Súlyos ár a könnyű gipszért

– A tudomány egyre korszerűbb, viszont méregdrága gyógymódokat talál fel. Ezek finanszírozását a nálunk sokkal gazdagabb államok sem tudják másként megoldani, csak úgy, hogy a pácienstől is anyagi hozzájárulást kérnek. Mi sem tehetünk másképp – jelentette ki az egészségügyi reformmal kapcsolatos tavalyi parlamenti vitában Boris Stastny, a prágai alsóház illetékes bizottságának elnöke. A tervezetet a kormánypárti többség végül elfogadta.

Ennek alapján idén januártól a kórházi ellátásért az eddigi hatvan helyett napi száz koronát (hozzávetőleg ezerkétszáz forintot) kell leperkálni. Minden receptért harminc koronát, az esti és hétvégi ügyeleteken a sürgősségi ellátásért pedig hatvanat kérnek. Az idén az ötven koronánál olcsóbb gyógyszerek árát teljes mértékben a beteg fizeti meg, és a drágábbakból is kevesebbet térítenek a biztosítók.

A legnagyobb vitát a tizennyolcféle, úgynevezett átlagon felüli ellátás bevezetése váltotta ki. Januártól ugyanis hétféle nem kötelező védőoltásért, kétfajta kontaktlencséért, továbbá az úgynevezett könnyű gipszekért (amelyekkel törött kezet vagy lábat rögzítenek), valamint néhány műtétért jelentős összeget kell fizetni. Frantisek Bublan, a cseh szocdemek (CSSD) szakpolitikusa szerint ez a rendelkezés szegény és gazdag páciensekre osztja fel a lakosságot. – A megélhetési költségek rohamos növekedése miatt egyre kevesebben tudják majd megfizetni ezeket az összegeket. Már most is milliókkal tartoznak a kórházaknak a volt páciensek, akiket emiatt végrehajtók zaklatnak, és a helyzet az idén nyilvánvalóan tovább romlik – érvelt.

Leos Heger egészségügyi miniszter példákkal igyekezett megnyugtatni őt. – Aki laparoszkópos eljárással kéri az epeműtétet, az Prágában mostantól harmincezret, a megyeszékhelyeken rendszerint ötezerrel kevesebbet fizet. Ha úgy dönt, hogy kés alá fekszik, vagyis a hagyományos eljárást választja, akkor ingyenesen műtik meg. Végtagbeültetéseknél is ugyanez lesz a helyzet, miként a tört végtagok gipszelésénél is. A legkorszerűbb eszközök és anyagok nem lesznek ingyenesek. Ezzel a szürkegazdaságot és a paraszolvenciát is visszaszorítjuk, hiszen nyílt titok, hogy a legmodernebb beavatkozásokért jelenleg vastag borítékot dugnak az illetékes orvos zsebébe. Most ugyanez a pénz a kórház és az egészségügyi biztosítók anyagi helyzetén javíthat, méghozzá törvényesen. De mindig a páciens dönt az ellátás módjáról – fejtegette a tárcavezető.

Több pénzért jobb szolgáltatásokat is ígért a miniszter. Áprilistól rendelet szabja meg, hogy a rohammentőnek sürgősségi hívás esetén az ország bármelyik településére legkésőbb húsz percen belül meg kell érkeznie. A betegnek súlyos műtét előtt joga lesz a javasolt beavatkozásról az általa kiválasztott más szakorvossal konzultálni. Ennek költségeit az egészségügyi biztosítója állja, amelytől a páciens évente legalább egyszer kérhet bizonylatot arról, hogy a társaság mikor és mennyit térített a kezeléséért. Ezzel a viszonylag gyakori csalásokat igyekeznek kiszűrni.

Az egészségügyi reform további részeként 2013-ban megszabják azt is, hogy mennyi a leghosszabb idő, amely alatt a polgár saját gépkocsijával eljut az egyes rendelőkbe és kórházakba. A családi orvosát, a gyermekorvost és a fogorvosát legkésőbb negyven, a diabetológust negyvenöt, a többi szakorvost pedig százhúsz percen belül el kell érnie. A szükséges hálózat kiépítése a kilenc állami, illetve ágazati biztosító kötelessége lesz. Ugyancsak a jövő évtől törvényben szabják meg, hogy egyes beavatkozások esetén mennyi lehet a leghosszabb várakozási idő.

Helikopter a brnói kórház udvarán
Helikopter a brnói kórház udvarán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.