Látszat a magyar demokrácia
Paul Krugman a The New York Times hasábjain megjelent véleménycikkében úgy aposztrofálja önt, mint aki „közelről követi a magyar helyzetet”. Milyen minőségben teszi ezt?
A szakterületem az összehasonlító alkotmányjog. Csaknem húsz éve tanulmányozom a magyar alkotmányjogot. Amióta a legutóbbi választásokat követően megkezdődött a magyar alkotmány csaknem folyamatos módosítása, több ezer oldal jogi szövegen rágom át magamat, hogy megértsem, mi is történik.
Egy a kaliforniai Stanford Egyetemen rendezett októberi kerekasztal-beszélgetésen igen kritikusan szólt az Orbán-kormányról és a fideszes parlamenti többségről. Azzal érvelt, hogy „alapvetően megváltoztatták a politikai rend alapvonalait”. Mire alapozza, hogy egy ilyen lépés (vagy inkább lépések sorozata) veszélyes a demokráciára nézve?
Egy alkotmány megírása az alapszabályok alapvető megváltoztatását jelenti. Demokráciában ezt nem lehetne egyetlen politikai frakció szavazataivalmegtenni, akármekkora is az. Új alkotmányt csak széles konszenzusra alapozva lehetne írni. A magyarországi folyamatban az első vészjelzést az jelentette, amikor megváltoztatták a régi alkotmánynak azt a kitételét, miszerint négyötödös parlamenti többséggel határozhatók meg az új alkotmányozás szabályai. A kormány a kétharmados többségét használta fel az alkotmánymódosításra, vagyis ez a többség elégséges volt számára a vadonatúj alkotmány létrehozásához is. Majd megkezdte a független hangok kiiktatását, amelyek megzavarhatták a tervét az alkotmány újraírására. Az új médiatörvények fenyegetést jelentettek az újságírók függetlenségére azáltal, hogy alávetették őket a politikai „egyensúly” világosan nem definiált normájának. Az alkotmánybírók kinevezésének módjában, valamint az Alkotmánybíróság joghatóságában végrehajtott változások egyaránt azt jelentették: csaknem lehetetlenné vált, hogy a bíróság betöltse fontos szerepét, és az alkotmány határain belül tartsa a kormányt. Az, hogy fokozottan használják az egyéni képviselői indítványt nemcsak szokványos törvényhozásra, de akár alkotmánymódosításra is, megnehezítette a nyilvánosság és a parlamenti ellenzék dolgát, hogy lássa, mit is művel a kormány. Ugyanis az egyéni képviselői indítványok lehetővé teszik, hogy a kormány megkerülhesse a szokásos parlamenti eljárást, és gyorsabban hozzon törvényeket. Magyarországon nincs többé jól tájékozott, erős alkotmányos demokrácia,még ha fenntartja is a demokrácia látszatát.
A „fékek és egyensúlyok” –pontosabban a hiányuk –gyakran felmerülnek Magyarországgal kapcsolatban. De miért is lenne racionális a hatalom számára, hogy korlátozza önmagát?
Meg lehet érteni, miért akarja minden létező hatalmát felhasználni egy politikai párt, amely elsöprő többséget szerzett. Míg azonban a kormány technikai értelemben törvényesen tette, amit tett, a kétharmados hatalom szélsőséges felhasználása megsértette az elmúlt két évtizedben hatályban lévő magyar alkotmány szellemét és írásbeli kitételeit. Az önkorlátozó hatalom a magyar alkotmányjog fontos alkotmányos és demokratikus elveinek egyike volt 1989 óta. Maga a kerekasztal széles körű egyetértést jelentett a magyar politikai palettán az 1989-es átfogó alkotmányreformra vonatkozóan. A választások győztese és a vezető ellenzéki párt közötti 1990-es paktum ismét csak a többpárti egyetértés révén eredményezett alkotmányos változásokat. Amikor pedig 1994-ben, Magyarországon először alakult kétharmados többséggel rendelkező (MSZP–SZDSZ-es –a szerk.) kormány, akkor azáltal korlátozta önnön hatalmát, hogy bevezette a négyötödös szabályt, vagyis az alkotmánymódosítás már nem fért bele a lehetőségeibe.
A demokrácia, valamint a „fékek és egyensúlyok” nem ugyanaz. A demokrácia azt jelenti, hogy a nép elszámoltathatja a kormányt. A választások viszont csak a demokratikus kormányzás kezdetét jelentik. A hatalmat korlátozó fékek biztosítják, hogy a kormány elszámoltatható is marad. Talán a legnyugtalanítóbb a kormánynak a bírói függetlenséggel szembeni támadása. Az új igazságszolgáltatási törvény, hozzávéve a bírók nyugdíjkorhatárának stratégiai csökkentését, gyakorlatilag azt jelenti, hogy egyetlen mozdulattal eltávolítható minden bírósági elnök az országban. Az új Országos Bírói Hivatal (OBH) szerkezete lehetővé teszi egyetlen személynek – a vezetőjének, akit a kormány nevez ki kilenc évre –, hogy anélkül válassza ki az ország összes bíráját, hogy érdemben bevonná ebbe a bírói testületet vagy akár bármilyen független szervet. A főügyész, akit szintén kilenc évre neveznek ki, most megválaszthatja, hogy melyik bíróságra viszi az ügyet. Ezek óriási változások, és komolyan megkérdőjelezik, vajon Magyarország alkotmányos demokrácia-e.
Mit tanít a demokrácia elmélete, hogyan lehet megmenteni a népet magától a néptől? Pár hete egy budapesti időközi választáson a Fidesz jelöltje fölényesen, több szavazattal győzött egy jómódú budai választókörzetben, mint amennyit ellenfeleire összesen adtak le. Ha az ön logikáját követjük, akkor az emberek a saját jogfosztásukhoz asszisztálnak...
A demokrácia nem csak választásokból áll. Az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy mire is voksolnak. A 2010-es választási kampányban a Fidesz nem indult olyan ígérettel, miszerint változtatni akar az alkotmányon. Valójában a választók akkor hallottak először róla, hogy az alkotmányt teljesen átszabhatják, amikor a választások véget értek. Még most sem hiszem, hogy a legtöbb magyar tudatában lenne, mi is történt. Ha egy hozzám fogható jogászprofesszornak hónapokig kell magát beleolvasnia, hogy megértse, miként működik az új alkotmány, miután húsz évig elemeztem a magyar jogot, hogyan értheti ezt meg az átlagember? Az ország egész alkotmányos alapjának a megváltoztatása egyetlen hónapot vett igénybe a tervezettől a végszavazásig. A kormány soha nem magyarázta el világosan, milyen alkotmánymódosításról van is szó. A harminckét sarkalatos törvényt nyilvános vita nélkül darálják át a parlamenten. Nem úgy kellene működnie egy demokratikus rendszernek, hogy a teljes jogi szerkezetet ilyen alapvetően, ilyen gyorsan és a nyilvánosság ilyen mellőzésével cseréljék le.
