Hogy kié lesz az évi többmilliárdos üzlet, azt egyelőre senki sem tudja: a begyűjtés és a hasznosítás rendszere eddig olajozottan működött, most viszont egy új szereplő – az állam –újraosztja a lapokat.

A kiszolgált elektronikus eszközök termékdíjas hulladéknak számítanak: ez azt jelenti, hogy az eladott készülékek árába beépülő termékdíj szolgál a gyűjtés és a hasznosítás forrásául. Erre a bevételre most egy állami szerv, az újonnan felállított Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) tette rá a kezét (nem csak az e-hulladékok frontján): ez a szervezet választhatja ki a piaci szereplőket, amelyek támogatást kapnak a visszagyűjtés és a feldolgozás finanszírozására. A pénzért pályázni kell az OHÜ-nél. Tény ugyan, hogy az e-hulladék feldolgozásainak egyes részterületei piaci alapon, támogatás nélkül is működnek az aktuális nyersanyagárak függvényében, ám aki támogatott gyűjtési-feldolgozási kvótát nyer a pályázaton, szinte behozhatatlan versenyelőnyhöz jut a többiekhez képest.

Eddig a rendszer másképp működött: a szervező és pénzosztó szerepet úgynevezett koordinátorok (erre a célra szerveződött nonprofit cégek) látták el. Az e-hulladék esetében az Electro-Coord Magyarország volt a koordinátor – a több mint négyszáz termelőcéggel szerződésben álló, tőlük a gyártói felelősséget licencdíj fejében átvállaló cég 2005-től szisztematikusan építette ki a maga rendszerét, s mára az egész országot lefedő (ráadásul saját tulajdonú) begyűjtési hálózattal és infrastruktúrával rendelkezik. Szinte biztosra vehető tehát, hogy az Electro-Coord is a kvótanyertesek között lesz, ha ugyanis egyik pillanatról a másikra kilépne a piacról, alighanem összeomlana az e-hulladékok újrahasznosítása.

A létező szisztéma segítségével 80 százalék feletti hasznosítási arányt sikerült elérni, megszervezve, hogy a háztartásokból és az üzletekből is elszállítsák (a leggyakrabban valamilyen csererendszerben) a régi készülékeket. Az elmúlt hat év alatt jóval több mint százezer tonna elektronikus hulladékot gyűjtöttek be, mintegy 12 milliárdos ráfordítással. Az újonnan csatlakozott EU-tagállamok közül Magyarország teljesítette először az uniós elvárást, amely szerint 2008 végéig kellett elérni az egy főre jutó, évi négykilós visszagyűjtési eredményt. Valószínűsíthető, hogy a munka a jövőben profitorientált szisztémában folytatódik, a végső finanszírozó azonban továbbra is az állam, illetve az új készülékek árában a termékdíjat megfizető állampolgár lesz. Idehaza az utóbbi években szinte teljes körű hasznosítási vertikum épült ki a fémekre és a műanyagokra, az elemeken és az akkumulátorokon kívül (amelyek nem is tartoznak az e-hulladékok közé) a berendezések összes alkatrészét fel tudják dolgozni az országhatárokon belül.

Az összes jelentős hulladékhasznosító és kommunális cég is foglalkozik e-hulladékokösszegyűjtésével, sőt a biztos finanszírozási háttérnek köszönhetően egyfajta verseny is kialakult az értékes másodnyersanyagokért. Ez a környezet szempontjából mindenképpen jó hír, hiszen egyebek közt ólom, higany, kadmium, króm, báriumvegyületek és brómozott égésgátló anyagok kerülhetnek a környezetbe azokból az eszközökből, amelyek nem kerülnek be valamelyik hasznosítási csatornába (hanem az árokparton vagy a hulladéklerakón kötnek ki).

Egy átlagosmobiltelefonban a periódusos rendszer több mint negyven eleme megtalálható, és a mérgező nehézfémek mellett többféle nemesfém is (például 24 milligramm arany). A világon eddig legyártott mobiltelefonok 300 tonna ezüstöt, 29 tonna aranyat és 11 ezer tonna rezet tartalmaznak. Egy amerikai piac elemző cég, a Pike Re search szerint a komputerekből, mobiltelefonokból és más elektronikus eszközökből származó hulladékok menynyisége a következő tizenöt évben a két és félszeresére, azaz a 2010-es 6 millió tonnáról 2025-re 15 millióra emelkedhet.