Népszerű lett a megfigyelés

Megfosztották moszkvai irodájától a legnagyobb orosz választási megfigyelő szervezetet, miután az épület bérbeadója felmondta a szerződést. A Golosz (a szó hangot és szavazatot is jelent) a múlt héten fel is szabadította az ingatlant. A kipaterolás mögött a civil szervezet kormányzati nyomást sejt, amit a március 4-i elnökválasztás közeledtével magyaráz. – Most új irodát keresünk, és a legnagyobb munka kellős közepén, a választás előtt néhány nappal kell a költözéssel foglalkoznunk. Mindig időben fizettük a bérleti díjat és minden számlát, korábban mégis az áram kikapcsolásával is fenyegetőztek – mondta lapunknak Kszenia Szokolova, a szervezet projektmenedzsere.

A Golosz 2000 óta folytat rövid és hosszú távú választási megfigyelést, de a vitatott decemberi dumaválasztások után került az érdeklődés középpontjába. A decemberi választások előtt 48 régióban volt egy-egy hosszú távú megfigyelő, aki a helyi egyetemekkel együttműködve három hónapon keresztül követte és elemezte a helyi kampányt, a reklámokat, a médiát. A rövid távú megfigyelő csak a választások napján dolgozik, egy részük társadalmi munkában, a többiek kisebb juttatásért, mintegy 35 dollárért. Decemberben régiónként 40-70 fő, országosan mintegy kétezer megfigyelő tevékenykedett. Közülük azonban sokakat elküldtek a bizottságokból a pártok delegáltjai, mert túl sok panaszt tettek, „zavarták a munkát”.

Szavazatszámlálás a decemberi parlamenti választások után
Szavazatszámlálás a decemberi parlamenti választások után

A választókörökben a pártok képviselői mellett a civil szervezetek nem képviseltethetik magukat, így a Golosz megfigyelői újságírókként, folyóiratuk, a Grazsdanszkij Golosz (Polgári hang/voks) képviseletében lehetnek jelen. Bár elméletileg fénykép- és videofelvétel készíthető a helyszínen, valójában ezt is gyakran megtiltják, vagy nem veszik bizonyítékként figyelembe. A megfigyelők sokszor diákok vagy helyi, közélettel foglalkozó emberek: orvosok, tanárok.

Mivel civil szervezet nem fordulhat a bírósághoz, csak a pártok, a szervezet őket figyelmezteti a szabálytalanságokra. A tapasztalat azonban az, hogy a pártok mindössze az esetek negyven százalékában fordulnak a bírósághoz. Moszkvában és Szentpéterváron nagyobb ez az arány. A szabálytalanságokat a pártok közül a parlamenten kívüli liberális Jabloko jelenti be leggyakrabban, őket a kommunisták (KPRF) és a Méltányos Oroszország (SZR) követi, de a pereket általában elvesztik. – Leginkább a hatalom pártja, az Egységes Oroszország (JeR) csalásairól van szó, bár a többi párt is követ el szabálytalanságot – mondta Szokolova.

Az együttműködés a helyi hatalommal régiónként változó: Novoszibirszkben a Központi Választási Bizottság (CIK) helyi szervezete együttműködik a Golosszal, és részt vesz annak rendezvényein, ez azonban inkább a kivétel. – Nyizsnyij Novgorodban állandó hatósági nyomás alatt vagyunk, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) az egyetemről való kizárással fenyegeti a velünk együttműködő diákokat – ad képet a szakember.

Moszkvában az elnöki adminisztráció alá rendelt Civil Szervezetek és Emberi Jogok Tanácsának elnöke, Mihail Fedotov viszont fontos partnerük, aki folyamatosan kikéri a Golosz véleményét, emellett az ellenzéki pártokkal is állandó a kapcsolattartás. A CIK-kel viszont – amely többször kérte az ügyészséget a Golosz tevékenységének vizsgálatára – nincs párbeszéd.

– Sok minden megváltozott a mai politikai helyzetben: rengeteg önkéntes jelentkezik nálunk vidéken is, korábban ez nem volt így. A téma népszerűvé vált a médiában, új szervezetek jelentek meg a területen, mint az új ellenzéket tömörítő Választók Ligája, vagy az interneten szerveződő Megfigyelő polgár. – Őket nem tekintjük konkurenciának, inkább tapasztalatainkkal segítjük a munkájukat a közös cél érdekében.

Szokolova szerint a márciusi elnökválasztáson a decemberi parlamenti voksoláshoz hasonlóan sok szabálytalanság várható. – Ez már az elején elkezdődött: a jelöléshez szükséges kétmillió aláírás megszerzése egy hónap alatt teljesíthetetlen követelmény, így nemcsak a Jabloko hamisított, hanem valószínűleg mindenki. Hogy miért csak Grigorij Javlinszkijt, a Jabloko elnökét zárták ki ennek alapján? Jó kérdés. Valószínűleg Moszkvában túl sok szavazatot vitt volna.

A Golosz működését nemzetközi szervezetek, valamint az Európai Bizottság, az Egyesült Államok, a brit és a finn nagykövetség támogatja. – Emiatt sokat kell magyarázkodnunk, rendszeresen megkapjuk a kérdést, hogy valóban Washingtonból pénzelik-e a Goloszt. Pedig támogatást adhatna az állam is, de mivel eddig még sosem jártunk eredménnyel, már nem is pályázunk.

Az immár évtizedes választási megfigyelői tapasztalatokat szakmai kutatómunka is kiegészíti. Ennek eredményeként az elmúlt héten a Golosz háromévi előkészítés után elküldte a dumának az új választási törvénykönyv tervezetét. Ez amellett, hogy az eddigi választási jogszabályokat egységes keretbe foglalná, demokratikusabbá tenné a választási rendszert (többek között háromra csökkentené a hétszázalékos választási küszöböt, egyszerűbbé és átláthatóbbá tenné a jelöltek regisztrációját). A tervezet sorsa azonban a következő idők politikai változásaitól függ majd, amit alapvetően Vlagyimir Putyin várható elnöki visszatérése határoz meg. Az államfői mandátum az alkotmánymódosítás nyomán immár hat évre szól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.