Mint arról lapunk is beszámolt, a szerb kárpótlási törvény elfogadása után a magyar kormány azzal fenyegetőzött, hogy megvétózza Szerbia tagjelöltségének elfogadását, ha nem találnak jogi megoldást arra, hogy a vajdasági magyarokat ne zárják ki kollektíven a kárpótlásból. A vagyon visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról szóló jogszabály ugyanis úgy rendelkezik, hogy a kárpótlásból kizárandók azok a személyek és örököseik, akik 1941 és 1945 között a Jugoszláviát megszálló csapatok tagjai voltak. A legtöbb vajdasági magyar családnak van olyan hozzátartozója, aki e rendelkezés hatálya alá esik, mert 1941 és 1945 között besorozták a magyar hadseregbe.

Borisz Tadics szerb elnök

A nagy port kavart törvényt szeptember végén a jelenlegi szerb kormányt támogató VMSZ tiltakozása ellenére, a magyar párt módosító javaslatait figyelmen kívül hagyva fogadták el. A VMSZ és a magyar kormány ezt úgy interpretálta, hogy a magyarokat a jelenlegi szerb törvényhozás is kollektív bűnösként kezeli.

A VMSZ október 14-én az Alkotmánybírósághoz fordult. Az események azonban más irányt vettek. Borisz Tadics szerb elnök október 17-én fogadta Pásztor István VMSZ-elnököt, és megállapodtak egy másfajta, a vajdasági magyarok hátrányos megkülönböztetését kizáró megoldásban. Szerbiában új rehabilitációs törvényt készítettek elő. Ennek szövegébe iktattak be egy paragrafust, amely – szó szerint hivatkozva a kárpótlási törvény kifogásolt 5. szakaszára – előírja, hogy a vagyon-visszaszármaztatásból csak azok a személyek zárhatók ki, akik esetében jogerős bírósági ítélet állapította meg, hogy a második világháború alatt háborús bűncselekményeket követtek el.

Pásztor István a Népszabadság kérdésére kiemelte: ez a jogszabály nemcsak a szerb–magyar viszonyokat rendezi, hanem a szerb–német, sőt, a partizánok és a csetnikek közötti ellenségeskedés miatt a szerb–szerb viszonyokat is. (A német kormány hivatalosan nem emelt panaszt az eredeti kárpótlási törvény ellen, mert nem akarta kockára tenni a kétoldalú kapcsolatokat. Ezt a vajdasági németek vezetője többször sérelmezte is – a szerk. megj.) A VMSZ és a magyar kormány számára az új törvénytervezet a szerb kormány által előterjesztett formában elfogadható. Noha a részletes vitában 57 módosító javaslat érkezett a törvény egészéhez, a magyarok számára fontos paragrafus megváltoztatását senki nem kezdeményezte.

A rehabilitációs törvénytervezetben szereplő megoldás a vajdasági magyarok számára azért is jó, mert könnyített lehetőséget biztosít arra, hogy rehabilitálják az 1944–45-ben három településen kollektív bűnösnek nyilvánított több száz magyart. Az elfogadás előtt álló szöveg lehetőséget ad arra, hogy ezek a személyek nagyon leegyszerűsített formában rehabilitálhatók legyenek. Még az sem szükséges, hogy személyesen megjelenjenek a bíróságon, elég, ha ők maguk, vagy az örököseik megbízást adnak arra, hogy a nevükben mások eljárjanak. Ha a törvény életbe lép, a VMSZ létrehoz egy jogsegélyszolgálatot, amely ezt a feladatot felvállalja.

Pásztor István szerint a magyar kormány erélyes fellépése nélkül ez a fordulat nem következett volna be. A szerb kormány presztízs okokból nem a frissen elfogadott törvényt módosította, hanem egy másik törvénnyel korrigálta a magyarokat diszkrimináló jogszabályhelyet. A VMSZ elnöke hangsúlyozta: ők nem a megoldás módjához, hanem a megoldás tényéhez ragaszkodtak: így születhetett meg a mindkét fél számára megfelelő kompromisszum.