Rajoy erőpróbája
Az eredetileg nem a nyilvánosságnak szánt jóslat tegnap beteljesült: a nagy szakszervezetek, az UGT és a Munkásbizottságok általános sztrájkot szerveztek. A megkérdezésük nélkül elfogadott kormányrendelet ugyanis – a munkaerőpiac rugalmasabbá tételének jelszavával – alaposan belegyalogolt a munkavállalók jogaiba, méghozzá éppen a legérzékenyebb pontokon: a reform megkönnyíti az elbocsátásokat, leértékeli az ágazati kollektív szerződéseket, utat nyit a bérek csökkentésének és a munkafeltételek drasztikus romlásának.
– Több nemzedék által kiharcolt vívmányokról van szó, éppen a stabilitás és a biztonság érzését veszítjük el ezzel a reformmal – közölte David Meno, akire csak véletlenül akadtam az UGT teljesen üres madridi székháza előtt. A többi szakszervezeti aktivista mind kirajzott a városba: sztrájkőrséget álltak, vagy a gyűléseken vettek részt. Amúgy az idő gyönyörű volt, hét ágra sütött a nap. A tévé mutatott ugyan néhány verekedést, égő autógumit és pár letartóztatottat, de ettől még Spanyolország békés, mediterrán hangulatban sztrájkolt. Illetve aki a „jobb” negyedekben, az elegáns üzletek, vendéglők és bárok között sétált, gyakorlatilag semmit sem vett észre az egészből: legfeljebb, hogy kisebb a forgalom, és kicsit bűzölög az el nem vitt szemét.
Eközben a szakszervezeti vezérek 77 százalékos részvételt emlegettek; ez az iparban, például az építőiparban biztosan igaz – az összes nagy autógyár és bánya leállt, a többi ágazatban viszont nagy lehetett a szórás. A kormány és a vállalkozók szerint kifejezetten kevesen sztrájkoltak.
Manuel Lafron andalúz építőipari szakszervezeti vezető, akivel a madridi utcán találkoztam, úgy fogalmazott, hogy nagyon sokan „morálisan” készek a sztrájkra, csak nem tudtak részt venni. Aki keveset keres, nem engedheti meg magának, hogy harminc-negyven eurót veszítsen.
De a 23 százalékos munkanélküliség mellett alighanem ennél is többet nyom a latba a munkahely elvesztésétől való félelem. Madrid Chamartin kerületének önkormányzatában minden hivatalnok fegyelmezetten ült a helyén, és várta az ügyfeleket – akik viszont nem jöttek. A barátom, Felipe szerint ez a sztrájk iránti lakossági szolidaritás jele, hiszen a kerületben lakók gyalog is elmehettek volna. Metróval, busszal ilyenkor kicsit körülményes az utazás, a minimális szolgáltatás napközben óránként mindössze két szerelvényt jelent.
– Különben is: sok állami alkalmazott még mindig azt hiszi, hogy ő védett, őt ez az egész nem érinti – panaszkodott Araceli Losada, aki a madridi városházán dolgozik, és a munkaidő kezdetekor a sztrájkőrség soraiban próbálta a kollégáit agitálni. – Nincs ilyenkor semmilyen kényszer, csak ott állunk, és tájékoztatjuk őket. Van, aki meg sem hallgatott, mások meghallgattak, és mentek dolgozni, de az is előfordult, hogy a kolléga sarkon fordult, és hazament – mesélte a Munkásbizottságok sztrájkmellényét viselő családanya, miközben a rendőrök udvariasan, de határozottan félretessékeltek minket: eddig lehetett tüntetni.
Az általános sztrájkot és a tüntetéseket az UGT és a Munkásbizottságok jelentős erődemonstrációként könyvelték el, és tárgyalásokat ajánlottak a kormánynak – különben folytatják akcióikat. Fatima Banez munkaügyi miniszter válasza fél órán belül megjött: tárgyalni lehet, de a reformot nem változtatják meg. A tegnapi, immár nyolcadik spanyol általános sztrájk nem az utolsó volt.
