Zacskóban gyűjtötték a közpénzt

Tizenkét és fél millió kunáért (több mint 500 millió forint) nyílhat ki Ivo Sanader zárkájának ajtaja, hacsak a főügyészség nem fellebbezi meg a döntést. Miközben az ügyvédei a szombaton (egyelőre nem jogerősen) kiszabott óvadék összegét gyűjtik össze, a volt miniszterelnök egykori munkatársai a rácsok mögé tartanak.

Sőt, az a párt, amely két évvel korábban kizárta soraiból Sanadert, hamarosan a bíróság előtt adhat számot arról, kik, miért és hogyan loptak el több tízmillió kunát közpénzekből.

Ivo Sanader horvát kormányfőként. Sokakat magával ránthat
Sanader, a horvát kormányfő

Alig számolták össze a horvát parlamenti választásban leadott szavazatokat, mikor a horvát főügyészség (DORH) sietve benyújtotta a vádiratot több jobboldali politikus, valamint az eddig kormányzó, ám a baloldali pártok szövetségétől december 4-én vereséget szenvedett Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) ellen. A következményekről egyelőre csak találgatni lehet. A HDZ vezérkarából ugyanis nem szólalt meg senki, a vádemelést neves politikusok egyik oldalról sem kommentálták.

Ami tény: a most reflektorfénybe került, és hatalommal való visszaéléssel, illetve közpénzek elsikkasztásával megvádolt HDZ-s politikusok, illetve pártközeli üzletemberek már régóta nem aktív szereplői a horvát közéletnek. Mindannyian az egyéb korrupciós ügyekkel is megvádolt (például az INA privatizációjakor a magyar Mol kiemelt pozícióba segítéséért állítólag tízmillió eurót elfogadott) és jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Ivo Sanader exkormányfő korábban már háttérbe vonult munkatársai. Többek között a HDZ egykori pénztárnokáról, egykori szóvivőjéről és egykori könyvelőjéről van szó, akiket a horvát sajtó egyszerűen csak politikai halottaknak nevez.

Ezzel együtt azok a dossziék, amelyeket a horvát főügyészség másfél éves nyomozás után egy jókora autóval szállított át az illetékes bíróságra, komoly vádakat tartalmaznak. Azt például, hogy amíg Sanader vezette Horvátország kormányát, létezett egy olyan feketekassza, amelybe az állami cégek fiktív megrendelések után fizettek be igen jelentős összegeket. A DORH becslése szerint több mint 46 millió kunát. Az összeg jelentős része pedig később a HDZ pártkasszájában kötött ki.

Az igazi kérdés azonban még mindig az, hogyan lehetséges, hogy erről nem tudtak a HDZ vezető politikusai, köztük Sanader legfőbb bizalmasa, helyettese és utódja, Jadranka Kosor, most leköszönő miniszterelnök. Bár a benyújtott vádiratban róluk nem esik szó, a helyi politikai pletykák szerint Sanader nejlonzacskóban küldött pénzt Kosornak a rejtélyes lemondása napján azzal, hogy nyugodtan használja, mert már tisztára mosták.

A horvát politikai elemzők azt gyanítják, hogy valamiféle paktum sejlik a mostani események hátterében. A HDZ-t ugyan jogilag nem fogják törölni a pártok sorából, ám ha csak a vádak töredéke igaznak bizonyul, minden vagyonát elkobozhatják. Így a most győztes balközép koalíció szép csendben, ám hatékonyan megszabadulhat egyetlen ellenfelétől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.