Persze vigyázzunk ezzel a kormánytámogató egységgel. Tény, hogy Itália szinte egy emberként követelte a bohóccá lett Silvio Berlusconi távozását és a technokrata Monti székfoglalóját, de ez távolról sem jelenti azt, hogy az új római kormány lépéseit fáklyásmenet kísérné. Alighogy kibontotta az új kormányfő a kizárólag virgácsot tartalmazó Mikulás-csomagját – benne a nyugdíjkorhatár és a benzinár emelésével, azonnali vagyon- és ingatlanadó bevezetésével –, máris utcára szólították az embereket a szakszervezetek. Sőt, az utóbbi hat évben külön utat járó munkavállalói érdekképviseletek a gyorsított nyugdíjreform és az ingatlanadó bevezetése elleni tiltakozásban megint egymásra találtak. S hasonlóan kommentálták az új kormányfővel folytatott első találkozójukat is. „Távol esik egymástól a szakszervezetek és a kormány álláspontja” – nyilatkozta Raffaele Bonanni, az UIL szakszervezet főtitkára. „Monti nagyon udvarias volt, de nem engedett semmiből” – tette hozzá Susanna Camusso, az ötmilliós CGIL vezetője. Monti pedig így kommentálta a találkozókat: „Végveszélyben az ország, nincs tér engedményekre”.

A rakoncátlan olasz sajtó aztán kiderítette, hogy azért mégis van. Bár Monti kormánya sziklaszilárdnak mutatkozik az új adónemek legszigorúbbjának, az ingatlanadónak a beszedésében – a 30 milliárd eurós összértékű megszorítások egyharmadát az első lakásra kivetett ingatlanadótól várja –, odáig mégsem merészkedett, hogy ezt az adónemet kiterjessze az egyházra is. Pedig ebből nem keveset „kaszálhatna”, hiszen az itáliai ingatlanok 20-30 százaléka van a Vatikán vagy az olasz katolikus egyház kezében.

Hogy micsoda értékről beszélünk? Legkevesebb 115 ezer lakóépület, 36 ezer parókia, 9 ezer iskola és négyezer kórház, illetve egészségügyi intézmény áll az egyház kezelésében, s élvez emiatt teljes adómentességet. Privilégiumukat a Giuliano Amato kormánya által 1992-ben előterjesztett, és a parlament mindkét házában elfogadott törvényjavaslatnak köszönhetik. Az olaszok leggyűlöltebb adóneme persze azóta kalandos utat járt be. Romano Prodi baloldali kabinetje 2006-ban elvileg kiterjesztette az ingatlanadót az egyházi intézményekre is, majd a nagy populista, Berlusconi törölte a teljes adónemet.

De már az egyházzal jó viszonyra törekvő, hívő katolikus Prodi is hagyott egy kiskaput a maga törvényén. A szövegben ugyanis az szerepelt, hogy adómentességre csak a „nem kifejezetten kereskedelmi jellegű” egyházi intézmények jogosultak. Ám a világi pályán is ügyesen mozgó egyház azonnal megtalálta ezt a kiskaput, méghozzá éppen a „nem kifejezetten” szóösszetételben. Elég volt ugyanis egy orgonát, egy mobil szószéket vagy egy imazsámolyt elhelyezni az egyházi szálláshelyeken vagy a magánkórházakban, s az adómentesség máris érvényesíthető volt.

S a jelek szerint a kiváltságokon Monti egyébként kőkemény csomagja sem készül változtatni. Az egyházi ingatlanok – együtt a nagykövetségekkel, a nonprofit intézményekkel, a kulturális alapítványokkal, a mozikkal és a nemzetközi szervezetek épületeivel – továbbra is mentességet élveznek az adófizetés kötelezettsége alól. Kérdés persze, hogy a mélyen hívő katolikus Monti meddig lesz képes fenntartani ezt a privilégiumot, miközben honfitársainak soha nem tapasztalt módon kell meghúzniuk a nadrágszíjat.

A másik kérdés pedig, hogy az esélyegyenlőséget és az egyenlő versenyfeltételeket szigorúan ellenőrző Európai Unió szó nélkül hagyja-e az ügyet. Illetve ez utóbbi már nem is kérdés azóta, hogy az egyik olasz parlamenti párt, a radikálisok Brüsszelhez fordultak panasszal, s az Európai Parlament jövő májusban plénuma elé viszi az olasz egyház privilégiumának jogosságát. Addig pedig a Facebookon folyik a vita az ügyről, ahol az egyik hozzászóló máris feltette a kérdést: „És Isten miért nem fizet adót?”

Monti miniszterelnök elégedett lehetett a szavazás eredményével:a megszorítócsomagtól a piaci bizalom helyreállítását reméli