Bukarest utcáin a „felháborodottak”

A románokat most ugyanaz viszi az utcára, ami két évtizedre apátiára ítélte őket: a politikai alternatíva hiá nya – véli Cristian Pirvulescu. A politikai elemző, egyetemi tanár a lapunknak adott interjúban rámutatott, hogy a romániai tüntetők között is megjelentek a Nyugat-Európából már ismert „felháborodottak”, és az ellenzék most kísérletet tesz rá, hogy átvegye az irányítást az utcán. Pirvulescu ugyanakkor figyelmeztet: a válság közepette erősödhetnek a magyar kisebbség elleni hangok is.

Egy hete a nyugati sajtó még azt írta, Románia apátiába süllyedt ország, amelynek kormányától tanulni lehet a válságkezelést. Mi változott?

Az apátia csak látszólagos volt. Jelentős megmozdulásokról most sem beszélhetünk, de nem elhanyagolható, ha a téli zimankóban ennyi ember utcára vonul. Nagyon érdekes a tüntetők társadalmi profilja. Ott vannak a sokat emlegetett futballhuligánok, vagyis a szegénynegyedek fiataljai. A legtöbben munkanélküliek, ugyanakkor nagyon sok a tanárember, akiket a leginkább érintettek az ötven százalékig menő fizetéscsökkentések.

 

Mivel magyarázza, hogy a leggyakrabban visszatérő követelések politikai jellegűek?

A futballhuligánoknak nevezett fia talok egyes szlogenjei elképesztők: például alkotmányos forradalmat követelnek. Ez már a Nyugat-Európából ismerős „felháborodottak” megmozdulása olyan értelemben is, hogy más szabályokat, több demokráciát követelnek.

Beszélhetünk szoros értelemben vett társadalmi megmozdulásról, amely képes változást generálni?

Egyelőre nehéz politikai programról beszélni, és nem is hiszem, hogy a tiltakozók előállnának ilyesmivel, befolyásolni viszont talán tudják majd a politikai életet. A mai Románia nem ugyanaz, mint az egy héttel ezelőtti. Azt tapasztaltam: az emberek már nem félnek. Klasszikus értelemben véve Romániában természetesen nem volt diktatúra, de az emberek pár napja még féltek kiállni és vállalni a véleményüket. Ennek vége, s ez sokak számára új érzés.

Az ellenzék nagyszabású felvonulást hirdetett. Megpróbálnak rátelepedni a spontán tüntetésekre? A tüntetők egyik üzenete éppen az, hogy hatalom és ellenzék egy kutya...

Az ellenzéknek mindenekelőtt saját programját kell rendbe tennie és megfogalmaznia. Megpróbálja átvenni az irányítást, a mára bejelentett tüntetéssel teszteli az utcát, de nagyon kell vigyáznia, nehogy a „felháborodottak” területére tévedjen. Ezzel sem játszaná el a választási esélyeit, a most kínálkozó taktikai előnyt viszont mindenképpen elveszítené.

Kedd este trágár feliratot festettek a kolozsvári Mátyás-szoborra, miközben az RMDSZ is tagja a kormánynak. Elképzelhető, hogy a társadalmi feszültség a magyarok és a románok közti viszonyt is érinti?

A Románia Magyar Demokrata Szövetség elleni megnyilvánulások hosszabb ideje manipulációra vezethetők vissza. Sőt többről van szó: magyarellenes manipulációról. Több jel is arra utal, hogy végső kétségbeesésükben egyesek az 1990-es évek nacionalista politikájához nyúlnak a választási kampányban. A nacionalista veszély reális, szerintem szükség volna a felelős politikai erők megállapodására, nehogy a szellem kiszabaduljon a palackból. Ne felejtsük el, a válság amúgy is termékeny talaja a nacionalista érzelmeknek. Megkockáztatom, hogy az RMDSZ és a magyarok szempontjából jobb lenne, ha előre hozott választásokat tartanának, mert így nem maradna idő az említett forgatókönyv megvalósulására.

Felháborodottak Bukarestben– kormányellenes tüntetők a román főváros központjában
Felháborodottak Bukarestben– kormányellenes tüntetők a román főváros központjában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.