Orbán, a törzsfőnök

Pozsonyban nagy terjedelemben és naprakészen foglalkoznak Magyarország kétharmados kormánytöbbségének „gazdasági ámokfutásával és az autokrata kabinetnek a demokrácia utolsó intézményeit felszámoló lépéseivel” (Pravda). A napilapok és az internetes portálok a minap vezető hírként ismertették José Manuel Barroso levelét és a magyar kormányfő visszautasító válaszát.

„Magyarország még nem egészen Oroszország, mert déli szomszédunknál mégiscsak létezik civil szféra, amely még ellenáll. Ám a karácsony előtt keresztülhajszolt választási és más törvények révén déli szomszédunknál megszűnt a szabad politikai verseny, elhalnak azok az intézmények is, amelyek feladata a hatalom ellenőrzése és a politikai szabadságjogok védelme” – mutat rá Peter Morvay, a neves szlovák publicista, aki szerint az egyetlen jó hír, hogy Orbánéknak még mindig nem sikerült legyűrniük a jegybankot és ezzel kész helyzet elé állítani a Nemzetközi Valutaalapot. Így maradt némi remény az ésszerű kiegyezésre.

Kollégája, Peter Schutz viszont úgy véli, hogy a magyar kormányfő nem lesz hajlandó kompromisszumot kötni sem az IMF küldöttségével, sem Brüsszellel. „Gazdasági szabadságharcában megfeledkezik arról is, hogy a vészesen közelgő államcsődöt kétharmados többséggel sem lehet túlélni” – hangsúlyozza a szlovák politikai elemző.

A magyar választási törvény módosítása kapcsán leszögezi, hogy Orbán Viktor immár törzsfőnök lett, mert a voksoláshoz való jogot néptörzsi alapon adták meg a határon túli magyar kettős állampolgároknak. „Bár e jogszabály miatt valószínűleg nem kap újabb nyomatékos figyelmeztetést az Európai Bizottság elnökétől és más brüsszeli politikustól sem, újabb konfliktusok magvait veti el a térségben, ahol tovább nő a személye és a kormánya iránti averzió” – mutat rá a szerző. Aki szerint azonban egyáltalán nem kizárt, hogy ezzel a jogszabállyal már senki sem él majd, mert addigra Orbán forradalma felfalja a magyarok megtakarított pénzeit és egyszersmind a vezért is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.