Hármas pillér modernizálva

A gyorsan változó és gyakran kiszámíthatatlan nemzetközi rendszerben is van állandó pont. A soros EU-elnökséget követő magyar külpolitika változatlanul hármas pillérre épül – ahogy a „külpolitikai háromlábúság” megszokottá vált a rendszerváltozás óta eltelt több mint két évtizedben. Az elnevezésekben is módosított, de új tartalommal szintén feltöltött hármas tartóelem a szélesebb értelemben vett közép-európai térségpolitikából, az euroatlanti orientációból és a globális nyitásból áll – derül ki abból a nyomdából frissen kikerült stratégiai dokumentumból, amelyet hétfőn mutattak be a Magyar Külügyi Intézetben (MKI).

Martonyi János külügyminiszter a bemutató kapcsán hangsúlyozta: az MKI keretében készült ötvenoldalas kiadvány nem kormányzati anyag, hanem a külpolitikai stratégiai gondolkodás összefoglalója. A tervekben mindenesetre szerepel egy új külkapcsolati stratégia kidolgozása is. Martonyi ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az Orbán-kormánynak van stratégiája, amit szerinte világosan lehetett látni az elmúlt másfél esztendőben. Majd hozzátette: a viták ellenére a hazai politikai pártok között igenis létezik külpolitikai konszenzus.

A magyar diplomácia feje szerint hazánk külpolitikája értékalapú, amit össze kell egyeztetni az ország és a nemzet érdekeivel. Két sajátosságra hívta fel a figyelmet: Budapest a kulturális-nyelvi sokszínűség fontossága mellett hangsúlyt fektet a közösségi jogok maradéktalan érvényesülésére is. A közösségi, értsd nemzetiségi jogok ugyanis az alapvető emberi jogok részeit képezik, s az egyéni jogok jelentős részének gyakorlása is csak közösségben, például kisebbségi-nemzeti közösségekben valósulhat meg. A nemzetpolitikát illetően az anyaországnak meghatározó, de nem kizárólagos szerepet kell játszania – ahogy a magyar kormány és a vajdasági magyarság képviselői együttesen és eredményesen léptek fel a szerb restitúciós törvény ellen. Az ebben megfogalmazott kollektív bűnösség az értékalapú magyar külpolitika számára általánosságban is elfogadhatatlan.

A hármas pillér első elemével, a térségpolitikával kapcsolatban Martonyi arról beszélt, hogy a szélesebb értelemben vett szomszédságpolitikát minden irányban erősíteni kell. Külön kitért Szlovákiára is, szerinte a két országot több fontos érdek köti össze, persze látni kell, hogy a kampányidőszakok nem a vitás kérdések rendezésének kedveznek.

Az új külpolitikai pillérről, a globális nyitásról szólva Martonyi úgy fogalmazott, hogy miközben a globális nemzetközi rendszerben nincs főhatalom, s a többpólusú világ szereplői erősen függnek egymástól, a sokszínű rendszer igen gyorsan változik, s e változások jelentős része beláthatatlan. Ilyennek nevezte az arab tavasz eseményeit, ami ugyan benne volt a levegőben, de a láncreakciószerű történéseket igazából senki sem látta előre.

Az viszont bizonyossággal megállapítható, hogy a II. világháború utáni nemzetközi politikai-pénzügyi intézményrendszer teljesen elavult, igaz, az ENSZ nélkülözhetetlen szereplő maradt. A klímaváltozás, az energia és az internetbiztonság kérdése mellett a világvallások egymáshoz való viszonya is egyre fontosabb geopolitikai tényezővé válik. Nem mindegy, hogy a másfél milliárd muzulmán számára az iszlám melyik modellje válik meghatározóvá. Sok múlik az európai kereszténydemokrácián is, hogy szót ért-e a mérsékelt iszlám képviselőivel – hangoztatta Martonyi, magyar szempontból is kiemelve az EU-val több évtizede csatlakozási tárgyalásokat folytató, ugyanakkor egyre markánsabb globális szerepre törekvő Törökországot.

Az új stratégiai dokumentum utolsó fejezetében az is olvasható, hogy a külpolitika és a diplomácia nem önmagáért van, hanem közszolgáltatás. A tovább korszerűsítendő konzuli szolgáltatás legsürgetőbb feladatai közé tartozik, hogy az alkalmassá váljon a kedvezményes honosítás nyomán jelentkező több mint százezer új magyar állampolgár közigazgatási és egyéb ügyeinek intézésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.