A mecheleni valószínűleg a világ legcsendesebb tőzsdéje. Néha megcsörren egy mobil, vagy az asztalszomszédok nevetgélnek, ám a legtöbben feszülten figyelik a falra kivetített három „órát”, és próbálják eltalálni a legjobb pillanatot a vásárlásra. – Ez egy nyugodt nap. Ha nyár közepe lenne, és a paradicsomlicit közben volnánk, most nem beszélgethetnénk itt. Egyetlen pisszenés elég lenne, és a dühös vevők mindenfélével megdobálnának, csak hogy hallgassak el – mondja viccelődve a Mechelse Veilingen külkapcsolatokért felelős menedzsere.

Luc Peeters készségesen magyarázza a rendszer működését: a négy „óra” a három belga zöldségtőzsdét jelzi, a középső a mechelenit. A kódok alapján a vevők (kiskereskedők, óriási áruházláncok képviselői) tudják, milyen terméket kínálnak eladásra abban a pillanatban, milyen minőségben, csomagolásban és mennyiségben. Amint az egyik „óra” mutatója elindul körbe, kezdődik a licit: ha valaki az elején nyomja meg a gombot, a feltüntetett minimálárat fizeti, ha a végén, a maximálisat. Azé a zöldség, aki a legtöbbet fizeti, ezért érthető a feszült csend: ügyesen kell taktikázni, hogy még jó áron vigye el a kereskedő, de senki ne ígérjen fölé.

A három, közös rendszerben működő tőzsdén talál gazdára a belga zöldségek több mint kilencven százaléka.

– Egész Európában tudják, hogy Mechelen 9.40-kor kezdi a paradicsomaukciót, és figyelik az árak alakulását a számítógépükről. Mert ez szabja meg az árakat az egész Európai Unióban – mondja Peeters. Szavait ellenőrizni nehéz lenne, de tény: Mechelen paradicsom-nagyhatalom. Az eladott termékek 42 százaléka paradicsom, „és van itt belőle mindenféle, amit csak el lehet képzelni”.

A tőzsde azonban a kiterjedt termelői szervezetnek csupán egyik eleme, amely segít a legjobb ár elérésében. Mögötte hatalmas, olajozottan működő szövetkezet és elosztórendszer áll. A Mechelen Veiligennek körülbelül 2500 részvényese, azaz tagja van, közülük nyolcszáz aktív termelő. Ők minden terményüket a tőzsdén keresztül értékesítik. Szigorú minőségi követelményeknek kell megfelelniük, de a szervezet és az általa működtetett tőzsde biztosítja nemcsak a hipermarketláncoktól kialkudható legmagasabb árat, hanem azt is, hogy két héten belül megkapják a pénzüket.

– Ha egy adott évben 5-8 százalékkal emelkedik a tagjaink bevétele az előzőhöz képest, akkor elértük a célunkat. Mert ez a lényeg, nem? – kérdezi Luc Peeters.

A kereskedés pontos koreográfia szerint zajlik. Délután egy órától érkeznek a raktárakhoz és hűtőházakhoz a termelők kamionjai az aznapi terméssel. Szakértők döntik el, melyik minőségi kategóriába kerül a zöldség: a legjobb megkapja a Flandria minősítést, ami kimagasló minőséget jelent. Ezután minden zöldség bekerül a számára legmegfelelőbb hőmérsékletű hűtőházba, és várja a reggelt, amikor kezdődik a kereskedés.

Amint egy vevő megnyomja a gombot, azaz megvásárol egy terméket, a rendszer azonnal jelet küld a raktárba az adott zöldséghez legközelebb álló targoncának, amelynek a kezelője a képernyőn látja, mit és hová kell vinnie. Ötven percen belül bármi szállításra készen áll. – Itt a zöldség a legfontosabb, engem a vevő nem érdekel – mondja Peeters elsöprő határozottsággal. – Ha például a rendszerben látjuk, hogy valaki padlizsánt és paradicsomot is vett, akkor felhívjuk, hogy meg ne lássuk, hogy ugyanabba a kamionba pakolja, mert akkor elveszíti a minőségi garanciát. A paradicsom illatától leesik a padlizsán „kalapja”, és tönkremegy.

Azt, ami nem kel el, jótékonysági szervezetek elvihetik, amit pedig ők sem kérnek, azt zöldtrágyaként visszaforgatják a termelők. Déli tizenkét és egy óra között a raktárat átmossák, és máris kezdődhet minden elölről.

A Mechelen Veilingen raktár-, csomagoló- és kutatórészlegei 27 hektáron terülnek el. Az 1950-ben alapított szervezet forgalma 2010-ben 233 millió euró volt. Ez az idén harminc százalékkal kevesebb lesz a nyári uborkaválság miatt. A termény hetven százaléka külföldön kel el.

És vajon miért hívott meg az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatósága egy csapat kelet-közép-európai újságírót, hogy tanulmányozza a mecheleni rendszert? Mert 2014-től, az új hétéves EU-költségvetéssel átalakul a közös agrárpolitika finanszírozása is, és be akarták bizonyítani, hogy a termelői szervezeteknél nincs hatékonyabb rendszer.

„A termelői szervezetek a zöldség- és gyümölcsszektor alapvető szereplői. A kereslet egyre nagyobb centralizációjával szemben a kínálat koncentrációja tudja leghatékonyabban megerősíteni a termelők pozícióit” – szögezi le honlapján az Európai Bizottság. A tervek szerint ez 2014 után még inkább igaz lesz, a tizenöt „új” tagállam nagy részében pedig a szövetkezetek létesítése (történelmi okokból) egyáltalán nem jellemző.

– Magyarország nem áll olyan rosszul e téren, mint a szomszédjai, de a nyugat-európai országokhoz képest nagyon nagy a lemaradás. Pedig erre van pénz az EU-ban – mondja lapunknak Roger Waite, a mezőgazdasági- és vidékfejlesztési biztos szóvivője. Az unió a termelői szervezetek működési költségeinek akár hatvan százalékát is állja, az „új” tagállamokban ezt a nemzeti kormány is kiegészítheti, és ehhez is jár brüsszeli támogatás. A szövetkezeti rendszer legjobb szószólója a megállás nélkül lelkesen magyarázó Luc Peeters. – Termelni egy kis földön két kiló paradicsomot, majd húsz kilométert autózni vele a piacig, ez vajon környezetbarát és fenntartható?

Luc Peeters: Itt a zöldség a legfontosabb, engem a vevő nem érdekel