A perek tárgyát egy svájci frankban kötött devizahitel képezi, amelyet a város kötött 195 millió frank (135 millió euró) értékben, 2017-ig szóló futamidővel. Pontosabban nem is a hitelről van szó, hanem a linzi pénzügyi igazgató, Werner Penn által 2007-ben ehhez vállalt biztonsági megállapodásról. Komplikált konstrukció ez, amely azt mondja ki, hogy ha az euróban mért frankárfolyam 1,54 vagy ennél gyengébb, akkor a BAWAG évente kétszer a hitelösszeg 0,7 százalékának megfelelő összeget fizet a kamat mellé a városnak 2017-ig. Ha viszont a frank izmosodik, azaz egy euróért 1,54 franknál kevesebbet számolnak, akkor a város fizet a banknak.

A kockázatos egyezség már 2010-ben Linz ellen fordult, amely a kamatköltségeken túl kénytelen volt 15,9 millió euró extrát kifizetni a pénzintézetnek. 2011 tavaszán további 14 millió euró terhelte volna a várost, októberben pedig már 45 millió. Az elviselhetetlen terhek már 2011 márciusában felnyitották a városvezetés szemét: bejelentették, hogy lelkiismeretlen spekulációról van szó, és nem hajlandók az ügyletet finanszírozni. A pénzügyi igazgató – aki magára vállalta az előnytelen egyezség aláírását – még márciusban lemondott. A város pénzügyi tanácsosa viszont állította, hogy ő semmiről sem tudott, a csalárd üzletért a bíróság előtt kell a BAWAG-nak felelnie.

Mindkét oldal drága ügyvédeket, pénzügyi kitűnőségeket alkalmazott igaza bizonyítására. A periratok benyújtására azonban csak novemberben került sor; addig a linzi államügyészség vizsgálta, hogy tényleg semmit sem tudott a kockázatos konstrukcióról a város vezetése, és ha nem tudott erről, ez mentség-e. A bíróság némi formai hibát állapított meg mindkét oldalon, de az iratok újbóli benyújtása végül is 2011 utolsó hónapjában utat nyitott a jogi birkózásnak.

Linz a már eddig kifizetett 25 milliót szeretné visszaszerezni, és egyebek között azzal érvel, hogy Werner Penn egyszerű pénzügyi tisztségviselő volt, aki nem is értette a konstrukció összetettségét. Ráadásul 2009-ben még a városnak hozott hasznot az árfolyam–kamat egyveleg. Ezért nem fogadták el a BAWAG akkori ajánlatát, hogy kiszállhatnak az ügyletből, vagy módosíthatják a feltételeket. Ősszel pedig önkormányzati választásokat tartottak, és semmiképpen sem akarták rontani esélyeiket. Dobusch polgármester szerint ma inkább azt kell nézni, hogy a város kockázata hússzor akkorára lett szabva, mint a banké, amelyről azt hitték, hogy baráti vállalkozás, nem pedig hiéna.

A BAWAG úgy számol, hogy 2017-ig neki 350 millió euró jár, és a perköltségekkel együtt 418 milliót tesz ki a követelése. Nevetségesnek minősíti a linzi felvetést, hogy a pénzügyi igazgató nem is írhatott volna alá egyedül, így az egyezség érvénytelen. Az ügylet nem ismerete nem jelent felmentést, állítja a bank, amúgy is életszerűtlen a magányosan aláíró igazgató elmélete.

Rontja az osztrák város esélyeit az is, hogy a BAWAG az egyezség idején volt vezérigazgatója, Ewald Nowotny ma az osztrák jegybank elnöke: szociáldemokrata ugyan, de szíve a bankhoz húz. Nowotny ígérte, hogy megjelenik a linzi önkormányzat vizsgálóbizottsága előtt, de aztán visszakozott. Az ügyletről csak később, az újságból értesült – hangoztatta, nem az ő vezetői szintjén született a döntés. Kész ugyan eljönni a felső-ausztriai fővárosba, de ott legfeljebb általános közgazdasági ismereteket oszthat meg hallgatóival. Hasonlóan elzárkózott a linzi származású, szintén szociáldemokrata Helmut Ettl, aki a bécsi pénzügyi felügyelet első embereként segíthette volna földijeit.

A per, ha minden bírói fokon végigfut, négy évig is eltarthat – ez pedig egyik félnek sem áll érdekében. Az utóbbi hetekben durvult a hangnem a vitatkozó felek között, a linzi szélsőjobboldali Szabadságpárt már vadnyugati módszereiért kárhoztatta a „karvalytőke” kezébe került pénzintézetet. A végkimenetelt osztrák önkormányzatok sokasága figyeli: olyanok, amelyek szintén kellő pénzügyi ismeretek híján vannak, de politikai segítségben reménykednek.