Bubi és a többi pénzes barát

Az egyik barát 500 ezer euróval segített a családi ház vásárlásakor, a másik 40 ezer euróval támogatta egyik könyve reklámkampányát. A jó barátok mind gazdag üzletemberek, a megsegített pedig jelenleg Németország államfője. Christian Wulff számára egyre kínosabb részletek látnak napvilágot, az Angela Merkel kancellár vezette keresztény–liberális koalíció azonban kitart a szövetségi elnök mellett. A berlini Bellevue-kastély lakója ugyanis az ő „termékük”.

Az 52 éves Wulff vesszőfutása azzal kezdődött, hogy kiderült: nagy valószínűséggel nem mondott igazat 2010 februárjában, amikor még Alsó-Szászország tartományi kormányfőjeként a hannoveri parlamentben az ellenzéki Zöldek arról faggatták: üzleti kapcsolatban áll-e Egon Geerkens multimilliomos nagyvállalkozóval? Wulff ezt tagadta, de utólag egyre több jel mutat arra, hogy földijétől, a szintén osnabrücki kötődésű Geerkenstől és nem annak feleségétől származik az a félmillió eurós magánkölcsön, amelyből a CDU-s politikus válása után új családi házat vásárolt. Az ötéves futamidejű, négyszázalékos kamatozású kölcsön jóval kedvezőbb feltételeket kínált, mint a hasonló banki-pénzpiaci termékek. A német sajtó szerint egyre valószínűbb: a vagyonát arany- és ékszerüzlettel, majd zsíros ingatlanbefektetésekkel megalapozó Geerkens, baráti körének csak Bubi, személyesen járt el annak érdekében, hogy a nevelt fiának tekintett Wulff magánkölcsönét szintén kedvező feltételekkel kistafírozott bankhitellé alakítsák át.

A sokáig a hallgatást választó Wulff végül elismerte, hogy a 2010-es meghallgatáskor esetleg félrevezető benyomást keltett, s ezt mélységesen sajnálja. Elismerte, az Edith Geerkensszel kötött magánszerződést is meg kellett volna említenie. A Der Spiegel hamburgi hírmagazin és más német lapok szerint Wulff azonban nem mond igazat: az egykori ékszerbolti eladóból milliomos feleséggé avanzsált Frau Geerkens pénze valójában a férje pénze.

A szerény körülmények közül származó, részben az atyai jó barátjának tekintett Geerkens segítségével kiemelkedett Wulff csak látszólag szerény és visszafogott személyiség. Talán pont származása, sanyarú gyerekkora kompenzálása végett vonzódik a csillogáshoz és a luxushoz. Mivel e kiváltságokat politikusi fizetéséből nem engedheti meg magának, jó barátai önzetlenségét veszi igénybe. Így amikor 2009 karácsonyán a Geerkens házaspár floridai házába repült telelni, az Air Berlin légitársaság – Wulff régi ismerőse, Joachim Hunold akkori elnök-vezérigazgató jóváhagyásával –több mint háromezer euró értékben a turistaosztályú jegyeket bizniszosztályúvá sorolta át.

Az államfő presztízsét egy másik baráti kapcsolat sem javítja. Carsten Maschmeyer, a rámenős értékesítési módszerei miatt sokat bírált AWD pénzügyi szolgáltató cég alapítója ugyanis 43 ezer euróval támogatta Wulff 2007-ben megjelent interjúkötetének reklámkampányát. A kiadó szerint ez teljesen elfogadott dolog, mások viszont meglehetősen kétes ügyletről beszélnek.

Wulff, az egykori alsó-szászországi miniszterelnök és az autóiparáról híres tartományhoz kötődő Maschmeyer régi cimborák. A kereszténydemokrata politikus és Bettina, a bulvársajtó által sztárolt második felesége 2010-ben a dúsgazdag üzletember mallorcai villájában nyaralt. Maschmeyer egyébként nemcsak jobbra, hanem balra is figyel. Nagyvonalúan támogatta 1998-ban az akkori alsó-szászországi tartományi kormányfő, a kancellári posztért ringbe szálló Gerhard Schröder választási kampányát, majd az SPD–Zöldek-koalíció kifutása után egymillió eurót fektetett be a szociáldemokrata politikus visszaemlékezéseinek kiadásába.

Der falsche Präsident – azaz a hamis, a téves elnök – hirdeti e heti számának címlapján a Der Spiegel, amely szerint egyre inkább megmutatkozik, milyen ára van annak, hogy Merkel 2010 nyarán azért támogatta Wulff államfővé választását, mert egyik legveszélyesebb pártbéli vetélytársától akart megszabadulni.

Wulff eddigi államfői tevékenysége meglehetősen vegyes képet mutat. Miközben látványos gesztusokat tett a Németországban élő muzulmánok felé, és példamutató módon lépett fel, amikor fény derült a neonáci terrorsejt által elkövetett brutális sorozatgyilkosságokra, a mostani euróválságban nem igazán ad fogódzót a polgároknak. Persze pénzügyekben nem biztos, hogy ő képviselné a mindenki felett álló erkölcsi szintet, ahogy az államfővel s annak szavahihetőségével szemben elvárható lenne. Kérdés, hogy a CDU/CSU-ban és a keresztény pártokkal együtt kormányzó liberálisoknál meddig tart ki az államfővel szembeni lojalitás.

Szeretik a luxust és a csillogást – Christian Wulff és felesége, Bettina
Szeretik a luxust és a csillogást – Christian Wulff és felesége, Bettina
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.