100 nap kormányzás, 100 nap az EB-ig

Ki megy és ki marad Donald Tusk kormányában? Ez foglalkoztatja a lengyel sajtót, miután a kabinet száznapos születésnapjához közeledik. Ráadásul a koalíciós kormány vezető ereje, a Polgári Platform (PO), s vele a miniszterelnök népszerűsége is mélypontra zuhant.

Az elemzők próbálják megfejteni, mi az oka annak, hogy sorozatos választási győzelmek után meggyengült ellenzékkel sem képes végrehajtani programját a kormány. Az utóbbi időkben a következő forgatókönyv alakult ki: Tusk előáll a tőle elvárt radikális reform tervével, erre következik az ellenzéki felzúdulás, az érintett társadalmi csoportok tiltakozása. Az elnök nyugalmat kér, konzultál, s végül a reformterv elhal.

Ám több konkrét ügy is felháborította a lengyeleket. Decemberben és januárban például káoszt okozott a támogatott, illetve nem támogatott gyógyszerek listájának ügye. Az orvosok sajátos sztrájkba kezdtek, az egészségügyi tárca kénytelen volt visszakozni a radikális megszorításoktól, és módosították a listát.Bartosz Arluko wicz egészségügyi miniszter, akit Tusk a baloldaltól csábított át, azóta gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosságból.

Borzolta a kedélyeket az is, hogy Varsó csatlakozott a Hamisítás Elleni Nemzetközi Egyezményhez (ACTA). A tüntetéssorozat váratlanul érte a kormányt, főleg amiatt, mert a tiltakozás épp a PO-t támogató rétegek oldaláról érkezett. Kiderült, hogy a kormány előzőleg csak a szerzői szervezetekkel konzultált, az internetes közösségekről elfelejtkeztek, ezért kénytelen volt bejelenteni: nem ratifikálják az ACTA-t.

A nyugdíjrefom is ellenkezést váltott ki: Tusk bejelentette, hogy fokozatosan 67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt. A terv ellen azonnal támadást intéztek az ellenzékiek, a koalíciós partner Parasztpárt, az érdekvédők és többen a miniszterelnök pártjából. Feltehetően alaposan módosítani kell a reformtervet. Még az idén megszorításokat akarnak alkalmazni az „egyenruhás szféra” nyugdíjrendszerében is.

Ráadásul az idén lesz Lengyelország nagy eseménye is, az Ukrajnával közösen rendezendő labdarúgó-Európa-bajnokság. Február 29-én kezdődik egy újabb száz nap, ezúttal visszaszámlálás formájában, ennyi nap lesz ugyanis hátra az Eb megnyitójáig. A stadionok elkészülnek, ha akadozva is, ám az ígért autópályákból, gyorsforgalmi utakból és gyorsvasutakból aligalig lesz meg valami. Joanna Mucha, az igen attraktív fiatal sportügyi miniszternő eközben szinte menekül a nyilvánosság elől.

A CBOS közvélemény-kutató szerint Tuskban a megkérdezetteknek 44 százaléka bízik, 39 százalék elutasítja őt. Még nem volt ilyen alacsony a támogatottsága, mióta ő a kormányfő. A népszerűségi listát egyébként Bronislaw Komorowski államfő vezeti 72 százalékos bizalmi indexszel.

– Elhasználódott Tusk korábbi politikusi arculata, s a második miniszterelnöki mandátumra nem frissített – nyilatkozta lapunknak Wieslaw Wladyka professzor, a varsói Polityka című hetilap szemleírója. Az elemző szerint a társadalom azért is vizsgálja őt kritikusabban, mert fő jobboldali ellenfele, Jaroslaw Kaczynski politikailag lehetetlenné tette önmagát, s immár nem veszélyezteti a demokratikus állam alapjait. Szembeötlő Tusk politikai magányossága saját pártjában, a kormány kudarcait pedig az is magyarázza, hogy meglehetősen ötletszerűen, nem a szakértelmet, hanem a PO-n belüli egyensúlyokat figyelembe véve állította össze annak listáját a kormányfő.

Korábban elterjedt az a vélemény, hogy Tusk nem kormányoz, csak PR-tevékenységet folytat. Most kiderült, milyen amatőr ez a tevékenység is: Wladyka szerint a sorozatos hibákat nehezen nyeli le a társadalom, miközben nehéz elfogadnia, hogy fájdalommentes reformok nincsenek.

A gdanski stadion
A gdanski stadion
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.