Rejtélyes chongqingi haláleset

Egy brit állampolgár rejtélyes halála lenne a magyarázat a feltörekvő csillag, Bo Xilai párttitkár leváltására? Az 1989-es, Tiananmen téri események óta alighanem az egyik legjelentősebb döntésre a kínai legfelsőbb vezetés hatalmi csatározásai szempontjából?

A londoni külügyminisztérium most kérte Kínától a tavaly novemberben elhunyt Nick Heywood halála körülményeinek utólagos kivizsgálását. Annak idején kínai részről úgy tájékoztatták a pekingi brit nagykövetséget, hogy az üzletember túlzott alkoholfogyasztás következtében halt meg Chongqing egyik szállodájában, tetemét pedig azonnal elhamvasztották – emlékeztet a hétfői The Guardian. A kínai blogszféra különféle spekulációkat kezdett terjeszteni az interneten, de ezeknek brit részről kezdetben nem tulajdonítottak jelentőséget. Most elismerték, hogy szerintük is „gyanúsak a körülmények”.

Heywood állítólag szoros kapcsolatokat ápolt a 30 milliós Chongqing nemrég leváltott párttitkára,BoXilai családjával. A Reuters egyenesen azt írja kínai blogokra hivatkozva, hogy a brit üzletember a párttitkár fiának, az Oxfordban, majd a Harvardon is tanult Bo Guaguának a tanácsadója volt. Bo Xilai 2007 óta teljhatalmú párttitkárként egy sajátos modellt épített ki Chongqingben: kemény harcot indított a város rendőrfőnöke, Wang Lijun segítségével az üzleti alvilág, a maffiák ellen, de a közösségépítésben felhasználta a maoista forradalmi idők iránti nosztalgiát. Az év elején váratlanul elmozdította a rendőrfőnököt, s polgármester-helyettessé fokozta le. Wang Lijun február 6-án az amerikai konzulátusra menekült, a 200 kilométerre lévő Chengduban. AWall Street Journal (WSJ) hétfői írásában olyan értesülésekre hivatkozott, miszerint Wang akkor lett kegyvesztett, amikor a párttitkárral megosztotta feltételezését, hogy Heywoodot valójában megmérgezték. S az amerikai konzulátuson ezt megtoldotta azzal a gyanújával is, hogy az ügyhöz köze lehetett Bo Xilai feleségének, az ismert ügyvédnek, aki állítólag üzleti vitába keveredett a brit férfival. A konzulátuson a menedékkérelmét elutasították, mert tartottak tőle, hogy ez káros lehet a két ország viszonyára – így a WSJ. Ezért inkább rábeszélték, hogy adja fel magát az akkor már az épületet körbe vett kínai biztonságiaknak, akik azonnal Pekingbe vitték.

Kérdés,mennyi a valós alapja ennek a történetnek. Ami viszont tény: a pekingi Országos Népi Gyűlés végeztével tartott sajtótájékoztatón Wen Jiabao kormányfő figyelmeztetett, hogy le kell vonni a tanulságokat a Chongqingben történtekből, különben fennáll a veszélye a kulturális forradalom időszakához hasonlítható válságnak. Bo Xilait már esélyesként említették, hogy az októberi pártkongresszuson bekerülhet a párt legfelső, kilenctagú vezetőségébe. A kormányfő figyelmeztetését követően egy nappal váltották le Chongqing pártvezetősége éléről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.