Mintha-demokrácia

Van öt elnökjelölt. Van a kormánypárttól, az ellenzéki pártoktól, sőt a parlamenten kívülről is. Van vitaműsor, fizetett hirdetés, törvényben biztosított adásidő.

Van közvéleménykutatás, kampány és kampánycsend. Holnap pedig voksolás is lesz, urnákkal, számlálással, eredményhirdetéssel. Épp csak választás nincs, ahogyan nem volt igazán sosem a posztszovjet Oroszország 20 éves történetében, legalábbis ha elhisszük, hogy a valódi választásokon nem mindig a hatalom jelöltje nyer.

Mégis tétje lett a holnapi elnökválasztásnak: minden bizonnyal az elmúlt négy évet kormányfőként végigvivő Vlagyimir Putyin nyer, hogy 2000–2008 után megkezdhesse harmadik elnöki ciklusát, visszavéve a stafétabotot az általa kijelölt Dmitrij Medvegyevtől. Az indulók felhozatala ennek megfelelő: Putyin ellenfelei a Kremlhez alapjában lojális erők vezetői, vagy olyanok, akik a rendszer haszonélvezőiként milliárdos vagyont gyűjtöttek.

Pár hónapja még úgy tűnt, semmi nem áll a szokásos módon „megszűrt” jelöltekkel folyó választás útjába, amelynek eredményét az „adminisztrációs források” bevetése (a választások tisztasága fölött őrködő szervek kontrollja, az állami médiumok segítőkész közreműködése) biztosít be. S hozzájárul a választók egy részének valódi támogatása is, hiszen nagyobb anyagi biztonságban él az átlagpolgár is az olaj és földgáz – a legfőbb orosz exportcikk – világpiaci árának megtízszereződése révén.

Ám a decemberi parlamenti választások nyomán a sétagaloppnak ígérkező elnökválasztásból is élesebb derbi lett. Pedig nem történt semmi rendkívüli, épp annyi adminisztrációs forrás volt bevetve, mint máskor, sőt ellentétben az előző törvényhozással, a Putyin vezette Egységes Oroszországnak a kétharmad helyett csak egyszerű többség jutott. Az eredményt szokatlanul nagy tiltakozás fogadta Moszkvában és a nagyobb városokban. Olyannyira, hogy a vezetés inkább engedélyezett is több ellenzéki megmozdulást, nem úgy, mint az elmúlt években, amikor a néhány száz fős tüntetéseket is igyekezett kiszorítani a belvárosból, vagy, ha helyt adott, hát körülvette azokat a tiltakozók számát meghaladó rendőri erőkkel, kamerázó ügynökökkel és Kreml-párti aktivisták hangszóróival, ahonnan röhögés szólt, hogy elnyomja például a hat éve meggyilkolt Anna Politkovszkaja újságírónő emlékére öszszegyűltek hangját.

A helyzetet azonban nem lehet a gonosz Kreml és az elvhű demokratikus ellenzék szembenállásaként leírni. Amikor Medvegyev találkozott a parlamenten kívüliek képviselőivel – ami már önmagában is a változást jelezte –, joggal vethette oda az ott ülő Borisz Nyemcovnak, a Jelcin-éra egykori kormányfőhelyettesének, hogy valójában „1996-ban sem Jelcin nyert”, úgyhogy a demokratikus ellenzék ne tegyen úgy, mintha sosem lépett volna túl elvein.

A tiltakozás azonban egyszerre megmutatta, hogy az orosz társadalomban megjelent az a kritikus – részben fiatal, interneten szerveződő – tömeg, amelyik nem kér az előre lefutott választásokból, a leválthatatlan arcokból, a csalások megszokott rendszeréből, a mintha-demokráciából. A hatalom akkor követi el a legnagyobb hibát, ha abban a hitben ringatja magát, hogy a tiltakozók „külföldről pénzelt narancsos forradalmárok, hivatásos ügynökök”, akiket erővel kell felszámolni, és akkor jár el bölcsen, ha valódi engedményekkel áll a változások elébe. A Kreml még nem döntött, melyik utat választja.

Moszkva
Moszkva
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.