Félszuper kedd Romney-nak

Tíz előválasztásból hatot megnyert az úgynevezett „szuperkedden” Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó. Elsöprő győzelmet nem aratott, és így sokak várakozásával ellentétben nem zárta le az előválasztási folyamatot.

Ám számos elemző szerint ez nem állja útját annak, hogy végül ő legyen a republikánus elnökjelölt, azaz Barack Obama kihívója novemberben.

Romney Idahóban, Massachusettsben, Ohióban, Vermontban, Virginiában és Alaszkában győzött. Az egykori pennsylvaniai szenátor, Rick Santorum pedig három helyen nyert: Oklahomában, Észak-Dakotában és Tennesseeben, a többi államban pedig szorosan a második-harmadik helyen végzett. Newt Gingrich, volt republikánus házelnök egyetlen államban tudott nyerni, Georgiában, amelynek sokáig kongresszusi képviselője volt. A többi államban harmadik-negyedik helyen végzett, ám az éjjel közölte: folytatja a harcot.

Romney, a volt massachusettsi kormányzó is „hazatért”, Bostonban tartotta választási buliját, ahol bejelentette: biztos benne, hogy ő lesz a jelölt. „Ma este számolunk. Delegáltakat” –mondta, arra utalva, hogy a kampánya immár nem a nagy győzelmekre és a verseny gyors befejezésére koncentrál, hanem arra, hogy kitartó munkával összegyűjtse a jelöltséghez szükséges 1144 delegáltat. A The New York Times számításai szerint ebben a pillanatban Romney-nak 415, Santorumnak 176, Gingrichnek 105, Ron Paulnak pedig 47 delegáltat sikerült összegyűjtenie. A várakozásoknak megfelelően a legnagyobb csata Ohióban zajlott, ahol Romney és Santorum végig fej fejmellett haladt. 99 százalékos feldolgozottságnál Romney közel 12 ezer szavazattal vezet, így a lélektanilag jelentős trófeát ő zsebelheti be. Ohio fontos állam, hagyományosan olyan helyszínnek számít, amely tükrözi az országos választói hangulatot: 2000-ben és 2004-ben Bush nyert itt, 2008-ban Obama. Romney számára azért is fontos ez a győzelem, mert nehezen találja meg a hangot az alacsonyabb jövedelmű választókkal, akik körében a konzervatív nézeteket valló, magát a kisemberek jelöltjeként beállító Santorum jól teljesít. Az ohiói munkások döntése ezért sokat ér Romneynak, aki az elmúlt hetekben többször is elszólta magát arra utalva, mennyire gazdag.

– Romney vezet a delegáltak gyűjtésében, és ez az, ami számít. Nem ment olyan jól az este, mint szerette volna, mert Oklahomát vagy Tennesseet is meg akarta nyerni. De a jelöltség felé vezető úton ez az eredmény nem fogja visszavetni – mondta lapunknak adott telefoninterjújában Barry Casselman. A független elemző szerint, aki négy évtizede követi az amerikai elnökválasztásokat, Romney jelöltsége biztosnak tekinthető, hacsak nem történik valami drámai esemény a következő hónapokban.

Casselman szerintmár nem valószínű, hogy bármelyikmásik jelöltmeglepetést fog okozni, azaz komolyan megszorongatja Romney-t. – Eredetileg kilenc-tíz jelölt indult az elnökjelöltségért. Mindegyikük megkapta a maga néhány hetes népszerűségét, ám a nagy médiafigyelmet, a szokásos próbát, amikor minden régi botrány kiderül, nem állták ki – mondta.

Szerinte Santorummal is ez történt, akinek a „lufija” szintén kipukkadt. – Néhány napja még tíz ponttal vezetett Romney előtt Ohióban, tegnap pedig 12 ezer szavazattal kevesebbet kapott nála, így Romney eredménye hatalmas győzelemként értékelhető – magyarázza.

A közkeletű vélekedésekkel szemben Casselman szerint Romney-nak még segít is az elhúzódó előválasztás és a sok negatív reklám. – Minden előkerül, amivel csak támadni lehet, az elnökválasztási szakaszban már nem lesznek meglepetések – mondja.

Elismeri: igaza van azoknak, akik szerint Romney „hideg”, valóban nehezen létesít kapcsolatot a választókkal. –Meginterjúvoltam néhányszor, és nem könnyű alany. De a négy évvel ezelőtti önmagához képest sokat változott, ma már sokkal jobb jelölt – mondja a minnesotai elemző, aki rendszeresen kommentálja a politikai eseményeket az országos médiában. És hozzátette: neki van a legtöbb pénze, a legjobban szervezett kampánya, és ezek továbbra is a legfontosabbak egy jelölt számára.

Romney a feleségével ünnepel. Szabad a pálya?
Romney a feleségével ünnepel. Szabad a pálya?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.