A németek már megégették magukat Orbánnal

A németek egyelőre hallgatnak: a Barroso-levél és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter nyilvánosságra került figyelmeztetéseinek tükrében sokatmondó, hogy Berlin óvatosan távol tartja magát a magyar belpolitikától.

Az ellenzéki szociáldemokraták nem fukarkodnak ugyan a bírálatokkal – Martin Schulz európai parlamenti képviselő a médiatörvény és az új alkotmány miatt többször is kikelt már Orbán Viktor ellen, és az SPD legutóbbi kongresszusán is téma volt a magyar demokrácia aggasztó helyzete –, ám a kereszténydemokraták egyelőre nem csatlakoznak a kritikához.

Jó okuk van rá, mert tavaly már néhányszor megégették magukat. Amikor Werner Hoyer külügyi államtitkár tavaly karácsonykor óvatosan bírálta a médiatörvényt, a kormány kikérte magának a magyar belügyekbe való beavatkozást, ráadásul Hoyert nem létező párt politikusának állították be. Amikor Angela Merkel szóvivője szót emelt ugyanebben az ügyben, Szijjártó Péter arcátlanul „leszegénykancellárasszonyozta”, azt sejtetve, hogy nem tájékozott eléggé az ügyben.

A német lapok azonban folyamatosan napirenden tartják a magyar ügyeket: videóval számoltak be az LMP-s képviselők elviteléről, tudósítottak a Klubrádió frekvenciájának megvonásáról, borús kilátásokat jósoltak az IMF-fel és az EU-val folytatott tárgyalások megszakadása és a leminősítések után. Amikor december elején Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert a Corvinus egyetemen díszdoktorrá avatták, óvatos kritikát is megfogalmazott, csak általánosságban: Európa nem a válság oka, hanem a megoldása, és nem szabad visszatérni a nacionalizmusokhoz – figyelmeztetett.

A németeket leginkább az aggasztja, hogy a magyar kormány egyre inkább ebbe a kategóriába kerül. Nem a lengyel Donald Tusk-féle, európai konzervatív vonalat képviseli, amely – a történelmi ellentéteken felülemelkedve – akár a szövetségese is lehet Németországnak a XXI. században, hanem egy múltba forduló, a közös Európából kifelé kacsingató, Kaczynski-féle párttá kezd válni. Mindez nemcsak politikailag veszélyes, és az Európai Néppárton belül egyre kínosabb, hanem gazdaságilag is bizonytalanságot jelent a német befektetőknek.

A Merkel-kormány óvatossága azzal is magyarázható, hogy nem akarja a gazdasági együttműködést veszélyeztetni. De valószínűleg az is ott húzódik mögötte, hogy nem hisznek a frontális kritikában – ráadásul politikai-diplomáciai energiáik nagy részét a magyar belügyeknél súlyosabb, európai politikai kérdések emésztik fel.

De nyilván nem lepte meg őket, amikor „helyettük” az osztrákok szólaltak meg. Maria Fekter (szintén néppárti) osztrák pénzügyminiszter a devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatban nem tett lakatot a szájára, és közölte: Bécs az Európai Bírósághoz fordul, mert bankjait hátrányosan érinti a magyar jogszabály. A magyar gazdaságpolitikát következetlennek ítélte, amely aláássa a befektetői jogbiztonságot – és kilátásba helyezte, hogy befektetők a jövőben esetleg kivonulhatnak az országból.

Orbán Viktor és Angela Merkel
Orbán Viktor és Angela Merkel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.