Se lenyelni, se kiköpni
A „legalább” szót azért érdemes hozzátenni, mert egy idő után kimerülhetnek persze a tényleges opciók a csatlakozni kívánó országok tekintetében. Ha most készítünk pillanatfelvételt az unió „előszobájáról”, azt látjuk: az EU (különösen az euróövezet) évek óta húzódó válsága nem szegte kedvét a kontinens elitklubját maguknak kinéző államoknak. A legutóbbi, március eleji csúcsértekezleten José Manuel Barroso európai bizottsági elnök meg is jegyezte, hogy a huszonhetek vonzóak maradtak a kívülállók szemében.
A fő csapásirány továbbra is a 90-es évek háborúiban jelentős vér- és presztízsveszteséget elszenvedett Nyugat-Balkán. Horvátország várhatóan a jövő év közepén, a ratifikációs folyamat lezárultával csatlakozhat huszonnyolcadikként, Szlovénia után a volt Jugoszlávia második tagállamaként. Az elmúlt hetek nagy fejleménye ugyanakkor az volt a bővítés kapcsán, hogy Szerbia – amely az ezredforduló első évtizedében szinte páriának számított, nem is annyira Brüsszelben, mint inkább Hágában a Mladics- és a Karadzsics-ügy miatt – végre tagjelölti státuszt kapott. Kérdés, mikor tudja ezt „aprópénzre váltani”, azaz mikor (reményei szerint ez év végéig) kap időpontot a tárgyalások megkezdésére is.
A szerb csatlakozási perspektíva tovább bővítheti a balkáni ortodox keresztény kultúrkört az Európai Unión belül. 2010 decembere óta tagjelölt a Szerbiáról leszakadt, 600 ezres Montenegró is, az etnikailag megosztott Macedónia pedig már öt évvel azelőtt kivívta ezt a státuszt. Koszovót illetően az Európai Bizottság tanulmányt készít, hogy köthető-e társulási és stabilizációs megállapodás Európa legfiatalabb országával.
A fő kulturális kihívás továbbra is Törökország. Akkora falat, amelyet az unió se lenyelni, se kiköpni nem tud – vagy, ahogy a Zaman című török lap vasárnapi publicisztikája megfogalmazta, „az EU soha nem állt készen Törökországra, és soha nem is fog”. A szerző úgy véli, ez kockázatokkal jár: „Törökország megrekedt EU-tagsági folyamata fenntarthatatlanná válik, és hacsak nem következik be változás a politikai légkörben, úgy minden esély megvan rá, hogy Törökország azt mondja, „basta” (elég! – a szerk.), és elhagyja a tárgyalóasztalt.”
Francia elnökválasztási évben eleve túlzás sokat várni a török folyamat lendületétől. De régóta kínosan húzódó ügyről van szó a 73 milliós, döntően muzulmán lakosságú ország esetében, amely az iszlám szokások (például fejkendő), illetve a nyugat-európai bevándorlók okán egyes tagállamokban komoly, rasszizmusba hajló indulatokat gerjeszt. Ankara hatvan éve NATO- tag, csaknem fél évszázada vár az európai bebocsáttatásra. E sorok írójának tudósítóként 2005. októberi élménye volt, hogy a törökök a horvátokkal egy napon kezdhették meg a csatlakozási tárgyalásokat. Ám a jövő év nyarán vegyes érzésekkel szemlélhetik a színkatolikus Zágráb belépését a „keresztény klubba”.
