Puhatolózás a táliboknál

Tárgyalások kezdődtek afgán lázadók és amerikai tisztségviselők között Katarban: az egyeztetések középpontjában bizalomépítő intézkedések állnak – írta korábbi tálib tisztségviselőkre hivatkozva a The New York Times vasárnapi száma.

A vezető amerikai lapnak nyilatkozó források szerint a tálibok felgyorsították az előzetes tárgyalásokat az USA mindenkori leghosszabb, még 2001-ben indított háborújának lezárásáról, és négy-nyolc fős delegációjuk utazott Pakisztánból Katarba. A fő téma a fogolycsere lehet: Washington szeretné elérni, hogy a tálibok átadjanak három, a fogságukban lévő amerikai túszt, aminek a fejében a tálibok azt várják, hogy

Guantánamóról öt tálibot engedjenek el. Napirendre tűzték továbbá, hogy a NATO vonja vissza az „élve vagy halva” körözési parancsot tálib felkelők ellen. A Dohába érkező tisztségviselők között van Ser Mohamed Sztanakzai volt külügyminiszter-helyettes, Tajeb Agha, a tálib fővezér, Mohamed Omar molla egyik közeli tanácsadója és az 1996 és 2001 között hatalmon lévő afgán kormány több tagja, beleértve Arszala Rahmáni volt felsőoktatási minisztert is.

A tárgyalások Pakisztán hallgatólagos jóváhagyásával kezdődhettekmeg, jóllehet Iszlámábád korábban megakadályozta, hogy a tálibok egyeztessenek az amerikaiakkal. Az afganisztáni kormány – amely kezdetben dühösen reagált arra, hogy kihagyták a folyamatból – elvben elfogadta a párbeszédet, de közvetlenül nem vesz részt az egyeztetésen. Katarban a tálibok hamarosan képviseleti irodát is nyitnak. Afganisztánban egyesek attól tartanak, hogy az irodát propagandára, toborzásra és időhúzásra használják fel a nemzetközi erők 2014-es kivonulása előtt.

Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium szóvivője csak anynyit mondott a The New York Timesnak: Marc Grossman, az Obama-kormány afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja „több megbeszélést” folytatott Katarban Afganisztán jövőjéről. Grossman egy múlt heti kabuli sajtókonferencián kijelentette: a béketárgyalások érdemi része csak akkor kezdődhet meg, ha a tálibok lemondtak a nemzetközi terrorizmusról, és beleegyeztek a fegyveres konfliktusnak véget vető békefolyamat támogatásába.

Ezzel párhuzamosan Szaúd-Arábiában tárgyalni készül a tálibokkal Hamid Karzai afgán elnök is – értesült a BBC. Ezekre a megbeszélésekre még azelőtt sor kerülhet, hogy hivatalosan megnyílna a tálibok katari irodája. A tárgyalások áttörést jelenthetnek a 2001-ben elűzött szélsőséges rezsim és a jelenlegi hatalom viszonyában. A tálibok ugyanis eddig minden közeledési kísérletet elutasítottak a kabuli kormány részéről, és el sem ismerik a Karzai-adminisztrációt.

Karzai kellemetlen hírrel távozott a minap Párizsból. Nicolas Sarkozy elnök bejelentette: a tervezettnél egy évvel korábban, 2013 végéig befejeződik a 3600 fős francia harci egységek kivonása Afganisztánból – írta az MTI.

Amerikai járőr a kelet-afganisztáni Dzsalálábád városában
Amerikai járőr a kelet-afganisztáni Dzsalálábád városában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.