A gondokról beszélni nem árulás
A román demokráciáról rendezett brüsszeli vita előtt a kormánypárti sajtó lejárató cikkeket közölt a meghívott szakértőkről. Miért vállalta mégis?
A meghívást nem a romániai ellenzéktől kaptuk, hanem az európai szocialistáktól és liberálisoktól. Ez sokat nyomott a latban. Azért fogadtuk el, mert jó alkalomnak tűnt, hogy kifejezzük aggodalmunkat a romániai helyzettel kapcsolatban, és ami még fontosabb, kifejtsük annak az elégedetlenségnek okát, ami az embereket az utcára vitte. Ez pedig az átláthatóság hiánya.
Jelentéseikben több példát találni arra, hogy a bukaresti hatalom kézi vezérléssel irányítja az igazságszolgáltatást, és igyekszik elhallgattatni a kritikus hangokat. Fenntartja ezeket?
Igen. Az igazságszolgáltatást eszközként használják. Sokszor „kiszivárog”, hogy nyomozás folyik X. Y. ellen, kikerülnek a sajtóba lehallgatási jegyzőkönyvek, videofelvételek is, aztán kiderül, hogy bizonyítékként semmit sem érnek. A bűnügyi eljárás gyakran nem több hírnévromboló propagandánál. A sajtószabadságot a tulajdonosi kör és az állam részéről egyaránt támadások érik. A szerzői jogra visszamenőleg kivetett forgalmi adó egyértelműen az újságírók ellen irányul, és van példa személyre szabott támadásokra, kompromittáló magánbeszélgetések „kiszivárogtatására” is. Ezek a sajtót mint a demokratikus társadalom egyik tartópillérét gyengítik, így gyengül az egész demokratikus felépítmény.
Egyetért Victor Pontával, a Szociáldemokrata Párt elnökével, hogy Romániában felfüggesztették a demokráciát?
Nem teljesen. Amíg többpártrendszer és véleményszabadság van, amíg nem törlik az alkotmányból az emberi jogokra vonatkozó garanciákat, addig Románia formálisan demokrácia. Viszont erős a demokráciadeficit: a legfontosabb törvényeket nem vitatják meg a parlamentben, sérülnek az emberi jogok, az igazságszolgáltatás szelektíven szankcionál.
A brüsszeli meghallgatás előtt Romániában „leárulózták” az ellenzéket, azzal vádolták, hogy megtámadta az országot.
Én azt nevezném árulásnak, ha valaki rosszul gazdálkodik az erőforrásokkal, és tönkreteszi a demokrácia működését biztosító mechanizmusokat, beszélni ezekről nem árulás.
Milyen eredménnyel járhat egy ilyen vita?
A mint egy probléma ismertté válik, csökken a hajlandóság az autoriter megoldások iránt. Garanciák nincsenek – nem kért senki szankciót –, ez mindössze figyelmeztetés a román hatóságoknak.
Lát rá garanciát, hogy néhány év múlva nem kell az ellenzéket újra Brüsszelbe kísérnie?
Valahányszor eltérés mutatkozik a demokratikus értékektől, és számíthatunk Európa segítségére, a problémákat föl kell vetni még mielőtt azok káros hatása érzékelhető lesz. Ha tehát kormányváltás történik, és szükség lesz ránk, menni fogunk. Kérdés, hogy szükség lesz-e erre. A fő problémák
– a párbeszéd hiánya, az önkényes döntések – azért jelenhettek meg, mert a civil társadalom gyengének mutatkozott. Hatalomváltás esetén az új kormányra nemcsak gazdasági válság és 2013-ban adósságtörlesztési csúcs vár, hanem egy sokkal éberebb civil társadalom is.
