Antibébicsata az egyházakkal

Hol vannak a nők? – kérdezték felháborodottan republikánus és demokrata képviselőnők egy csütörtöki kongresszusi meghallgatáson, amelynek témája az volt: kötelezheti-e az állam a vallási szervezeteket arra, hogy alkalmazottaiknak ingyenesen biztosítsák a fogamzásgátlást.

A közösségi médiát és a sajtót is bejárta a fotó, amelyen a tanúk első csoportja ül a bizottság előtt: öt egyházi személy, mind férfi. Később, a második panelban már két nő is szót kapott.

A meghallgatás a legújabb fejezete volt annak a néhány hete kezdődött politikai csatározásnak, amely Barack Obama egészségbiztosítási reformjának egyik eleme körül tört ki. Az elnök által 2010-ben elfogadtatott reform része, hogy a biztosítóknak minden betegségmegelőző módszert, készítményt térítésmentesen kell biztosítaniuk az ügyfeleik számára. Tavaly augusztusban jelentette be Obama, hogy ebbe beletartozik a fogamzásgátlás is, az „esemény utáni” tablettával együtt.

Ősz óta folyt a vita a Fehér Házban, hogyan lehet mindezt a gyakorlatba átültetni. Az elnök januári évértékelő beszédében jelentette be: a szabály alól az egyházak kivételek, ők dönthetnek úgy, hogy nem biztosítják női alkalmazottaiknak az ingyenes fogalmazásgátló tablettát. Az egyházi iskoláknak, egyetemeknek, kórházaknak vagy segélyszervezeteknek azonban az új szabályok szerint legkésőbb 2013-tól fizetniük kell a tablettát, még ha annak használatát a fenntartó egyház tanításai tiltják is.

– Ekkor elszabadult a pokol – foglalta össze a történteket a The New York Timesnak (NYT) egy kormányzati illetékes. Nemcsak a katolikus püspökök háborodtak fel a bejelentésen, hanem az elnök szövetségesei is, a baloldali vallási vezetők is, akik az egészségbiztosítási reformot is támogatták. Ők a lelkiismereti okok mellett amiatt is aggódtak: mi lesz, ha ezen bukik el az egész reform, amelyért ők is harcoltak? Az NYT szerint nem is az ellenzék felháborodása, hanem a szövetségesek készülő lázadása késztette arra Obamát, hogy egy fehér házi megbeszélésen közölje: a kérdésre egy héten belül megoldást kell találni.

Múlt pénteken be is jelentette a kidolgozott kompromisszumot, amely szerint az egyházi fenntartású intézmények helyett a fogamzásgátló szereket a biztosítónak kell fizetnie és közvetlenül biztosítania az alkalmazottaknak anélkül, hogy azért külön pénzt kérnének az ügyfelektől. Így az egyházi intézményeknek egy fillért sem kell erre költeniük.

Ám a kedélyeket ez sem nyugtatta meg. Az Obamát támogató vallási vezetők elfogadhatónak tartják ezt a megoldást, de a katolikus püspökök továbbra is tiltakoznak. – Csupán „könyvelési trükk” – mondta Roy Blunt, Missouri republikánus szenátora az NYT szerint. További probléma, hogy sok egyházi tulajdonú munkáltató maga nyújt biztosítást alkalmazottainak, így nem lehet kettéválasztani a felelősséget.

A Republikánus Párt is gyorsan meglátta a lehetőséget arra, hogy támadást intézzen az elnök ellen. A legtöbb elemző szerint a novemberi elnökválasztás legfontosabb kérdése a gazdaság lesz, az pedig szép lassan kifelé halad a válságból. A február elején közzétett adatok szerint a munkanélküliség 8,3 százalékra csökkent, arra a szintre, ahol Obama beiktatása idején állt. Ez az ügy jó alkalmat adhat nekik arra, hogy a társadalmi kérdésekkel egyébként is könnyen feltüzelhető konzervatív bázist mozgósítsák és a kampány témáit kibővítsék.

A republikánus többségű képviselőházban tartott meghallgatásról a demokraták úgy vélték: politikai célokra használják fel a kérdést és a meghívott tanúkat. A republikánusok szerint viszont nem a fogamzásgátlásról, hanem a vallásszabadságról szólt a meghallgatás. Ezzel indokolták azt is, hogy a Georgetown Egyetem egyik hallgatója, egy fogamzásgátlást támogató aktivista (a demokrata képviselők, köztük az egykori házelnök, Nancy Pelosi felháborodására) nem tanúskodhatott – emlékeztetett a The Washington Post. Az aktivista olyan személyes történeteket mondott volna el, amelyek bizonyítják: egyes fogamzásgátló szerek a petefészekrák megelőzésében is szerepet játszanak. A bizottság elnöke, Darrell Issa kaliforniai republikánus képviselő azonban ezt nem engedte. Szóvivője szerint azért, mert a fiatal nő „nem volt megfelelően felkészült a vallásszabadságról folytatott vitához” – írta az AP. A republikánusok igyekeznek politikai tőkét kovácsolni a vitából, de a legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint nem biztos, hogy ez sikerülni fog. Az NYT és a CBS legújabb felmérése szerint a válaszadók 61 százaléka szerint (akár katolikusok, akár nem) az egyházi tulajdonú munkáltatóknak is biztosítaniuk kell az ingyenes fogamzásgátlást alkalmazottaiknak.

Christie-vétó a melegházasságra

New Jersey állam törvényhozásának alsó- és felsőháza is elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a homoszexuális párok házasságát. A keleti parti állam a nyolcadik lenne az Egyesült Államokban, amely ezt engedélyezi. Chris Christie kormányzó azonban közölte: megvétózza a törvényt. Felvetette, hogy népszavazást kellene kiírni a kérdésről. (The New York Times)

Barack Obama amerikai elnök egy síró kisbabát vigasztal San Franciscóban, egy kampánypénzgyűjtő rendezvényen. Nem gyerekes ügy
Barack Obama amerikai elnök egy síró kisbabát vigasztal San Franciscóban, egy kampánypénzgyűjtő rendezvényen. Nem gyerekes ügy
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.