Dolgozni ment – a padon alszik

Pályaudvarokon vagy az autójukban alvó portugálok. Londonba érkező, angolul nem beszélő férfi, ötven euróval a zsebében. A kisgyermekeiket magukkal cipelő házaspárok, akiknek arra sincs pénzük, hogy viszszatérjenek Portugáliába.

– Huszonhárom éve élek itt, de még sosem volt ilyen nehéz a helyzet. A portugálok soha nem csináltak ilyen ostoba kivándorlást – fakadt ki a Público című napilapnak Eduardo Dias, a Portugál Közösségek Tanácsának (CCP) luxemburgi képviselője.

Bár e sorok írója már a kilencvenes években megtapasztalta, hogy Luxemburgban sétálva nagyon gyakran hallani portugál szót, azóta megváltozott a helyzet. A nagyhercegség lakosságának egyötödét kivető portugálok körében mind magasabb a munkanélküliség, így ma már csak a legképzettebb álláskeresőknek van esélyük. (Az ott élő, a munkájukat elvesztő portugálok közül sokan átképzésre sem tudnak elmenni, mert hosszú évek után sem beszélik a nyelvet.)

Megkongatták a vészharangot több európai államban is (Luxemburg, Svájc, Németország, Franciaország, Belgium, Nagy-Britannia). Az évek óta húzódó gazdasági válságban portugálok tízezrei indulnak Nyugat-Európába szerencsét próbálni, ám a legtöbbször állás, nyelvtudás és pénz nélkül. José Cesário, a külföldön élő portugál közösségekért felelős államtitkár szerint csak tavaly 120 ezer portugál hagyta el az országot. Mivel azonban a válság valamennyi EU-tagállamban érezteti a hatását, a legtöbben hoppon maradnak. Az államtitkár annyit kért a honfitársaitól: senki se induljon útnak munkaszerződés nélkül.

Portugálokkal teli autóbuszok érkezéséről beszél a Públicónak Manuel Beja, a Svájcban munkát kereső bevándorlókat támogató szervezet elnöke. A helyzet 2008 óta folyamatosan súlyosbodik, de amikor 2010-ben Bejafigyelmeztetést küldött az akkori (szocialista) portugál kormánynak, nem hittek neki, sőt felelőtlennek minősítették.

Megfeledkeznek a megélhetési költségekről is a Nyugat-Európába mostanában kivándorló portugálok. Bár Luxemburgban például csábítóan magas, 1800 eurós (félmillió forintos) a minimálbér, egy ötven négyzetméteres lakásért havonta 1000 eurót kell fizetni.

Jól mutatja a gazdasági és a politikai helyzet változását a Portugáliából kiáramló, illetve az oda beáramló emberáradat. Az 1960–70-es években nagyon sok portugál vándorolt ki európai országokba: csak Franciaországba egymillióan mentek, Svájcban pedig volt olyan település, ahol többségbe került a portugál lakosság. Az 1990–2000-es években inkább a Portugáliában élő afrikaiak (a volt portugál gyarmatokról) indultak szerencsét próbálni Európa nyugati felébe, miközben Portugáliába kelet- európai (főleg román, moldovai és ukrán) munkavállalók százezrei érkeztek. S most ismét a portugálok kerekednek fel, csakhogy ez már az ostoba kivándorlás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.