Orbán utazna, de nem nagyon hívják
Az uniós partnerek valószínűleg a magyar kormánnyal szembeni brüsszeli kötelezettségszegési eljárások végét várják, addig nem szívesen lépnek. Kevésbé finnyás viszont Kína, ahová – mint azt nemrég be is jelentették – május végén várják Orbánt.
A kormányfő eközben az EU-intézményekben és kétoldalú találkozókon azért lobbizik, hogy Magyarország elkerülhesse a 495 millió eurós (142 milliárd forintos) kohéziós támogatás felfüggesztését – mondták lapunknak kormányzati források. Orbán többször közeli embereit küldi maga helyett. Lázár János a múlt héten Párizsban, előtte Berlinben járt, Martonyi János külügyminiszter pedig a visegrádi négyeknél próbálta elérni, hogy ne támogassák a kohéziós alapok felfüggesztésére tett bizottsági javaslatot az uniós pénzügyminiszterek március 13-i találkozóján.
Eddig csak a csehek jelezték, hogy ellenzik az efféle szankciókat. Orbán – a visegrádiak mellett – a baltiak és a bolgárok támogatásának esetleges elnyerésére is számít.
Keményebb diónak tűnik a német támogatás megszerzése. A magyar kormány februárban látványosan elkötelezte magát a német–magyar kapcsolatok megerősítése mellett, és elismerte: eddig túl keveset konzultált partnereivel.
Lapunk úgy tudja, Orbán Viktor mindent elkövetett, hogy meghívást kapjon Angela Merkel német kancellártól, és ezzel kitörjön az utóbbi hónapokban érezhető diplomáciai karanténból. Egyelőre hiába. Merkel napirendjén a közeljövőben nem szerepel Orbán Viktor fogadása – mondták lapunknak a berlini kancellári hivatalban. Pedig Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök két héttel ezelőtti budapesti látogatását is felhasználták, hogy lobbizzanak a berlini vizit érdekében. Lázár János frakcióvezető is bizakodó volt, amikor január végén arról beszélt: a miniszterelnök februárban vagy március elején Németországba készül.
A nagyszabású tervekből végül egy frankfurti előadás lett, amelyet március 22-én egy müncheni hivatalos látogatás követ Horst Seehofer bajor miniszterelnöknél (CSU). Ennek a súlya persze jóval kisebb, mintha Orbánt Merkel fogadta volna.
A bajorok már csak a történelmi párhuzamok és a jó kapcsolat miatt is óvatosan viszonyulnak a magyar kormányt érő kritikákhoz, és inkább a kétoldalú üzleti kapcsolatok fontosságát hangoztatják. Az aktuális vitákat, a magyar demokráciadeficitet vagy a törvénykezéssel kapcsolatban felmerülő kritikákat sem szívesen kommentálják.
– Várjuk ki az eljárások végét – mondta lapunknak Ulrich Kleppmann, a bajor keresztényszociális párthoz (CSU) közel álló Hanns Seidel Alapítvány budapesti vezetője. Stoiber, aki az utóbbi hetekben kétszer is beszélt Orbán Viktorral, a Budapester Zeitungban valamivel egyértelműbben fogalmazott: Magyarországnak be kell látnia, hogy a törvényalkotási kompetenciáját az európai szerződések némileg korlátozzák. A volt bajor kormányfő egyben reményét fejezte ki, hogy a kormány mielőbb megállapodásra jut Brüsszellel.
A müncheni látogatás a németországi „minimálprogramot” jelenti. Orbán viszont barátságosabb közegbe érkezik, mintha Berlinbe menne: a konzervatív tartományban kedvező visszhangja volt az uniószerte vitákat kiváltó magyar alkotmánynak, lévén a családi értékek, az erkölcs a bajor alaptörvényben is megjelennek.
Lapunk úgy tudja, hogy Orbán abban bízik: Horst Seehofer a CSU elnökeként hídszerepet tölthet be közte és Angela Merkel között. A Fidesznek rokonszenves a „laptop és bőrnadrág” kombinációjára épülő bajor modell is: a 12 millió lakosú tartományban úgy lehetett elérni látványos fejlődést, hogy közben megtartották a nemzeti sajátosságokat. Innen érkeznek a legfontosabb német befektetők, az Audi vagy Siemens, amelyeknek alapvető érdekük, hogy a magyar gazdaságnak jól menjen. Őket a bajor gazdasági szövetség fórumán győzködheti majd a miniszterelnök.
Orbán más szempontból is otthonos terepen mozoghat Münchenben. Itt senki sem talál rendkívülit egy kormánypárt abszolút többségében: 1946 óta (1950–53 kivételével) a CSU egyeduralkodó volt. Olyannyira, hogy a napi életet – az egyetemi kinevezéseket is – átszövik a politikai kapcsolatok. Tanulságos, hogy 2003 és 2008 között a CSU – Stoiber irányításával – csaknem kétharmados többséggel kormányozott, így 2009-ben annál drámaibb volt a bukás: 42 százalékra esve, történelmükben először koalíciós partner, a liberális FDP után kellett nézniük. Meggyengült a CSU a szövetségi politikában is, ma már jóval kisebb befolyása van Berlinre, mint korábban.
– Kétharmados többsége egy pártnak csak a választás estéjén van, utána soha többet – mondogatta a néhai Franz Josef Strauss, a tartomány „örökös” miniszterelnöke, aki beérte valamivel 50 százalék feletti eredménnyel. – Minél nagyobb a többség, annál nehezebb azt megtartani – tette hozzá.
