Az előrejelzések szerint a szavazatok 45 százalékával abszolút többséget szereznek a parlamentben, és miután májusban a tartományi választásokon is taroltak, szinte egyeduralomra tehetnek szert a 47 milliós ibériai országban. Az érem másik oldala: a hét és fél éve kormányzó szocialisták (PSOE) drámai vereség elé néznek.

Ennek tükrében a választási kampány is lefutott meccsre hasonlított: Rajoy változást ígért, de a részleteket próbálta titokban tartani, nehogy elriassza a szavazókat. „A bizalmat akarjuk helyreállítani” – hangoztatta, és csak komoly újságírói szorongatásra volt hajlandó elárulni, hogy bizonyára lesznek megszorítások. A nyugdíjakhoz nem nyúlnak, de minden más elképzelhető. „Tartani akarjuk a jövőre ígért 4,4 százalékos költségvetési hiányt, és ennek rendelünk alá mindent” – mondta.

Ám eközben munkahelyeket kellene teremteni, és be kellene indítani a gazdasági növekedést, amihez – Rajoy maga is elismerte – nincs varázsreceptje. A Néppárt soraiból viszont kiszivárgott, hogy jövőre akár 30 milliárd eurós megszorítás is következhet. A párt „erős asszonyának” tartott Esperanza Aguirre, Madrid tartomány elnöke pedig arról beszélt, hogy nem járhat minden nyugdíjasnak alanyi jogon ingyengyógyszer.

A spanyol államkötvények iránt tizennégy éve nem volt ilyen alacsony az érdeklődés, és az európai perifériára szorulás szemmel láthatóan aggasztja Rajoyt és pártját. 1999-ben ők vitték be az országot az eurózónába, így most elképzelhetetlennek tartják, hogy Spanyolország kimaradjon az élbolyból. Erre hivatkozva valószínűleg sok mindent le lehet majd nyomni a spanyolok torkán: az európai eszme itt még mindig népszerű, mert az elmúlt húsz év fellendülésével, jólétével kapcsolódik össze.

A szocialistáktól José Luis Rodríguez Zapatero kormányfő korábban bejelentette, hogy nem indul. Helyette a belügyminisztere, Alfredo Perez Rubalcaba vállalkozott a hálátlan feladatra, hogy minimalizálja a párt vereségét. A szocialisták a konzervatívokkal szembeni történelmi félelmekre próbáltak rájátszani, „titkos programra” a szerzett jogok megnyirbálásáról, és a Zapatero alatt liberalizált abortusztörvény vagy a meleg párok házasságának visszavonásával riogattak. De a nagy munkanélküliség és a mélyülő adósságválság közepette ezekre most vajmi kevés a fogadókészség. A baloldali szavazók egy része csalódottságában az exkommunista Egyesült Baloldalt támogatja majd, amely azzal érvel: abból a pénzből, amit a bankok konszolidálására fordítottak (a szocialista kormány idején), másfél millió új állást lehetett volna teremteni.

Abszolút győzelem ide vagy oda, a jövendőbeli miniszterelnök, Mariano Rajoy személye csekély lelkesedést vált ki a spanyolokból. Két parlamenti választást már elvesztett (2004-ben és 2008-ban is alulmaradt Zapateróval szemben), karizmája semmi, szónokként unalmas, de mintha mégis bíznának benne. – Rajoy olyan, mint egy tökéletes vő. Akivel soha nincs baj. Politikusként nem ideológus, inkább technokrata – jellemzi Fernando Fernández, a madridi Instituto de Empresa egyetem közgazdásza.

Amennyire biztosra vehető a konzervatívok győzelme, annyira bizonytalan, mi történik a szocialista párttal egy esetleges megsemmisítő vereség után. Elemzők nem zárják ki, hogy megindul a belső harc a párt idősebb és fiatalabb szárnya között. (Madridi riportunk a Hétvége mellékletben)