Éppen ott, ahol november elején már tettlegességre is sor került, amikor egy másik – némileg radikálisabb – jobboldali társaság Lengyelország függetlensége évfordulója alkalmából rendezett felvonulást. Akkor a békésre tervezett séta meglehetősen zajossá és némileg véressé lett.

Összecsapás a függetlenségnapi tüntetésen, Varsóban. Kedden is az utcára mennek

A baloldali ellentüntetőkhöz német antifasiszták csatlakoztak, akik megütköztek a szélsőjobboldaliakkal, a náciszimpatizáns futballhuligánokkal. Ez utóbbiak pedig a rendőröket támadták meg, akik szét akarták választani az ellenséges csoportokat. Varsó újra bekerült a nemzetközi hírtévék műsoraiba. A PiS vezére, Jaroslaw Kaczynski pedig megkongatta a vészharangot: németek vernek lengyeleket Varsóban!

Most ugyanez a politikus, a legnagyobb ellenzéki párt vezére szervez felvonulást. A menet ez alkalommal nem a katonai rezsim három évtizeddel ezelőtti bevezetésére emlékezik. Fő jelszavuk: megvédik a lengyel függetlenséget a lengyel külügyminisztertől.

Radek Sikorski azzal vívta ki a jobboldaliak ellenszenvét, hogy Berlinben, a német külpolitikai társaság tanácskozásán minap elmondott beszédében kiállt az Európai Unió átalakítása mellett. Olyan intézkedéseket javasolt, amelyek révén az unió képes lenne megbirkózni az euróválsághoz hasonló bajokkal, egyszerűbb lenne a szerkezete, és olcsóbb is.

Sikorski javaslatai ellentmondásos fogadtatást kaptak. Németországban tapsoltak neki, ám Varsóban még a külügyminiszter saját liberális-konzervatív politikai barátai is félve olvasták a radikális változtatásokról szóló javaslatokat. A jobboldal pedig riadót fújt, mivel Jaroslaw Kaczynski szerint amennyiben megvalósulnának a javaslatok, csorbulna, sőt újra elveszne az ország függetlensége.

A jobboldali nacionalisták az októberi választási vereség után újra megpróbálnak támadásba lendülni. A válság, amely Lengyelországban is érezhető lesz, a nacionalista, idegengyűlölő, bezárkózó politikának kedvez. A PiS nemcsak nacionalista és euroszkeptikus párt, hanem hatásosan él a szociális demagógiával is. Most éppen ez utóbbi eszközhöz fordul. Arra számít, hogy a szegényebb rétegek mozgékony szavazók, akik könnyen tábort váltanak. Ha az EU-ban a válság erősödik, az a kis keresetű lengyeleket is sújtja majd, tehát már most kell megszólítani őket.

A jobboldal vezére ezzel a meneteléssel akar médianyilvánosságot kapni, hogy megállítsa tábora megcsappanását. A közvélemény-kutatások szerint ugyanis az utóbbi hetekben támogatóinak öt százalékát elveszítette. Ez többek között azért történt, mert sok addigi híve új pártot alapított, s a támogatók is a fiatalabb jobboldal felé fordultak. Tehát fel kell hívnia a figyelmet magára, zajt kell keltenie, mert közönsége és a média is erre vár.

A kormányzat eközben még halogatja a szükséges reformok bejelentését. Pedig túl sokáig Donald Tusk miniszterelnök sem várhat. A gazdaság növekedése érezhetően lassul, s ez csökkenti a nemzetközi bizalmat az ország iránt. Tavaly még az államadósság radikális csökkentését ígérték, de egyelőre nem látni, mikor és hogyan látnak ehhez hozzá. Tusk parlamenti expozéjában a nyugdíjkorhatár emeléséről szólt, s arról, hogy számos kedvezményt is csökkenteni fognak.

Az átfogó reformok kidolgozása (nyugdíj, egészségügy, oktatás) még várat magára. Mindezt azonban csak komoly parlamenti lavírozással valósíthatja meg a kormányzó Polgári Platform (PO), Tusk pártjának ugyanis nincs abszolút többsége. Ő tehát feltehetően tudatában van annak: csak úgy folytathatja kormányzását, ha az euró nem omlik össze, ha Lengyelország gazdasága talpon marad – szoros együttműködésben legnagyobb piacával, Németországgal.

A jobboldal viszont összeomlásra, káoszra játszik. Érdekes, hogy még Jaroslaw Kaczynski sem mer nyíltan EU-ellenes frazeológiát használni. Ő is csak arról beszél, hogy meg kell őrizni az EU-n belül a nemzeti szuverenitás maximumát. A keddre tervezett felvonulás azonban nyilvánvalóan nem erről szól.