Az Európát – sőt az európaiaknak „hála” a fejlődő országokat is – elárasztó elektronikus hulladékhegyeket unták meg a brüsszeli törvénygyárban, ahol az eddigi szabályozás szigorúbb változatát dolgozták ki. Bőven van mit szigorítani: az EU-tagállamokban ma lakosonként négy kiló e-szemetet kell begyűjteni évente, miközben (becslések szerint) húsz kiló ilyen hulladékot is termel egy-egy uniós polgár.

Riasztó adatokat közölt a dán oknyomozó újságírókból álló Dan-Watch szervezet. Nagy európai államok (Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország, Belgium, Hollandia) fejlődő országokba, így például Ghánába szállítják a kiselejtezett számítógépeket. Ott nagy szemétlerakó telepeken helyi lakosok ezrei – köztük gyermekek – szedik ki belőlük a kis mennyiségű, de értékes anyagokat (ezüst, palládium, réz, indium).

Ám a különféle elektromos „ketyerékben” nemcsak értékes, hanem veszélyes anyagok is rejtőznek (ólom, higany, kadmium). Nagyon nem mindegy tehát, hol landolnak a kidobott tévék vagy nyomtatók. Ezért is kerültek az eddiginél nagyra törőbb célok az új EU-irányelvbe, amelyet a múlt héten szavazott meg az Európai Parlament. 2016-ra az uniós tagországokban már annyi elektronikus hulladékot kell begyűjteni, amennyi megegyezik az előző három évben piacra került eszközök tömegének 45 százalékával. Ezt az arányt 2019-ig 65 százalékra kell feltornázni.

Nem aratott osztatlan sikert az irányelv azon rendelkezése, hogy a kisméretű termékeket (mobiltelefon, villanyborotva stb.) bármely nagyobb szaküzletben ingyen leadhassák a vásárlók, függetlenül attól, hogy vesznek-e ott új készüléket. „Túlzott és aránytalan” terheket ró mindez a kereskedőkre, akikből így szeméttelepek gazdái lesznek – figyelmeztetett a Kis- és Középvállalkozások Európai Szövetsége (UEAPME).

„Semmi értelme arra kötelezni egy telefonokat árusító kereskedőt, hogy vegyen vissza kenyérpirítókat. Mindez csupán biztonsági gondokat okoz (eltörnek például a boltokban felhalmozott, higanyt tartalmazó villanykörték), és ellehetetleníti a kis mennyi ségű hulladék gyűjtésére szolgáló rendszereket is” – háborgott Xavier Durieu, a kiskereskedőket tömörítő EuroCommerce főtitkára. Szerinte valami hasonlót kellene kitalálni, mint a kollektív szemétgyűjtésnél: külön zsákokat lehetne például kapni az elektromos készülékek kidobásához.

Más problémát lát Luigi Meli, az Európai Háztartási Gépgyártók Tanácsának (CECED) vezérigazgatója. Mint mondta, a gyártók jelenleg az elektronikus hulladék egyharmadát gyűjtik be és dolgozzák fel.

A fennmaradó kétharmad összegyűjtésével viszont – a kellő anyagi haszon reményében – olyanok foglalkoznak, akikre nem is vonatkozik a frissen módosított irányelv.

A bírálatok ellenére örvendezett az új szabályozásnak Karl-Heinz Florenz német EP-képviselő, jelentéstevő. „Erőteljes üzenetet küldött az Európai Parlament a hatóságoknak, a gyártóknak és a fogyasztóknak: mindannyiuknak tenniük kell azért, hogy még több elektromos árut begyűjtsenek és újrahasznosítsanak. Szigorúbb szabályokkal igyekszünk megakadályozni, hogy az ártalmas hulladékokat fejlődő országokba szállítsák” – jelentette ki.

Még nincs vége a történetnek. Ha a tagállamok minisztereiből álló tanács is áldását adja az irányelvre, az uniós országoknak másfél évük lesz az alkalmazkodásra. Bár a kezdeményezés sikeréről leginkább a ghánai lakosok tudnának majd beszámolni.