Európa? Köszönöm, nem kérem!

A diszkrét Európa-ellenességben találták meg a közös hangot a francia elnökjelöltek. Ahogy a Le Monde megjegyzi: mintha mindannyian azokhoz a franciákhoz szólnának, akik a 2005-ös népszavazáson nemet mondtak az európai alkotmányra. Az igennel szavazók igényeiről „nagyvonalúan” megfeledkeznek.

Riadalmat kelteni jobb- és baloldalon egyaránt sikerült. A szocialisták elnökjelöltje, Francois Hollande meglebegtette például, hogy megválasztása esetén a fiskális paktum (a szigorúbb költségvetési fegyelmet előíró uniós megállapodás) újratárgyalását sürgeti majd. A nagy nehezen tető alá hozott egyezség átszabását mindjárt hivatalosan is kérhetné a júniusi EU-csúcson.

Az unió másik vívmányát, a schengeni övezetet az újraválasztásért küzdő Nicolas Sarkozy támadja. Többször is kikelt az illegális bevándorlás ellen, amelynek oka szerinte az EU külső határainak elégtelen ellenőrzése. Így aztán, ha egy éven belül nem vizsgálják felül a schengeni megállapodást, Franciaország felfüggeszti tagságát a belső határokat eltörlő zónában (mármint ha továbbra is Sarkozy lesz az Élysée-palota lakója).

Alighanem a Nemzeti Front választóit próbálja elhódítani az efféle kijelentésekkel a jelenlegi köztársasági elnök. Nem kíméli Európát a szélsőjobboldali párt jelöltje, a felmérésekben a (Hollande és Sarkozy után) harmadik helyen álló Marine Le Pen sem. Szerinte Franciaországnak – a gazdasági válság megoldása érdekében – ki kellene lépnie az euróövezetből. Jean-Marie Le Pen (korábbi elnökjelölt) lánya az EU közös agrárpolitikáját is elhagyná: jöjjön helyette a színtiszta francia mezőgazdasági politika!

Nem áll távol a protekcionizmus Sarkozytől sem, aki amerikai mintára bevezetné azt az európai szabályozást, amelynek értelmében az uniós közbeszerzésekből kizárólag az Európában termelő kis- és középvállalatok részesülhetnének. A jobboldali politikus – aki semmi mást nem szeretne, mint a „kegyetlen versenytől” óvni a polgárokat – ezúttal is ultimátumot adott: ha egy éven belül nincs EU-szintű megállapodás, Franciaország saját játékszabályokat fogad el.

Ami az egyik legkényesebb uniós ügyet, Törökország felvételét illeti, a rendkívül hűvös – a valóságban inkább elutasító – álláspontot Sarkozy és Hollande is magáévá tette. A hivatalban lévő államfő ellenérzései már ismertek voltak, de most (a France 2 közszolgálati televíziónak nyilatkozva) a szocialista jelölt is egyértelműen fogalmazott: „A feltételek még nem adottak, a csatlakozásra nem kerül sor a következő ötéves elnöki periódusban.” Ráadásul hozzátette, hogy a francia alkotmány értelmében a törökök befogadásáról népszavazást kell kiírni, ez pedig (ismerve a közvélemény fenntartásait) nem sok jót ígér.

Felül Le Pen, alul Sarkozy
Felül Le Pen, alul Sarkozy
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.