Az al-Kaida a lázadók mellé állt

Az Arab Liga arra szólítja fel a világszervezetet, hogy küldjön kéksisakosokat Szíriába. A pánarab szervezet külügyminiszterei vasárnap gyűltek össze Kairóban, hogy áttekintsék a polgárháborús állapotokba süppedő Szíriában kialakult helyzetet, és a diplomáciai, valamint a gazdasági kapcsolatok teljes befagyasztását szorgalmazták Damaszkusszal.

Az Arab Liga határozatában szó van továbbá arról is, hogy az arab országok részesítsék politikai és anyagi támogatásban a szíriai ellenzéket, és „nyissanak kommunikációs csatornákat” a Bassár el-Aszad rezsimje ellen küzdő erők irányába.

Hírügynökségek arról számolnak be, hogy a kairói tanácskozás a „zűrzavar jegyében” nyílt meg. Ennek egyik oka: az ENSZ Biztonsági Tanácsa az orosz és a kínai vétó miatt láthatóan képtelen érdemi lépéseket tenni a szír válság megoldására. A testületben gyakorlatilag elbuktak a pánarab rendezési javaslatok. Ráadásul nem sokkal a kairói tanácskozás előtt Mohamed Al-Dhabi szudáni tábornok bejelentette: leköszön az Arab Liga szíriai megfi gyelőcsoportjának vezetői posztjáról.

Az iszlám országokból érkezett mintegy 160 megfigyelő napok óta tétlenül vesztegel Szíriában, a missziót az arab országok egy része totális kudarcnak minősíti, több kormány már kivonult a küldetésből. Az Arab Liga legutóbb azt javasolta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak, hogy a világszervezet kapcsolódjon be a szíriai misszióba – ezt azonban az ENSZ-ben és az arab világban egyaránt kevéssé valószínűnek tartják a BT-ben kialakult patthelyzet miatt.

Az Arab Liga kairói tanácskozását mindazonáltal Damaszkusz élesen elítélte. A szír kormány szerint a pánarab szervezet a nyugati hatalmak zsoldjában áll, és határozatai teljesen érdektelenek a szír helyzet alakulása szempontjából.

Az arab külügyminiszterek tanácskozását nyilvánvalóan kínosan érintette, hogy a megbeszélésekkel egy időben iszlám internetes oldalakon megjelent Ajman az-Zavahiri al-Kaida-vezér Szíriával kapcsolatos nyolcperces videoüzenete. Ebben a globális terrorhálózat vezetője az al-Kaida támogatásáról biztosította a szír ellenzéket. Arra biztatta a felkelőket, hogy ne várjanak a nyugati vagy az arab országok támogatására az Aszadrezsim megbuktatásában. Az Előre, Szíria oroszlánjai címet vi selő üzenetben az-Zavahiri felszólítja a török, az iraki, a libanoni és a jordániai muszlimokat, hogy siessenek a szíriaiak segítségére.

Bizonyos jelek máris arra utalnak, hogy az al-Kaida harcosai valóban bekapcsolódtak a szíria harciokba. A hét végén Aleppóban elkövetett két pokolgépes merényletet elemzők egyértelműen az al-Kaidának tulajdonítják.

A robbantásoknak 28 halálos áldozatuk volt. A merénylők állítólag Irakból érkeztek Aleppóba. A Szana hivatalos szír hírügynökség pedig arról számolt be, hogy damaszkuszi háza előtt megölték Isza el-Koli dandártábornokot, az egyik katonai kórház parancsnokát. A Szana szerint el- Koli volt eddig a legmagasabb rangú katona, aki a lázadás tavaszi kitörése óta merénylet áldozata lett.

Közben bejrúti közlés szerint a szíriai elnök mellett és ellen tüntetők között véres összecsapások törtek ki a libanoni Tripoliban. A két csoport gépfegyverekkel lőtte egymást, a rend helyreállítására a libanoni kormány katonákat vezényelt ki. A tűzharcban tizenketten sebesültek meg.

A rezsimhű szíriai haderőből dezertált katonák, akik beálltak a felkelők által alakított Szabad Szír Hadseregbe. Megkapták az al-Kaida támogatását is
A rezsimhű szíriai haderőből dezertált katonák, akik beálltak a felkelők által alakított Szabad Szír Hadseregbe. Megkapták az al-Kaida támogatását is FOTÓ: REUTERS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.