Busek úgy véli, hogy már itt lenne az ideje a „nyílt fellépésnek”. A térséggel hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló politikus-elemző Busek osztrák egyetemi körökben határozottan érzékeli a magyar fejleményekkel összefüggő növekvő nyugtalanságot, ám azzal kapcsolatban csak reménykedik, hogy a bécsi nagypolitika folytat-e „csendes diplomáciát”.

Egyre többen vetik fel Orbán Viktor és az osztrák Jörg Haider közti hasonlóságokat és az Ausztria elleni, 2000-ben bevezetett uniós szankciókat. Ám Busek így véli, itt most másról van szó. Szerinte Orbán és a 2008-ban autóbalesetben elhunyt osztrák jobboldali politikus személyisége között nem érdemes a hasonlóságot firtatni, az FPÖ vezére ugyanis elsősorban a nemzetiszocializmus szellemével viaskodott, míg a magyar politikus inkább a nacionalista kártyával játszik.

A 2000-ben a néppárti-szabadságpárti koalícióval szembeni európai szankciókat sem érzi relevánsnak: szerinte a szankciókat akkor Brüsszel túl korán hozta meg az osztrák kormánnyal szemben, még azt megelőzően, hogy a kabinet bármilyen lépést tett volna. A néppárti politikus hangsúlyozza: ő maga elvben nem is híve a közösségi büntetőszabályoknak.

Az egykori alkancellár úgy látja, hogy Magyarországon ezúttal is – miként a Trianon-nosztalgia esetében – egyfajta belső feszültségről van szó: a Habsburg-ellenes, antiszemita „kuruc virtus” és a nyitott Budapest szembenállásáról, az eltérő gyökerekről. Nyugtalanítónak tartja a magyarországi helyzetet, s az ésszerű gazdaságpolitika hiányával magyarázza, hogy a magyar állampolgárok tömegesen mentik ki a pénzüket az országból. De – teszi hozzá – él benne egy irracionális optimizmus, hogy a magyarok, az osztrákokhoz hasonlóan, ezúttal is képesek lesznek „kibekkelni” a válságos helyzetet. „Egy ország sohasem menthetetlen, a magyarokban megvan a tehetség a túlélésre.”