– Négy évig élt Magyarországon a kilencvenes évek elején, húsz éve követi a magyar jogrendszer alakulását. Most hirtelen a politikai csatatér közepén találta magát, egy cikke után Szapáry György washingtoni magyar nagykövettől is levelet kapott. Ez milyen érzés?

– Nagyon meglepődtem. Annak idején tudósként érkeztem ide, az Alkotmánybíróságot tanulmányoztam, és ma is elsősorban tudós vagyok. Ha valami történik a magyar jogrendszerrel kapcsolatban, akkor természetes, hogy megszólalok, mert ez a szakterületem. Nem politikai célból kezdtem írni a magyar ügyekről, hanem informálni akartam az amerikai közönséget az új alkotmányról, mert amit ott leírva láttam, az egyáltalán nem hasonlított az általam ismert Magyarországra. Paul Krugmannel először csak azt akartuk elérni, hogy a The New York Timesnál a véleményrovat pirítson rá kicsit a hírrovatra, és küldjenek végre valakit Budapestre. Ez megtörtént, de közben a viták középpontjába kerültem, és az elméleti írásaimnak hírértéke lett, ami meglepett.

– Múlt szerdán érkezett Budapestre. Mi változott azóta, hogy utoljára itt járt?

– A magyar politikai élet mindig is megosztott volt, de ez most felerősödött. Most, hogy ismert lettem, mindenki megkeres, és azt akarja elmondani: a többiek mennyire borzasztóak. Ez elég nyomasztó, mert azt jelenti, hogy egyáltalán semmiféle kommunikáció nincs a politikai oldalak között. A kormányoldalról folyamatosan azt hallom, hogy a közvélemény mögöttük áll, amit a közvélemény-kutatások nem támasztanak alá. A másik érvük, hogy most fejezik be a rendszerváltást, ám ez sem igaz, mert ha megnézzük az új alkotmányt, akkor látszik, hogy sokkal jobban hasonlít az eredeti 1949-es alkotmányra, mint arra, ami a kettő között volt érvényes. Az ellenzék pedig megosztott és rosszul szervezett, nem tud alternatív politikai erőként megjelenni, szóval a politikai vita egyoldalú. Márpedig demokrácia nem lehetséges erős ellenzék nélkül. Most sem ideológiai alapon kritizálom a jelenlegi kormányt, hanem azért, amit tesz. Alkotmányjogászként szólalok fel, mert vannak olyan részei egy demokráciának, amelyek nélkül nem működhet: ilyen például a konstruktív ellenzék. Éppen ezért egy kormányváltás esetén a Fideszt sem szabad majd lesöpörni a színről.

– A Political Capital hétfőn publikált egy elemzést, amelyben az egyéni körzetekben összefogást javasolt az ellenzéki pártoknak, de szerintük külön országos listát kellene állítaniuk. Ön többször is leírta, hogy az új választási rendszer a hatalomban lévő pártoknak kedvez. Mit gondol, milyen taktikával nyerhet az ellenzék?

– Valóban úgy tűnik, a választás új szabályait úgy írták, hogy az a jelenlegi kormánypártoknak kedvezzen. Persze amint megvan a pontos szabályozás, el lehet kezdeni tervezni, ki hogyan tudja a javára fordítani. De a helyzet ennél is nehezebb, nem csak a választási rendszer jelenti az akadályt. Először is, nincsenek erős ellenzéki vezetők, akik győzni tudnának az ismert fideszes politikusok ellenében. Az ellenzékiek ráadásul szeretnek egymás között vitatkozni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy kétféle ellenzék van: amelyik demokratikus ellenzéknek hívja magát, no és a Jobbik. A Jobbik és például az MSZP sosem fog együttműködni, és ez nem is lenne bölcs döntés. Kicsit olyan ez, mint a weimari Németország: ott volt egy szélsőbal, egy szélsőjobb, meg középen egy kisebb erő, amely először nyert, de utána átvette a hatalmat a szélsőjobb, mert stratégiai szövetségre lépett a bal- és a jobboldal, hogy szembeszálljanak a középpel. Amint ez bekövetkezett, káosz lett. De Magyarországon a Fidesz kettős játékot játszik: a Jobbikot arra használja, hogy megijessze a baloldalt, miközben a szocialistákat démonizálja, összemossa a kommunistákkal, amivel ráijeszt a Jobbikra. Az EU-nak és a nyugati hatalmaknak pedig azt mondhatják: lehet, hogy nehéz velünk, de várjátok ki, milyen lesz egy Jobbik-kormány. El tudják hitetni, hogy jobbak, mint bármely másik oldal.

Az is probléma, hogy ha nem is a Fidesz nyer a következő választásokon, akkor is elég korlátozott azon szabályok köre, amelyeket egy új kormány meg tud változtatni. Az adórendszert, a költségvetés egyes részeit, a nyugdíjrendszert már mind kétharmados törvény szabályozza. A Költségvetési Tanács (KT) tagjait például a Fidesz jelöli ki, és ők még a következő kormány idején is hivatalban lesznek. A KT-nek joga van megvétózni a költségvetést, ha az növeli az államadósságot. Ha március 31-ig a parlament nem tud megegyezni egy újabb költségvetésről, akkor az alkotmány megengedi, hogy a köztársasági elnök feloszlassa, és új választásokat írjon ki. Tegyük fel, hogy a következő nem Fidesz-kormány lesz, és hogy a Fidesz kinevezettjeiből álló KT megvétózza a költségvetést egy nappal a határidő előtt. És akkor van egy szintén a Fidesz által kinevezett köztársasági elnök, aki feloszlathatja a parlamentet. És akkor addig lehet új választásokat tartani, amíg olyan nem lesz a parlament összetétele, amilyet a Fidesz akar. Persze lehet, hogy a Fidesz kisangyal lesz, és együttműködik a következő kormányokkal; nem akarok azonnal rossz szándékot feltételezni. Az a félelmetes, hogy ez olyan rendszer, amely szinte ösztönöz arra, hogy visszaéljenek vele.

– Tegyük fel, hogy valamikor mégis kétharmadot szerez az ellenzék. Kezdjenek el azonnal új alkotmányt írni?

– Az embereknek kell hogy legyen beleszólásuk abba, ha új alkotmány készül. Nem politikai játék ez, nem kell mindig újat írni, ha valaki kétharmados többséget szerez. De az is igaz, hogy egy kétharmados ellenzéki győzelem mandátumot adna az alkotmány egyes pontjainak revíziójára, mert nem lehet tisztán demokratikusan kormányozni a jelenlegi szabályokkal. Ám ha bármi változtatás is történik az alkotmányban, annak nem az éppen aktuális győztes által kitalált szabályoknak kell lennie. Komoly alkotmányozási folyamatra lesz szükség. A kilencvenes években azért jöttem Magyarországra, hogy az Alkotmánybíróságot tanulmányozzam. Azon belül pedig az actio popularis érdekelt, az, hogy bárki írhat a bíróságnak, és kérheti, hogy vizsgáljon felül egy törvényt. Több ezer ilyen levelet elolvastam, és úgy láttam, hogy a magyar nép okos és meggondolt, valóban érti az alkotmányos ügyeket. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ez azóta megváltozott.

Jó lenne tehát, ha egy valódi, a közvélemény részvételével zajló alkotmányozási folyamat lenne, ahol az emberek megismerhetnék az alternatívákat, és valódi beleszólásuk lenne, nem olyan hamis módon, mint a Nemzeti Konzultáció volt. Az embereknek ismerniük kell, hogy az országuk milyen alkotmány szerint működik, és ezt jóvá kell hagyniuk nekik is, nem csak a kormányzó pártnak. Ez lehet, hogy romantikus amerikai elképzelés, de be kell látni, hogy ha a közvélemény nem áll az alkotmány mögött, akkor nagyon könnyű eldobni. Lassan fogták fel az emberek, hogy az előző alkotmányt tényleg hatályon kívül helyezik, azt pedig még lassabban, hogy ez miért is fontos. A közvéleménynek azt kell éreznie, hogy az alkotmány az övé, és hogy tétje van annak, megvédi-e azt vagy sem. Máskülönben mindig nagyon sérülékeny lesz az alkotmány. Kormányváltáskor mindig jönnek az újak, és kisöprik az előző kormány embereit, szabályait. Ez rendben is van, ha a mindennapi politikáról van szó, de a kormány alapvető működési rendszerét nem szabadna érintenie.

– Egy cikkében írja, hogy a magyar politikában az ellenfelek puszta kézzel esnek egymásnak, és a Bajnai Gordon ügyeiben (a Dataplex-ügyben –A szerk.) folyó ügyészségi vizsgálatot említi példaként. Ám éppen az előbb mondta, hogy normális, ha az egyik gárda jön, és kisöpri az előzőt.

– A magyar politika mindig is a bátrak terepe volt. De ez most más, mert azt látjuk, hogy a kormány az államhatalmat használja arra, hogy fellépjen az ellenfelei ellen. A parlament vizsgálja Simor András pénzügyeit, ügyészségi nyomozás indult Bajnai Gordon ügyeivel kapcsolatban, Kis János ellen pedig a legfőbb ügyész indított pert a jó hírnév megsértése miatt. Majtényi László fia nem kapta meg a főiskolai tanári kinevezését, mert Orbán Viktor nem írta alá a kinevezést. Ez egy veszélyes új világ. Amióta itt vagyok, sokan jönnek oda hozzám, és suttogva mondják: ilyen volt a Kádár-rendszer utolsó szakasza. Valaki úgy fogalmazott, hogy ez a Kádár-rendszer ellentéte: akkor azt mondták, aki nincs ellenünk, az velünk van. Most azt mondják, ha nem vagy velünk, ellenünk vagy. A kádárizmusra az volt jellemző, hogy homályosak voltak a büntetőjogi szabályok, és a hatóságok a politikai érdekek szerint tartatták be őket. Most is vannak hasonlók, például a médiatörvényben, mert például a rágalmazásról szóló szabályok nem világosak. Folyton hallok mindenféle állami módszerekről, amelyek a véleményüknek nyilvánosan hangot adó ellenzékiek ellen irányulnak, hogy megfélemlítsék őket. Olyanokkal is találkoztam, akik a közelmúltbeli ellenzéki tüntetéseken felszólaltak, és halálos fenyegetéseket kaptak. Én is kaptam halálos fenyegetéseket. Hogy ezek komolyak-e? Talán nem. De szabad ember nem tud olyan körülmények között létezni, hogy nem tudja, mi fog vele történni.

Ez a bizonytalan légkör az, ami a kádárizmusra emlékezteti az embereket. Nem volt brutális a rendszer az utolsó években, hanem úgy irányítottak, hogy azt mondták: van egy láthatatlan vonal, ne lépd át! De nem mondjuk meg, pontosan hol is van a vonal. Egy barátom azt mondta: nem is olyan rossz a helyzet, hiszen még nincs titkosrendőrség. Már az is, hogy valaki ilyet mond, annak a jele, hogy valami borzasztóan elromlott. Nem jó, ha egy ország polgárai attól félnek, hogy az állami szerveket olyanok ellen használják, akiknek nincs más bűnük, mint hogy kritikusak a kormánnyal szemben. És most ez történik. Ezek egy részét olyanoktól hallom, akiket húsz éve ismerek, de most, hogy ismertebb lettem, idegenek is odajönnek, és elkezdik mondani ezeket a dolgokat. Sőt olyanoktól is hallom ezt, akik a Fideszre szavaztak. A jelenlegi kormány borotvaélen táncoltatja az embereket: egy rossz mozdulat, és megvágod magad. Ez elszomorít, mert nagyon szeretem Magyarországot, és már éppen elég jutott neki a balszerencséből, rossz kormányokból és elnyomásból, félelemből a történelme során. Nem érdemel többet.