A hír az – elolvasható a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének portálján –, hogy az MCSMSZ teljes vezetősége elnököstül, tagostul lemondott. Tisztéről, munkaviszonyáról. Éspedig azért, mert a magyar állam – a hanyag gazdálkodás mindig előhúzható kártyájával – elvett tőlük évi 70 millió forintot. Pontosabban: a nemzetpolitikai államtitkárság (vezető: Répás Zsuzsanna) ezt a pénzt, mely eddig az MCSMSZ égisze alatt működő – páratlanul eredményes – Moldvai magyar oktatási programot és annak menedzsereit segítette, átzsilipeli egy új, budapesti székhelyű, természetesen kormányközeli alapítványba, melyben a két magyarországi alapító apportja pénzbeli és egyenként 75 ezer forint (!), az MCSMSZ-é vagyoni, azaz „százmilliós nagyságrendű” volna… Arról a 70 millióról pedig az új, még névtelen alapítvány kuratóriuma döntene, melyben Répásék nagylelkűen egy, azaz egy helyet kínáltak fel a csángóknak – a budapestiek négy helyével szemben.

Általában pontos ismereteink vannak arról, hogy milyen döntések születnek ott, ahol a Fidesz emberei nemhogy kétharmados, de négyötödös többségben vannak. A történet lényege: a nemzetpolitikai államtitkárságot (felügyelő miniszter: Navracsics Tibor, de tartok tőle, nem az ő keze van a dologban) irritálta, hogy ennek a maroknyi, Budapestről kifolyó pénznek a felhasználásáról „ott”, nem pedig „itt” rendelkeznek. A polip karjai működésbe léptek.

De van ebben a történetben valami látszólag rejtélyes elem. Mert ugyan igaz, hogy az MCSMSZ vezetői közül néhányan az Orbánék által gyűlölt romániai magyar tömegpárt, az RMDSZ tagjai, de, lévén szegény csángó magyarok, kik az anyaország szeretetére és olykor bő kezére talán mindenki másnál jobban vágynak, megnyilatkozásaikban eddigelé sokkal inkább Fidesz-barátnak tűntek, mint olyanoknak, akik a „nemzeti politikában” az RMDSZ fő áramához igazodnak. És lám... Most nyilvánosan fel kell panaszolniuk, hogy oktatási programjukat, szellemi és anyagi tőkéjüket „át kell adniuk egy olyan szervezetnek, amelyben többséget alkotnak azok a magyarországi személyek, akik nem ismerik a Csángóföldet, a moldvai helyzetet”. Na és? „Mi akkor is jobban tudjuk.”

Az MCSMSZ darab ideig alkudozott Répás Zsuzsannával és a végén eljutott ahhoz a konklúzióhoz, hogy az új alapítványra, önnön megalázkodására igent semmiképp nem mondhat, de nemmel sem válaszolhat, mert akkor Budapestről az oktatási program egy fillért se kap. Felállt a vezetőség tehát.

A budapesti taktika beválni látszik. A csángók majd választanak maguknak új, a Fidesznek engedelmes vezetőséget, amely aláírja az új alapítvány alapító okiratát, él a bele nem szólás „jogával”, tudomásul veszi, hogy tisztesség ne essék szólván: kifosztják (vö. százmillió). A romániai magyarság lelkéért folyó pozícióharcban, melynek volt már egy-két jelentős állomása – a honosítás Tőkésék kezére játszása, székelyföldi lapfelvásárlások –, újabb front nyittatott. E harc kommunikációs veleje az, hogy aki Orbánékkal tart, az jó magyar, aki nem, azt egy könnyed mozdulattal kivetik a „nemzettestből”. A Répás-hivatal „gázolt”, és már meg is nevezte a „cserbenhagyót”: az MCSMSZ-t.

Répás Zsuzsanna