iráni külügyminiszteri találkozó kapott volna hasonló figyelmet: szombat este több mint háromszáz érdeklődő töltötte meg a Külügyminisztérium auláját. „Ekkora népszerűségnek még sosem örvendtünk” – ismerte el Prőhle Gergely helyettes államtitkár a hét végi Budapest 100 – Százéves házak ünnepe eseménysorozat rendezvényen.

„Három korszak, három épület és három stílus találkozik a Bem rakparti komplexumban” – emlékeztetett Martonyi János külügyminiszter. Ennek megfelelően csak a Ganz utcai, eredetileg a Magyar Királyi Legfőbb Állami Számvevőszéknek épült szárny százéves az idén. Tervezője Bálint Zoltán (1871–1939), aki társával, Jámbor Lajossal a kor meghatározó építészei közé tartozott. Sok minden mellett a nevükhöz fűződik a Fészek klub épülete is. „A nagyapám az úgynevezett finisgeneráció képviselője volt. Ők zárták le a kiegyezés után indult polgári fejlődést Magyarországon” – emlékezett a Nagyváradon született, tartalékos hadnagyként leszerelt nagypapára az unoka, Bálint András színművész.

A Radnóti Színház igazgatójának jelenléte a családi kötődésen túl azért is volt indokolt, mert a Nagymező utcai teátrumban januárban mutatták be a Térey János Protokoll című verses regénye alapján készült darabját. „Tőlem távol álló, de azért a Tejútrendszeren belüli témát kerestem. Szerettem volna valamit a mai magyar középrétegekről elmondani, nem nyomorral vagy giccsel provokálni” – indokolta Térey a külügyi környezetet mint témaválasztását. Majd azzal folytatta, hogy a minisztériumba bejárva, rengeteg izgalmas témát talált. Így például „Révkomárom ordít a színpadért”, s a darabba végül belekerült a korábbi államfőnek, Sólyom Lászlónak a híres esete, amikor 2009 augusz tusában vissza kellett fordulnia a szlovák határról.

A százéves ház szelleme a magyar diplomácia rejtett tartalékait is a felszínre hozta. Prőhle és a tárca másik helyettes államtitkára, Ódor Bálint, zongorához ülve két négykezes játszott: Mozarttól a Török indulót, Weiner Leótól pedig a Rókatáncot. A közönségnek sok ideje nem volt találgatni, hogy a kiválasztott zenedarabok Törökország jócskán elhúzódó EU-csatlakozására vagy a magyar diplomácia ravaszságára utaltak. A külügy auláját ugyanis betöltötte Würtz Csilla hangja. A tárca protokollfőnöke egy Donizettidal eléneklésével demonstrálta: ha nem állam- és kormányfők, külügyminiszterek utazásaiért, méltó fogadásáért lenne felelős, hol lenne a helye. Az operaszínpadon.

Prőhle Gergely és Ódor Bálint a zongoránál
Prőhle Gergely és Ódor Bálint a zongoránál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.