Kitört a zöldségháború

Hollandia már nem egy, hanem két pozitív jelentést vár az Európai Bizottságtól, mielőtt újraértékelné álláspontját Románia és Bulgária schengeni csatlakozása ügyében.

Ezt Gerd Leers holland bevándorlásügyi miniszter jelentette ki az EU-belügyminiszterek keddi tanácskozása után, amelyen Hága elutasító álláspontja miatt napirendre sem került a schengeni bővítés. Hiába döntött korábban kedvezően a kérdésről az Európai Parlament és a tagországok kormányfőit tömörítő Európai Tanács is, a technikai jellegű döntést – lényegében a csatlakozás időpontjáról van szó – a belügyi tanácsnak kellene meghoznia. A tagállamoknak vétójoguk van, és Hollandia ismét jelezte, hogy élni kíván vele.

Zöldségarc: Guiseppe Arcimboldo egyik híres festménye
Ételek a csendéletben

A holland kormány nem vitatja, hogy Románia és Bulgária teljesítette a technikai feltételeket, csupán a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcot kéri számon. – Meg kell bizonyosodnunk, hogy a határőröket nem lehet lefizetni, és a bírák nem engedik el a bűnözőket. Mi nem a mumus vagyunk, segíteni szeretnénk Romániának és Bulgáriának – mondta újságíróknak Leers a brüsszeli tanácskozás után.

Bukarest szerint belpolitikai kérdések befolyásolják a holland álláspontot. – A hágai kormány egy szélsőjobboldali párt egyetlen szavazatán áll vagy bukik – mutatott rá lapunknak Niculescu Tóni román külügyi államtitkár. Emlékeztetett: Geert Wilders pártja, amely a hágai kabinet parlamenti többségét biztosítja, ragaszkodott hozzá, hogy a kormányprogramba név szerint is bekerüljön Románia.

Októberben még a holland kormányfő is támogatta a lengyel EU-elnökség kompromisszumos javaslatát, amely szerint március 25-én a légi és a vízi határok nyílnának meg a románok és a bolgárok előtt, majd 2012 első felében döntés születne a szárazföldi határok megszüntetéséről is. Gerd Leers most úgy látja: a kompromisszumos javaslat valójában azt tükrözi, hogy a többi tagállam sem bízik teljesen a románokban és a bolgárokban. – Ezért Hága két pozitív jelentést vár az Európai Bizottságtól arra vonatkozóan, hogy Romániában és Bulgáriában visszafordíthatatlan a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc – mondta, miután korábban Hága még a februári, tehát egyetlen pozitív jelentéstől tette függővé álláspontja újraértékelését. Csak találgatni lehet azt is, mit értenek a hollandok visszafordíthatatlan alatt.

– Mégis milyennek kell lennie egy jelentésnek, hogy Hollandiát meggyőzze? A legjobb az lenne, ha nem az Európai Bizottság írná meg, hanem egyenesen Wilders úr. Végül is ő vezeti ezt a csapatot – kommentálta a helyzetet Renate Weber, az ellenzéki liberálisok EP-képviselője. Rámutatott: a holland miniszterelnök mindent elkövet, hogy kormányon maradjon, ezért kész elégtételt adni a szélsőjobbnak, amely Hollandia elszigetelését és az Európai Unió bezárását tűzte ki célul.

Traian Basescu román elnök azzal válaszolt Hága ellenállására, hogy a holland zöldségek bojkottálására buzdította honfitársait, tovább mérgesítve a két ország viszonyát, amelyet a szeptemberi tulipánháború is terhel. Akkor a hollandok csupán sejtették, hogy a hágai kormány Schengennel kapcsolatos álláspontja miatt tartóztatják fel a román határon a tulipánszállítmányokat. Ezúttal a retorzió egyértelmű, és a legmagasabb szintről érkezett. Válaszként Hága azt üzente a román elnöknek: jobb, ha Románia betartja a belső piacra vonatkozó szabályokat, és nem szolgáltat újabb okot az ország schengeni csatlakozásának elutasítására.

A motivációktól függetlenül a bővítést jóvá kell hagynia mind a huszonöt Schengen-tagországnak. Azaz december 19-től már 26-nak, a belügyminiszterek egyhangúlag megszavazták ugyanis Liechtenstein csatlakozását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.