Amerika még nem Róma
Ám Amerika hanyatlása nem eleve elrendelt folyamat, és az Egyesült Államokban van annyi erő, dinamizmus és újító kedv, hogy a változó globális viszonyok közepette is képes legyen befolyásolni az események menetét. Tömören: Oroszországgal és Törökországgal kibővíteni a Nyugatot, hogy az újra felemelkedő, de belül a vetélkedésre és nem a szövetségre épülő Kelet partnerévé váljék a következő évtizedekben. Vagyis a játszmát az együttműködés és ne a konfliktus jellemezze. Személyes tapasztalatai alapján azonban maga is úgy ítéli meg, hogy ez óriási kihívás az Egyesült Államok számára. A kínai vezetőkkel beszélgetve Brzezinskire mély benyomást tesz, milyen tájékozottak a világ dolgait illetően vendéglátói, mennyire világosan és messzire előretekintve gondolkodnak.
Miközben persze például Obama elnöknek sokkal inkább figyelembe kell vennie az amerikai közvélemény állapotát, mint kínai kollégáinak, vetélytársainak. Az amerikai közvélemény azonban a terrorizmus elleni háborúhoz kötődő politikai demagógia áldozatává vált, inkább tart a külvilágtól, mintsem hogy megpróbáljon szót érteni vele. Ráadásul az amerikaiak nem is tanulnak történelmet, eltekintve a sajátjuk egyoldalú, idealizált elsajátításától, nem érdeklődnek a földrajz iránt – a könyvben ezért térképek segítik az olvasót annak megértésében, hogy mondjuk Kína mely nemzetközi hajózó útvonalak megőrzésében és használatában érdekelt. De – néhány újságot leszámítva – a külvilág hírei sem érkeznek el az amerikai háztartásokba, a televíziók a politikusok már-már ellenséges vitáit közvetítik, azokat a csatákat, amelyek lebénítják a politikai rendszert is. Milyen kiábrándulás a kínai vezetők stratégiai elemzései után meghallgatni a republikánus elnökjelöltek retorikai összecsapásait. – Kínos – mondja a köztársasági mezőnyről Brzezinski.
Az elektronikus formában Magyarországról is elérhető könyvében meghökkentő történelmi párhuzamokat is von a stratéga, aki Jimmy Carter alatt szolgált nemzetbiztonsági tanácsadóként, és aki hírnevét inkább könyveinek, tanításainak ésszerűségével és tiszta logikájával alapozta meg és gyarapította. A 83 éves Brzezinski (aki idősebb teniszpartnerével napi ádáz csatákat vív) az összeomlása előtti Szovjetunióhoz (SZU) hasonlítja a mai Egyesült Államokat. A hanyatlás végső fázisában a lebénult szovjet politikai rendszer az afgán katonai kaland és a fegyverkezési verseny költségeibe rokkant bele, a gazdaság helyzete folyamatosan romlott, a birodalom elszigetelte magát a külpolitikai akcióival, és végül konfliktusba került korábbi szövetségesével, Kínával is. Rendben, írja a szerző, a hasonlat túlzó, de valamivel csak fel kell rázni az amerikaiakat. Kevésbé lehet meghökkentő az olvasó számára, hogy „az Egyesült Államok még nem Róma, Kína pedig még nem Bizánc”.
A Stratégiai vízió: Amerika és a globális hatalom válsága című új elemzés alapvetése azonban éppen az, hogy Amerikának meg kell újulnia, és átfogó, hosszú távra, 2025-ön túlra előretekintő geopolitikai látomással kell rendelkeznie, hogy szembeszálljon a változó történelmi közeggel és kihívással. Csak egy dinamikus és stratégiai aggyal megáldott Egyesült Államok, és egy valóban egyesülő Európa alkothat olyan párost, amely kiszélesítheti a Nyugat fogalmát, és válhat ekként felelős partnerévé a feltörekvő és egyre magabiztosabb Keletnek.
Máskülönben – s ez is érdekes történelmi párhuzam – a megosztott és csak önmagára figyelő Nyugat átélheti a hanyatlásnak és a megalázó tehetetlenségnek azt a folyamatát, amely Kínát jellemezte a XIX. században, miközben a Kelet megtapasztalhatja a kínai–indiai–japán hatalmi rivalizálás önpusztító XX. századi európai változatát. A globális hatalmi válság annak a következménye, hogy az erőviszonyok Kelet felé tolódnak el, hogy a népek világszerte politikai öntudatra ébrednek és egyre nyugtalanabbak, és hogy az Egyesült Államok, mint a hidegháború győztese és egyedül maradt szuperhatalom elégtelen belső és külső teljesítményt nyújtott, és súlyos kockázatokat rejtett el a nemzetközi rendszerben.
Négy alapkérdést tesz fel Brzezinski, amelyekre a válaszok persze csak lehetséges forgatókönyvek. 1. Milyen hatással jár az erőviszonyok eltolódása? 2. Miért csökken Amerika vonzereje, hogyan szalasztotta el a hidegháborút követő alkalmat, s milyen lehetőségei vannak, hogy új tartalommal töltse meg a világban betöltött szerepét? 3. Milyen hatása lesz Amerika hanyatlásának, ha e folyamat nem áll meg, s vajon Kína az Egyesült Államok helyébe léphet-e 2025-ig? 4. Ha Amerika magára talál, miképpen vonhatja szövetségesi körébe Oroszországot és Törökországot, s miképpen játszhat építő jellegű szerepet Keleten, anélkül, hogy csak Kínára összpontosítana, s beavatkozna az ázsiai konfliktusokba?
Az erőeltolódás nem új jelenség. Az 1800-as évek elején Ázsia adta a világtermelés hatvan százalékát. Aztán fordult a kocka, Európa, a gyarmatosítás, majd az Egyesült Államok két évszázada következett. Ám miközben Amerika gazdasági és katonai ereje megkérdőjelezhetetlen, vezető erejének legitimitása, hatékonysága és tartóssága egyre inkább megkérdőjeleződik világszerte. Az Európai Unió lehetne második világhatalom, de neve nem fedi a tartalmat: a korábbi kisebb nyugat-európai közösség inkább hasonlított unióra, mint a mai, amelynek nincs központi irányítása, van közös pénze, de nincs közös fiskális politikája, és amely modellt a világon sehol nem kívánják utánozni. Ahogy a második világháború után Japán felemelkedett, majd 1978-tól Kína, aztán India, újra megváltoztak az erőviszonyok, s a második hatalom Kína lett. A bizonytalanság Amerika szerepét illetően, kiegészülve a hatalmi nosztalgiában élő, de képességek nélküli Oroszországgal, az Európai Unió gyengeségével, a törekvő, de sérülékeny Indiával és a jövő vezető erejeként emlegetett, de egyelőre türelmes Kínával azt sejteti, hogy a világhatalom szélesebb, de kevésbé öszszetartó alapokon nyugszik majd.
Amerikának meg kell értenie, hogy csak akkor maradhat sikeres a világfolyamatok befolyásolásában, ha belső kihívásaival szembenéz. Brzezinski hat fő problémát említ. Az első a duzzadó államadósság. A második a rosszul működő, buborékokat eregető és válságokat gerjesztő pénzügyi rendszer. A harmadik a jövedelmi egyenlőtlenség, hogy egyre kevesebb ember kezében egyre nagyobb vagyon halmozódik fel. A negyedik a leromló infrastruktúra. Már Kína is ötezer kilométernyi gyorsvasút-hálózatot épített ki, Japánról és Európáról nem is beszélve. Amerikában egyetlen méteren sem futnak ilyen szupervonatok. Sanghaj és Peking repülőtere valóban XXI. századi, mellettük New York és Washington légikikötői harmadik világbeli érzést keltenek az utazókban. Az ötödik hátrány a világ dolgai iránt érdektelen közélet. A hatodik, az előzőhöz kapcsolódóan, a bedugult és nagyon pártossá vált politikai szféra.
De persze lenne mire alapozni Amerika megújulásának a folyamatát is. Hat tényezőt említ megint Brzezinski. Az első a vitathatatlan gazdasági erő. A második a technológiai és innovatív képesség, az amerikai egyetemek irigyelt színvonala. A szerző inkább a középiskolai oktatási rendszer színvonalának emelését sürgeti. A negyedik a demográfia. Amerika társadalma kevésbé öregszik, mint az európai, a japán vagy a kínai, és továbbra is vonzza a bevándorlókat. A negyedik a mozgósító erő. Ha sikerül megragadni az amerikaiak képzelőerejét, akkor lehetséges a közös célok megvalósítására fellelkesíteni őket. Az ötödik a nyersanyagokban még mindig gazdag hatalmas terület, a békés, együttműködő északi és déli szomszéd. A hatodik az értékközösség. Az emberi jogok, a demokrácia vállalása, és az általános egyetértés ezen értékek megőrzésében és fejlesztésében nagyban hozzájárult Amerika globális helyzetének erősítéséhez. A következő években eldől, melyik utat választja Amerika, s ez meghatározza majd a nemzetközi hatalmi rendszer jellegét, növeli vagy csökkenti a konfliktusok kockázatát.
Kitér Brzezinski a hosszú iraki és afganisztáni háborúkra, amelyek közül az előbbit szükségtelennek ítéli, az utóbbit meg úgy jellemzi, hogy a Bush-kormány nem vette figyelembe a kulturális, történelmi, törzsi hátteret, konfliktusokat teremtett a konfliktusban Irán és Pakisztán révén, és nem tud győzelmet elérni, ahogy a szovjeteknek sem sikerült. Viszont akaratlanul is előmozdította az iszlám fundamentalizmus térnyerését az atomfegyverrel rendelkező Pakisztánban – amely élvezi az Indiát féken tartani kívánó Peking támogatását –, megteremtette a fegyveres konfliktus lehetőségét Iránnal, és elültette a veszélyét, hogy az izraeli–palesztin viszály fennmaradása esetén még nagyobb ellenszenvvel tekintsenek az Egyesült Államokra az öntudatra ébredő közel-keleti államokban.
Mi lesz 2025-ben, ha Amerika nem frissíti fel magát? A világrend nem lesz kínai, de nem lesz más által irányított sem, vagyis leginkább káosz jellemzi majd. A szerző úgy érzékeli, hogy a világ fontosabb fővárosaiban már készülnek a B tervek Amerika folytatólagos hanyatlásának esetére. Kínában úgy fogalmaztak Brzezinskinek, ha ez a folyamat végbemegy, legalább ne legyen gyors iramú. Kína még nem kész rá, hogy Amerika szerepét átvegye. Van elég baja belül. S Kína úgy emelkedik egyre nagyobb hatalommá, hogy közben versenyez ázsiai riválisaival, miközben sikere függ attól, hogy a jelenlegi nemzetközi gazdasági rendszer stabil maradjon.
A kölcsönös függőség és azonnali adatátvitel korszakában a nagyobb Nyugat és a Kelet viszonya lehet kölcsönösen együttműködő vagy kölcsönösen káros. Amerika kihívása abban ragadható meg, hogy önmagát megújítva helyet adjon Kínának és megelőzze a káoszt. Ha az Egyesült Államok és Kína megtalálja az együttélés módját, az nagyban előmozdítaná Ázsia stabilitását is. A varsói születésű Brzezinski a Nyugat kibővítésében szerepet szánna Lengyelországnak is, amely német–francia segédlettel szabhatná meg Európa keleti politikáját, aminek előfeltétele kiegyezése Oroszországgal. Ám ha Amerika kudarcot vall, Európa is széteshet, és a nagyobb Nyugat álma sem valósulhat meg.
A történelmi összefüggések bemutatásával, gazdasági és demográfiai adatokkal gazdagon díszített stratégiai tanulmány nemcsak nagy-, hanem kishatalmi törekvésű országok politikusainak is különösen ajánlott olvasmány. Azzal zárja ugyanis elmélkedését Zbigniew Brzezinski, hogy miután az Egyesült Államok a történelme során fel tudott nőni a feladatokhoz, és „Amerika még nem Róma, és Kína még nem Bizánc”, a stabil globális rendszer, lényegében Eurázsia sorsa Amerika megújulási képességétől függ, hogy előmozdítója és biztosítéka lesz-e a helyreállított Nyugatnak, s egyensúlyozó és békéltető szerepet vállal-e a felemelkedő Keleten.
